Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

II. Visszaemlékezések - Szemelvények Suhajda József visszaemlékezéseiből

nak körülbelül az volt a lényege, hogy ők azt értik, hogy Ráköss zent m ihálynak nincsen vize. De ők Mátyásföldiek, és eddig is ezért dolgoztak, Mátyásföldért. Az a véleményük, hogy itt a mátyásföldi utcákat kell inkább tovább építeni, lekövezni, lebetonozni, mert akkor még földutak voltak sokhelyütt, mint ahogy még most is vannak. Akkor én meg voltam döbbenve, hogy mi az, hogy nem értik meg ezt a kétszer kettő témát, hogy ahol a legnagyobb az in s ég, oda kell forditani a közös pénzt. Aztán utána, később jöttem rá az igazságra, ahogy a tudományos szocializmus tanított, hogy a lét határozza meg a tudatot. Hát azért. Ott telektulajdonosok is voltak egyúttal. Azóta már tudom a közgazdaságnak eme törvényszerűségeit. Ha egy utcát leköveznek, járdát csinálnak, vagy vízvezetéket, akkor a telek értéke emelkedik. Tehát ők jó kommunisták voltak, de amikor választani kellett, hogy most Rákosszentmihály vagy Mátyásföld, akkor tudomásul kellett venni, hogy a kommunisták is emberek. Mai szemmel ez világos. Csak akkor nem ismertem föl, és csalódás fogott el. De mégis, mivel a kerület részéről ez a harc ment, hét hónap alatt összerázódott már egy kissé a kerület. . . Hét hónap elteltével engem - megint csak nagy meglepetésemre - újabb feladat vált. Behívtak újfent a Budapesti Pártbizottságra és azt mondták,"Suhajda elvtárs, igaz hogy nem régóta vagy itt, de úgy látszik eredményesen dolgoztál. Most elküldünk téged egyéves pártfőiskolára, az Ajtósi Dürer sorra". 1950. szeptemberétől 1951 augusztusáig voltam az egyéves pártfőiskolán. Ez azért volt számomra rendkivül izgalmas, mert akikkel három hónapos iskolára jártam 1948-ban, azoknak jelentós része ott volt, többekkel egy szemináriumon tanultam. Mostani "országos nevekkel" együtt. Ok ugyan kétévesen voltak, én me

g egyévesen. Tehát mondjuk a Hárs István, Cservenkáné, Lajtai Vera, Úszta Gyuláné, Harcsa Mária, Harcsa Júlia, akik ikertestvérek voltak, nagyon hasonlítottak egymásra,

20 Azon derültünk, hogy az egyik azt hitte hogy a nővére jön vele szembe és nekiment a tükörnek. Hallatlanul sokat tanultunk. Amikor egy év után megkérdezték, hogy te mit szeretnél most, Suhajda elvtárs, akkor azt mondtam, hogy még szeretnék egy évig maradni az iskolán. En annyira szerettem tanulni, szerettem a tudást és amit lehetett, meg akartam szerezni. De nem lehetett. Mondtak: nem, rád szükség van és az iskola elvégzése után bevittek a Budapesti Pártbizottságra, egy esztendőt dolgoztam ott, mint a szervezési osztály helyettes vezetője. Hozzám tartoztak a tömegszervezetek. Ez egy érdekes világ volt számomra. A tömegszervezetek közül elsősorban az MNIDSZszel nagyon sokat dolgoztunk együtt. Akkor az MNDSZ-nek más szerepe volt, mint most talán a Notanácsnak. Ezzel én nem akarok különbséget tenni, mert ma más a helyzet. De akkor bizony az asszonyokat, a nőket meg kellett győzni, a magunk oldalára állítani, a választásokon, hogy a nők hova állnak. .. . óriási jelentősége volt. Ez a szervezési osztály mindenes osztály volt, a pártépitésért, és sok más mindenért felelt. A pártfőiskola elvégzése után bizonyítani akartam. Akkor indultak olyan dolgok is, melyeket mi még akkor nem láttunk át, csak furcsállottunk. Hogy például miért kell nekünk átdolgozni többször egy anyagot. Mondjuk "A pártcsoport bizalmiak helyzete" cimü jelentést. Csináltunk egy nagyon preciz, jó jelentést, amiben benne volt a valóság. Utána azt fel kellett küldeni valahova, végül felkerült a pártközponthoz. Visszakaptuk, hogy át kell dolgozni. Hát igy és úgy. Jó, mi átdolgoztuk. Újból visszakaptuk hogy át kell dolgozni. Azt hiszem háromszor vagy négyszer át kellett dolgozni. És akkor mi, a jelentés készítői megállapítottuk, hogy az elsőben benne volt a teljes valóság. Az utolsóban már csak az maradhatott benne, ami jó volt. De hát ott