Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

II. Visszaemlékezések - Részletek Kertész István visszaemlékezéseiből

feladat volt a termelés tervszerűsége, gazdaságossága, de ezt csak nagyöszszegü és rendszeres állami támogatással lehetett megoldani, A felsorolt vállalatok nem voltak azonosak a tanácsi Szociális Foglalkoztatókkal, azok - ahol ilyenek voltak - a kerületi tanácsok szociálpolitikai részlegeihez tartoztak és nem vállalati formában működtek. A Fővárosi Kefe- és Seprőgyártó V. 1949 óta korszerűen felszerelt üzem, legnagyobb létszáma 400 fő volt. A vállalat korábban is létezett nagyon rossz körülmények között. Igazgatója több mint 30 évig dr. Sólymos Gyula, maga is erősen csökkentlátó volt. A vállalat fő tevékenysége a vakok hagyományos kefe, seprő és ecset gyártása, de a hatvanas években már mechanikai szövődéje is volt egyszerű termékek gyártására. Későbbiek során a hiradástechnikai vállalatoknak (Telefongyár, Beloiannisz) szerelési munkákat is végeztek, egyszerű részegységeket szereltek össze a nagyüzemek által rendelkezésre bocsájtott alkatrészekből. Ez utóbbiakra azért volt szükség, mert a kefe, seprő-iparban más üzemek is lévén, a piacon nagy volt a verseny, és az állami támogatás nem tudott mindent fedezni. Szükséges volt más munkáról és költségviselőkről gondoskodni. Az új tevékenység bevezetése még az egészséges dolgozóknál is gondot okoz, méginkább ezt jelenti a nemlátó embereknél. A nehézségek áthidalásához feltétlenül szükséges volt a kooperáló vállalatokkal való jó együttműködésre, az új munkamüveletek betanításához a segítségükre. Ott, ahol ez megértésre talált, nem voltak problémák. Az üzemben korszerű szociális, egészségügyi és kulturális helyiségek, felszerelések, orvosi és fogorvosi rendelők voltak. Rendszeres kulturális élet zajlott, zenekarral is rendelkeztek. A vállalat jelentősen hozzájárult a hazai ellátáshoz, a választék bővítéséhez, cikkeivel jelentős exportot bonyolított le hagyományos termékeiből. Többször kapta meg az Elüzem, majd a Kiváló Vállalat kitüntetést. A Fővárosi Bőrdíszműipari V. testi fogyatékosokat, nyomorékokat és főleg mozgásszervi betegségben szenvedőket foglalkoztatott. Ami a munkakörülményeket, a szociális ellátottságot illeti, messze elmaradt az előbbi vállalattól. A dolgozók jelentős része a maguk által hajtott tolókocsin érkezett be munkahelyére, sokan a munkájukat is abban ülve végezték. Ennek megfelelően kellett a munkahelyeket speciális, helyenként testre szabott munkaasztalokat és ülő alkalmatosságokat kiképezni. A vállalat termékei iránt nagy volt a kereslet, jelentős export ügyleteket bonyolított le, sőt megrendeléseiknek részben - az akkori körülmények között - nem is tudtak eleget tenni. A megoldás érdekében vidéki munkahelyek létesítésével próbáltak segíteni. Somsálybányán - Borsod megyében - találtak egy olyan helyiséget, amelyet alkalmassá lehetett tenni e munkához, ezt a járási és a helyi tanács anyagi támogatásával meg is tették. Erdeke volt ez az ottani tanácsoknak is, mert 80 bányászfeleségnek tudtak állandó munkát adni, s ezzel hozzájárulni a helyi foglalkoztatási problémák megoldásához. A munkakörülmények megváltoztatásán csak új speciális üzemház építésével lehetett segíteni. Az államtól olyan támogatást kapott a vállalat, hogy a befizetendő adójának jelentős részét erre a célra bankban tartalékolhatta. Ez az évek alatt összegyűlt pénz soha nem volt annyi, hogy az egyre dráguló építkezések miatt a munkákat el lehetett volna kezdeni. A hetvenes évek elején - talán nem is egészen szabályosan - mégis elkezdődött az építkezés a XIV. ker.-ben a Csömöri úton. 1974-re készült el az új üzemépület. A Fővárosi Műszerkészítő és Javitó Vállalat a város egyik legzsúfoltabb