Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ EZREDÉVI KIÁLLÍTÁS

cavon, villamos ballonok, szóval látnivaló, szórakoztató quantum satis. Színházaknak bőviben vagyunk Budapesten. A nemzeti szinház a magasfaju drámát kultiválja, a vígszínház a vaudeville-t, a népszínház az operettet és a népéletet festő népszínművet. Ezután játszanak Budán a várbeli várszínházban, a krisztinavárosi színkörben, az ó-budai színházban, a városligeti színkörben s még két újonnan készülő színházban. Igy aztán mindennap legalább is harminczezer ember mehet színházba, másik harminczezer pedig orfeumokba, dalcsarnokokba s a könnyű múzsa még sokféle hajlékaiba. S mindenütt vendéglő, fogadó, étkező, a hol az ember jól eszik. A budapesti ember, de általában a magyar jól él. A magyar asszony világszerte híres a szépségéről, de még inkább a főztéről. A lágy, karaktertelen eledelhez szokott idegen egy-két napig ugyan nehezen eszi a magyar konyha fűszeres, izes, erős eledeleit, de hajói belekóstolt, az unokáinak is mesél róla. Az éjszakai élet különben olyan eleven Budapesten, mint alig máshol a világon. A kiállításról vagy ős Budavárból hazatérő idegen olyan mozgalmas elevenséget talál a városban is, mintha világos nappal volna. Lépten-nyomon kávéház, vendéglő, mulatóhely. Mindenütt zene, vígság, pohárcsengés. A magyar ember általában jókedvű és mulatós; vigad, ha öröme van s vigalomba fojtja a bánatát is. Mulatságba viszi a vendégét s ha nem akad vendége, maga mulat. Az öröm, a jókedv, a vigalom városa Budapest, a hol mindenki, ha megtette kötelességét, elvégezte napi munkáját, a szórakozásból, vigalmakból is kiveszi a maga részét. A munkától nem fél, de a mulatságát sem engedi a magyar. S ahány idegen itt járt nálunk, sohase volt panasza, hogy szomorú világba került. A jövendőknek is jó mulatságot! (Gelléri Mór: Az ezeréves Magyarország múltjából és jelenéből) A magyar nemzet érettsége Az ezredéves kiállitás igazgatósága a humanitárius intézetek pavillonjáról ezeket írja: Ez a külön pavillon az árvaházak, szeretetházak, vakok, süketnémák és hülyék intézeteinek kiállítását, szóval: a magyar nemzet társadalmi érettségének eme legszebb és leginkább megható bizonyítékát fogja tartalmazni. (Kakas Martot, március 1.) A kiállítás épületei ,4 történeti csoport ódon épületei a Széchenyi-szigeten. (...) Ez a nagy épületcsoport, az ország építészeti műemlékeinek oly sikerült utánzataival, terméskőből epüknek látszó bástya-tornyaival, régies tetőzetével, barna komorságával: valóban a középkor komoly és tiszteletreméltó hangulatát kelti s rendkívül leköti a figyelmet templomával, lovagvárával, bástyakapujával, különböző tornyaival, a mult századbeli barokk kastélyok idevarázslásával. Udvarában hol egy régi várban, hol egy kolostorban, hol egy nagy uri kastélyban képzeljük magunkat. Ebben a hangulatban fogjuk látni csarnokaiban a régi műkincseket, fegyvereket, történelmi tárgyakat. Két részletet mutatunk be most. Egyik a renaissance-csoport homlokzata, szép