Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

III. Levéltári munka - Pesti Lászlóné: A fővárosi levéltári könyvkötészet kialakulása és másfél évtizedes tevékenysége

ill. alkalomszerű kisegités szükségessége miatt nem került volna sor dolgozóinak kényszerű átirányítására. A kötésen kivül jelentó's kapacitás lekötést eredményezett a papirvágási feladat vitele, a kisebb házi ügyviteli könyvek előállitása, a dobozkészités és a különféle kasirozások. A műhely tevékenységének magasabb szintre való emelése iránti igény nyilvánult meg az egyszerű kötések helyett a szélesebb körű könyvjavitási munka programba állitásával, melynek során szoros együttműködés alakult ki az akkor szervezés alatt álló restauráló műhely dolgozóival. A kötés-könyvjavitás egyidejű végzésének gyakorlatából fejló'dött ki néhány év alatt a ma már általánossá vált komplex jellegű könyvkötészeti tevékenység. Az év folyamán - a könyvkötészeti műhely munkájára addig is jellemző kiváló minőségben - 82 kötet ujrakötését, 24 javitással egybekapcsolt bekötését, 14 speciális doboz készitését végezték el. A könyvkötészeti munka technológiájáról A levéltári könyvanyag védelme kétirányú: egyrészt a levéltárban őrzött dokumentációs anyag összességére vonatkozó szabályok érvényesek a fenntartására, másrészt a gyakorlat vonalán az egyes kötetek épségének biztonságát szolgálja. A levéltári anyag ésszességének megóvása részben államhatalmi feladat: törvényes intézkedésekkel biztositják fennmaradását, másrészt azon gyakorlati intézkedések összessége amelyeket a levéltáraknak kell megvalógitaniok. Az első vonatkozásában megfelelő jogszabályokat kell alkotni, a második főként technikai intézkedések keresztülvitelét kivánja meg. A levéltári anyag, s ezen belül a könyvanyag lehetséges legnagyobb tartósságának elérése érdekében igen fontos lenne a papirtermelés és az iktatószervek befolyásolása azon célból, hogy a hosszú ideig szükséges dokumentumokat jobb alapanyagból, a tárolást és a használatot jobban kibiró tulajdonságokat képező anyagokból állitsák elő, amelyek jobban elviselik a külső behatások és károsodások rongáló hatását, továbbá arra kellene törekedni, hogy az iratokat létrehozó szervek ilyen anyagok használatát vezessék be. Emlitésre méltók ebből a szempontból a tudományos-módszertani alapossággal végzett kísérletek a Szovjetunióban és az első intézkedések Finnországban. A levéltárakban őrzött információhordozók, csakúgy, mint minden más anyag, sajátosságukat tekintve állandó változási folyamatoknak a megtestesítői, melyek közvetlenül termelésük befejezését követően jelentkeznek és a használat következtében, valamint a hosszabb őrzési idő alatt negativ kihatásaikban megerősödnek. A változási folyamatot különböző tényezők határozzák meg, amelyek lehetnek belső eredetűek, mint az anyagösszetétel és szerkezet, vagy külső behatároló tényezők mint a mechanikus vagy kémiai, fizikai behatások. A tulajdonság-változások lényegében a használhatósági feltételek rosszabbodásában nyilvánulnak meg és általában az elöregedés fogalmával határozhatók meg. Az elöregedést csak mint komplex folyamatot foghatjuk fel, melynek során a különféle belső és külső kiváltó okok együttes szerepet játszanak. Az elöregedés folyamatán kivül a dokumentum anyagot még további veszélyek fenyegetik az állati károkozók révén, ilyenek a rágcsálcjc és rovarok, továbbá a mikroorganizmusok, a baktériumok, fertőző- és penészgombák, valamint a tüz- és vizkatasztrófák. Ezért a levéltári anyag állagvédelme a veszélyeztetéssel és a megsemmisüléssel szemben a legfontosabb feladata a levéltáro-