Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ EZREDÉVI KIÁLLÍTÁS

rának egy törekvő állami élet keretében intézményekben és intézmények által élnek, fejlődnek és egészben az európai átlag nivóján vannak. A magyar zene A költő szavában, a nép zenéjében nyilatkozik meg a nemzetek szíve. Meghamisíthatatlan érzelmei, a legszubjektivebb érzései, a dal, a zene mindenki által egyformán érthető formájában jutnak kifejezésre és a ki egy népet igazán meg akar ismerni, az ne mulaszsza el zenéjével is foglalkozni, a mely sokszor őszintébb felvilágosítást nyújt, mint a história lapjai, vagy a parlamenti szónoklatok. A magyar nemzet ezeréves fennállása ezeréves küzdelem. Küzdelem a hazáért, majd küzdelem a kereszténységért és czivilizáczióért, küzdelem a szabadságért, aztán az alkotmányért. És nagyon igazat mond a példaszó: inter arma silent musae. Tábori és harczi dalok, ezek a mi legrégibb zenei emlékeink, a melyekhez még régi egyházi énekeinket is hozzávehetjük, a melyek némelyikében megnyilatkozik a nemzeti szellem. Pedig a magyar népnek erős zenei érzéke van. A tárogatót, a kobozt (rég eltűnt hangszerek) magával hozta honalapító Árpád serege és legszebb dalaink a nép ajkán születtek meg és születnek még most is, bár a zenei czivilizáczió megrontotta a régi erkölcsöket és idegen elemeket is vitt bele a modern magyar zenébe. A népdal, ez a magyar nép zenei megnyilatkozása, a magyar nép karakterének hű festője, sírva-vigadó temperamentumának kifejezője. A népdal, melyről a mi világhírű nagy költőnk, Jókai Mór mondja: »Ki ülteti a mezők virágait?... ki tanítja a pacsirtát énekelni?... ki teremti a népdalt? Honnan jönnek e zengzetes, sajátos énekek? miknek verse és dallama egyszerre látszik születve lenni; senki sem tudja, hogy kitől? Ki van hivatva arra, hogy lelke túlömlő érzelmeinek hangot adva, beszéljen a nemzet ős szokásairól, a vigadó bánatról, a fehérházról a távolban, a pusztai délibábról és a kedvencz paripáról... Vagy tán úgy születik a népdal, mint a felhő? Minden nap új meg új van az égen s még sem látta senki, hol és hogyan támad. « Igen, úgy születik. És mi szeretjük, dédelgetjük, mert a miénk, egészen a miénk. A magyar nép zenei kincse, ez a magyar műzene ősforrása. A kik ebből merítettek, sikerrel és eredménynyel törtek előre s megmondhatjuk, hogy éppen most, a mikor ezredéves ünnepünket üljük, nagy munkásságot fejtünk ki ez irányban is. Minden nemzet zenéjét élvezzük és tiszteljük. Szíves fogadásra talál nálunk a német, az olasz, a franczia zenei irány és ezeknek produktumai, de azért önérzettel valljuk, hogy van magyar zene is, melyet szeretünk, bár fejletlen, hiszen csupán e század eleje óta keressük számára a művészi formákat. 1822-ben irta Ruzsicska József az első magyar operát, a »Bela futását«. És gyors egymásutánban követték a magyar opera22. Karmester, zeneszerző (1775-1824).