Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ EZREDÉVI KIÁLLÍTÁS

longás támad... elvesztjük a szemünk elől... két-három vörös egyenruha is van ott... és a következő pillanatban nem tudjuk, melyik a király. A magasság nivellál mindent. A király ugyanolyan apró vörös petty, mint az udvari furir, a melyik a kocsija lépcsejét leereszti. Ebben a percben alul megindul a gőzgép, s mi valósággal esünk lefelé, olyan gyorsan huz le a kötél: minden nagyobbodik alattunk, minden megnő hirtelen, mint a mesebeli játékszerek. A fővárosi pavillon lépcsőjén egy daliás alak áll, egyedül, olyan nagy már, hogy az arcát is megismerjük. O az, a király! Es a csendnek vége van. A föld zaja, dübörgése, lármája fölhat már hozzánk, valamennyi egy kiáltásba egyesülve: - Éljen a király! Négy óratájt sürü csöndes eső kopogott a pavillonok tetőzetén s a közönség május elsei kirándulás hangulatával bevonult a vendéglőkbe, kávéházakba, a csárdákba s egyszerre hangos és vig lett az egész ki állítási terület a cigánymuzsikától. Most ugy látszott, mintha az egész kiállitás nagyobb szabású nemzetközi vigadásra volna berendezve: fiatal egyetemi hallgatók, berekedt dalosok, férjüktől elszakadt menyecskék, sötét piros fezes bosnyákok, francia és angol turisták, törökök és németek, kakastollas csendőrök és kékbéli falusiak egymás mellett s majdnem egymás hátán a legteljesebb buzgósággal poharaztak s hallgatták a kiállitás minden tájékán fölhangzó cigánymuzsikát. Esti 6 óra előtt újra elállott az eső s a közönség az iparcsarnok előtti korzóra vonult. Az volt a boldogabb, a ki a királyi baldakinum valamelyik piros bársonyszékét elfoglalhatta. Ma az volt a divat: ott ülni, a hol az udvar ült és kérdezősködni szépséges királyasszonyunk mosolygásáról és ruhájáról. Hanem az oszló felhők ismét összeszaladtak, megsűrűsödtek s a közönség felerésze nagy hirtelen hazasietett, megostromolva mindennemű közlekedési eszközt, másik fele pedig ismét csak a vendéglőket kereste föl. De 9 óra után a villamos lámpák is szeszélyeskedni kezdtek s kis időre rá csak a muezzin éneklése hangzott a kiállítási mecset karcsú tornyáról. fBudapesti Hírlap, május 3.)