Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ EZREDÉVI KIÁLLÍTÁS

Kozeznik hadnagy voltak, fölszállt a magas­ba. A két tiszt folyton szalutált a kosárban, és a király jó darabig mosolyogva nézett utánuk. A honvédek pavillonjában József kir. herceg, Fejérváry báró, Gromon államtitkár, Pókay és Klobucsár tábornokok, valamint a honvédtisztek sürü sorfala fogadta a ki­rályt. Fájdalom, azonban még nem jelent­hették a királynak, hogy a pavillon elké­szült, de ő felsége kérdésére mondták, hogy rövid idő múlva minden rendben lesz. A király mindazáltal keresztülment a pavillonon és már két óra felé járt az idő, mikor a hadfelszerelési pavillon mellett el­haladva, a kiállítási főkapuhoz sietett, a hol az udvari fogatok várták. Az oszlás. Először a királyné távozott el, a kinek kétfogatú hintaját, mint emiitettük, már készen tartották. A felséges asszonyt ugyanazok az ovációk kisérték vissza a vár­ba, a melyek a kiállításba követték. Ekkor kezdődött azután meg az udvari kocsiknak, a miniszterek hintainak és a nagykövetek fogatainak összeállítása. Kin­sley- gróf, dragonyos főhadnagyra, Liechten­stein herceg főudvarmester segédtisztjére volt bízva ez a nagy föladat, a ki Weber ud­vari zsandár és két vörös frakkos udvari fu­hr segítségével végezte a munkát. (...) A megnyitás ötszáz méter magasból. Egyik tudósítónk, ki a kiállitás megnyi­tásának ünnepét a Godard kapitány ballon captif-jából nézte végig, ezt a csodaszép képet a következőkben vázolja: Az Andrássy-ut, ez a hosszú keskeny szürke szalag egyszerre megtisztul, az apró feketeségek gyorsan másznak le róla. Azu­tán végigrobog rajta egyetlen kis kocsi, előtte öt fehér egérkével. Találgatjuk: ez lehet a király; utána árad az emberek sűrű­sége, innen igazán ugy látszik, mint egy fe­kete tenger, beleszorítva a házak kicsiny kis csatornájába. Azután kiér a kocsi a kiál­lításra, a pompásan kicirkalmazott sárga utakon halad a hintó. Végre beér a királyi sátorhoz. Alul megszűnik minden mozgás, hang ugy sem hat ide: olyan minden, mint­ha meghalt volna. És ezt a halálos némaságot és mozdulat­lanságot egyszerre egy ágyú lövés hangja töri meg, s rögtön utána harangok zúgása hallatszik olyan erősen, mintha itt mellet­tünk szólnának. És olyan csodálatos ez a hang, olyan tiszta, semmi lárma nem ve­gyül bele itt az ötszáz méternyi magasban, mintha egyre finomodnék, csengőbbé, harmonikusabbá válnék, a mint közeledik Istenhez, a kihez szánva. - A kiállítást megnyitották - suttogjuk meghatottan és aztán nézzük a királyt, a mint megkezdi útját a pavillon-skatulyák közt, melyek közül csak a történelmi épü­letcsoport imponál nagyságával még ide­fönn is. A kiállítás sárga útjainak világos alapza­tán igen jól látszik az a kis mozgó vörös pont: a király. Igazán csak sejtjük, hogy ő az a nagy távolságról, a melyben követik és arról a színes katonai kíséretről - mintha apró festékpöttyek, kék, zöld, barna, piros és fehér foltok keltek volna útra, - a mely utána megy. Megáll a főváros pavillonjá­nak lépcsőjén... egy pillanatig még látjuk... a következő percben odalenn egy kis to-

Next

/
Thumbnails
Contents