Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
I. Tanulmányok - Gajáry István: A pesti tanácsi vagyonleltárak 1702-1848
metélten kisérletet tettek a főként lajstromozatlan iratokat tartalmazó sorozat rendezésére, - jelenleg nem kevesebb, mint öt, pontosan meg nem határozható elv szerint elkülönitett, gyakran egymással nagyobb átfedésben lévő szériára oszlik, tényleges rendezése még várat magára. A csődeljárás sajátosságaiból következően annyit meg állapithatunk, hogy a csődbe jutott személyeknek - többek között fizetésképtelenségük alátámasztására is - a vagyon részleges letagadása érdekükben állhatott, igy a felvett inventárium által nyújtott kép is torz lehet. Meg kell emlitenünk végezetül, hogy a lakosok hagyatéki és peres iratain kivül számos más esetben, más jellegű vagyonleltárakat is készitettek, többek között - mai kifejezéssel élve - a városi kezelésben álló közületek tulajdonairól is. 47 A pesti hagyatéki vagyonleltárak széles körű, viszonylag teljességre törekvő felvétele alapján sokszinü képet tudunk kialakítani a város mindenkori vagyoni-, művelődési- és jogszokási viszonyairól, de ezen körülmények pontosítása során nem szabad szem elöl tévesztenünk az adminisztráció fogyatékosságaiból, az anyag társadalmi kivetithetőségének korlátaiból adódó torzulásokat és a peres iratok újabb kérdéseket felvető és tisztázó szerepét sem. JEGYZETEK + E dolgozat egy nagyobb terjedelmű, művelődéstörténeti tárgyú irás bevezetése. 1. Ungár László: Szempontok a magyar polgári osztály kialakulásának vizsgálatához. Századok, 1942. 306-328. 2. Bácskai Vera: A pesti Belváros háztulajdonosainak mobilitása. 1733-1820. Történeti Statisztikai Évkönyv, 1965-1966. Bp. 1968. 143-174. Uő: Pénz- és áruhitel Pesten a XVin. század második felében. Tanulmányok Budapest Múltjából (a továbbiakban TBM) XVIII (1971) 161-183. Bácskai Vera - Nagy Lajos: Matematikai módszerek alkalmazási lehetőségei a történettudományban. (A faktoranalízis alkalmazása Magyarország 19. század eleji piacközpontjainak vizsgálatánál.) Történelmi Szemle, 1979. 283-296., Uők: Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban. Bp. 1984. Nagy Lajos: Pest város lakosságának foglalkozási tagozódása a XVIII. század végén. Történeti Statisztikai Közlemények, 1958/3-4. sz. 121-138., Uő: Buda polgársága a XVII. század végén. TBM XVII (1966) 27-56. Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1873-1917. Bp. 1979. 3. Már korábban is történtek kísérletek a vagyonleltárak nagyobb arányú feldolgozására. Ilyen volt pl. Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI-XVIII. században cimü, háromkötetes müve (Bp. 1896, 1879, 1879., 2. kiad. 1986.), amely többek között hagyatékok, hozományok letétek és várleltárak alapján készitett nagyszabású, mai szemmel inkább a néprajzhoz, mint a történettudományhoz közel álló müve. Az utóbbi évtizedben párhuzamosan több kutatóműhelyben (pl. Néprajzi Múzeum, MKKE Gazdaságtörténeti tanszéke mellett működő akadémiai Közép- és Kelet-Európai Kutató Központ, stb.) is megkezdődött a nagyobb arányú, szisztematikus feltáró és elemző munka. E sorba illeszthetők Rácz István - alábbiakban hivatkozott publikációi is. Emellett elszórtan szinte mindenhol találkozhatunk főúri, polgári, vagy paraszti hagyatékok egyedi elemzéseivel is. A legutóbbi időkben, 1986. szeptember 28-30. között, Salgótarjánban megrendezett "Rendi társadalom - polgári társadalom" cimü konferencia több előadása, hozzászólása is e tárgykörben készült, amelyek közül Benda Gyula kutatási terve, Horváth D. Tamás esettanulmánya közvetlenül is kapcsolódik tárgyunkhoz. (A konferencia teljes anyaga - ugyané cimmel - megjelent.) 4. Budapest Főváros Levéltára (BFL) IV. 1202. Pest város tanácsa iratai. Elsődlegesen a CC., Testamenta et inventaria állag iratai alapján. Az egyéb vizsgált anyagokról még szólunk az alábbiakban.