Budapest, 1896. II. - Budapesti Negyed 11. (1996. tavasz)

AZ EZREDÉVI KIÁLLÍTÁS

Kozeznik hadnagy voltak, fölszállt a magasba. A két tiszt folyton szalutált a kosárban, és a király jó darabig mosolyogva nézett utánuk. A honvédek pavillonjában József kir. herceg, Fejérváry báró, Gromon államtitkár, Pókay és Klobucsár tábornokok, valamint a honvédtisztek sürü sorfala fogadta a királyt. Fájdalom, azonban még nem jelenthették a királynak, hogy a pavillon elkészült, de ő felsége kérdésére mondták, hogy rövid idő múlva minden rendben lesz. A király mindazáltal keresztülment a pavillonon és már két óra felé járt az idő, mikor a hadfelszerelési pavillon mellett elhaladva, a kiállítási főkapuhoz sietett, a hol az udvari fogatok várták. Az oszlás. Először a királyné távozott el, a kinek kétfogatú hintaját, mint emiitettük, már készen tartották. A felséges asszonyt ugyanazok az ovációk kisérték vissza a várba, a melyek a kiállításba követték. Ekkor kezdődött azután meg az udvari kocsiknak, a miniszterek hintainak és a nagykövetek fogatainak összeállítása. Kinsley- gróf, dragonyos főhadnagyra, Liechtenstein herceg főudvarmester segédtisztjére volt bízva ez a nagy föladat, a ki Weber udvari zsandár és két vörös frakkos udvari fuhr segítségével végezte a munkát. (...) A megnyitás ötszáz méter magasból. Egyik tudósítónk, ki a kiállitás megnyitásának ünnepét a Godard kapitány ballon captif-jából nézte végig, ezt a csodaszép képet a következőkben vázolja: Az Andrássy-ut, ez a hosszú keskeny szürke szalag egyszerre megtisztul, az apró feketeségek gyorsan másznak le róla. Azután végigrobog rajta egyetlen kis kocsi, előtte öt fehér egérkével. Találgatjuk: ez lehet a király; utána árad az emberek sűrűsége, innen igazán ugy látszik, mint egy fekete tenger, beleszorítva a házak kicsiny kis csatornájába. Azután kiér a kocsi a kiállításra, a pompásan kicirkalmazott sárga utakon halad a hintó. Végre beér a királyi sátorhoz. Alul megszűnik minden mozgás, hang ugy sem hat ide: olyan minden, mintha meghalt volna. És ezt a halálos némaságot és mozdulatlanságot egyszerre egy ágyú lövés hangja töri meg, s rögtön utána harangok zúgása hallatszik olyan erősen, mintha itt mellettünk szólnának. És olyan csodálatos ez a hang, olyan tiszta, semmi lárma nem vegyül bele itt az ötszáz méternyi magasban, mintha egyre finomodnék, csengőbbé, harmonikusabbá válnék, a mint közeledik Istenhez, a kihez szánva. - A kiállítást megnyitották - suttogjuk meghatottan és aztán nézzük a királyt, a mint megkezdi útját a pavillon-skatulyák közt, melyek közül csak a történelmi épületcsoport imponál nagyságával még idefönn is. A kiállítás sárga útjainak világos alapzatán igen jól látszik az a kis mozgó vörös pont: a király. Igazán csak sejtjük, hogy ő az a nagy távolságról, a melyben követik és arról a színes katonai kíséretről - mintha apró festékpöttyek, kék, zöld, barna, piros és fehér foltok keltek volna útra, - a mely utána megy. Megáll a főváros pavillonjának lépcsőjén... egy pillanatig még látjuk... a következő percben odalenn egy kis to-