Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

III. Levéltári munka - Lenkei Valéria: Egy levéltári kiállítás története

választási eseményeknek fényképekkel való bemutatásával. Ezenkiviil felmutat­tunk a korszakban épült jelentó'sebb létesitményekbóT párat (Ferihegy, Nép­stadion). Majd az ún. 50-es évek lényeges fordulatait elemezve, a korszak jellemzőiből emeltünk ki néhányat - a törvénytelenségeket; az ÁVH tevékeny­ségének, a Népbiróság IX. 2377/1949./ 13. sz. alatt hozott Ítéletének bemu­tatásával, melyet Rajk László és társai bünperében hoztak (erről több kép is szerepelt), a szektás torzulásokat, a személyi kultusz bénitó megvalósulását. Mindezeket hiteles dokumentumokkal szemléltettük. Ezután megvizsgáltuk az ezen hibák kijavítására tett lépéseket, ebben konkrétan az MDP KV 1953 júniusi határozatát a párt politikájában és gyakor­lati munkájában elkövetett hibákról, s az ezek kijavításával kapcsolatos fel­adatokról, 1953. jún. 28. (mely akkor nem került a nyilvánosság elé), a kor­mányprogram meghirdetését (1953. jún. 27-28.), a Hazafias Népfront tevé­kenységét az Előkészítő Bizottság alakuló ülésétől a megalakulását előkészítő értekezlet működésén át a budapesti bizottság megalakulásáig, ezenkívül az MDP KV 1955-ös határozatait, s a rendelkezést, mellyel Nagy Imrét kizárták funkcióiból. (Szabad Nép, 1955. ápr. 18.) Bemutattuk a hibák kijavítására tett pozitiv akciókat, a reh?Mlitációs Ha­tározatokat (pl. Rákosi Mátyás felszólalása a Heves megyei párT; »„ -« s ezen a Rajk-per provokáció voltának elismerése (Szabad Nép.* !C" -vc 29.), majd az "olvadást" elindító SZKP XX. kongresszusának u. "óniumát, s az azt követő hazai lépéseket (az MDP 1956. júliusi határozatai a téseket, melyek a párt öntisztulási folyamatát jelzik. Ezen döntés;!; degi a tikus pártvezetés eltávolítására összpontosultak. Soron követtük a bel- és külpolitikai eseményeket, a belpolitika aktivizá­lódását (a Petőfi-kör többszempontú elemzésével: A szellem napvilága - Sza­bad Nép, 1956. jun. 24. - Részlet a PetŐfi-kör vitaanyagából, A Petőfi-kör tevékenységének elitélése - Szabad Nép, 1956. júl. 1.), az ellenforradalmi belső- és a reakciós imperialista külső erők mozgolódását. A kiállitás törzsanyagát az ellenforradalmi kísérlet részletes <..:- . ese adta, az ezt bemutató tárlók anyagai más-más szempontból közelítettek t: •?-» oz eseményeket, a kronológiai sorrend betartása mellett logikai-tem;itikai össze­függésben. 1956 Őszével indítottunk, a Rajk temetéssel (Soha többé!, Szabad Nép, 1956. okt. 6-7-1 száma), majd a megpezsdült belpolitikai élet eseményeit szemléltettük néhány képpel (a MEFESZ alakuló gyűlése, 1956. okt. 19., egye­temisták felvonulása és gyűlése a Bem téren okt. 23-án), újságokkal, c -ku­mentumok, röplapok kihelyezésével. A belpolitikai élet változásait az okt. 23-ától kezdődő eseményektől 1957. máj. l-ig elemeztük: egyetemisták felvonulása, gyűlések, a Sztálin-szobor •<-•• döntése, zászlóégetés, utcatáblák leverése, a Parlament előtti és a K ; saság téri események. (Mindezek archív fotókon.) Ezen belül a rohamos ratolódást dokumentáltuk, a régi pártok újjáalakulását (FKgP, Keresztén-. De­mokrata Néppárt, Magyar Forradalmi Ifjúsági Párt), a különböző szervezetek programjait és kiadványait (BME Diákbizottsága és az Építőipari Műszaki Egyetem MEFESZ szervezetének határozata, A munkástanácsok jogainak és működésének alapelvei, A Magyar Forradalmi Bizottság felhivása, A Petőfi Sándor Politikai Akadémia Forradalmi Katona Tanácsának felhivása, 1956. okt. 29., az egyes kerületek Nemzeti Bizottságainak felhivása), a helyzet lehetsé­ges irányitóinak tehetetlenségét (az MDP KV nyilatkozata a magyar néphez,

Next

/
Thumbnails
Contents