Budapest, 1896. I. - Budapesti Negyed 10. (1995. tél)
ÜGYEK ÉS BŰNÖK - Mit mond a baloldali Népszava?
ha megfeledkezik az erényről, becsületről és oda dobja magát a szerencsétlen ifjú karjai közé, akkor még mindig a fényárban uszó orpheum egyik szeparéjában találnánk őt a szép leány társaságában ... Nem folytatom tovább ennek a tragédiának a történetét, mert tiszteletben tartom azt a mondást, hogy. „Halottról jót vagy semmit" ... Mig a munkásosztály mindkét neme kínlódik, hogy sovány mindennapiját megkeresse, addig a pénz- és vérarisztokraták Ős-Budavár és Konstatntinápoly elrejtett szobáiban keresnek szórakozást, áldozva a prostituczió terjedésének. A rendőrség keres, kutat, de azért folyton szaporodik azoknak a lelketlen leánykereskedőknek a száma, akik felhasználva azt a pillanatot, amikor egyes szegény leány munkahiány miatt a legkétségbeejtőbb helyzetbe jut és akkor fényes Ígéretekkel csalják a kétes mulatóhelyekre, hol a legveszedelmesebb italoktól elkábítva, kergetik fel arra szédítő magasságra, honnan egyenes a sárba gurul... Egy-két hétig nem is ér rá gondolkozni egy ilyen kelepczébe került szegény teremtés. De egyszerre kezdik unni azok a gazdag urfik és egy napon arra ébred, hogy ismét egyedül áll a világban, megrabolva egyedüli kincsétől: becsületétől. Gondolkozik, számot tesz magával és arra a tapasztalatrajut, hogy megutálta önönmagát és az egész emberiséget. Sok fél a haláltól, erősen ragaszkodik nyomorúságos életéhez. Az ilyen aztán növeli azt, amibe belekergette a nyomor: a prostitucziót. Némelyike az ilyen szerencsétlenül járt leánynak, nem bir tovább küzdeni az élettel. Kioltja életét, amiről aztán két sorban megemlékezik a kapitalista sajtó és oda Írják a hir végére azt a nagyon is megszokott mondatot: „Tettének oka ismeretlen!" Nagyon sok leány van ebben a székesfővárosban olyan, a kiket a nagy nyomor és a gazdag magasrangu urak szabadonjáró keritői és keritőnői kergettek ki az utczára, hogy magukat áruba bocsátsák. Azok közül az éjjeli szerencsétlen alakok közül százával lehetne kiválogatni azokat, akik még most is összetett kezekkel könyörögnek: - Adjatok tisztességes munkát, mert utálom ezt a ronda életet! De nem hallgatnak rajok hatalmasaink. Hát minek is hallgatnának, a mikor ott van az uj olasz dal, az a „Jámbó, Jámbó Hiszen édesebb hangja van ennek a nagy „hazafik" előtt mint azoknak sírásai, mint a Rákóczy-indulónak, vagy bármelyik más honfidalnak, mert ezek még egyszer is unalmasak, ha a zene játsza, mig a „Jámbó"-t 4-5-ször kell ismételnie még a honvédzenekarnak is ... Ugy, ugy, csak mulassatok és terjesszétek a prostitucziót a „Jámbó ..." hangjai mellett, mi majd egy alkalmas pillanatban rázendítjük: „Fel dalra társak Zengje ajakunk..." De ez sokkal szebben, magasztosabban fog hangzani nekünk és rémesebben a mi ellenségeinknek ... Addig is küzdjünk eltipróink ellen és védjük meg munkástársnőinket a veszedelmes emberek elől. S.B.