Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

II. Visszaemlékezések - Szemelvények Suhajda József visszaemlékezéseiből

tapsot is kaptam érte. Pedig némelyiknek az érdeke ellen volt', mert hiszen hangsúlyozom, hogy kispolgári rétegek is voltak elég szépen közöttük. Nyilvánvaló hogy ezek befolyásolták a felettes szerveket, és hogy volt már valami bázisom ott alapszervi szinten, az olyan idős elvtársaknak köszönhető', mint Schiff Rezsó' bácsi, aki egy nagy név volt annak idején a baloldali mozgalomban, vagy Bauer Béla, Török Júlia, 14 aki aztán országgyüléai képviselő' lett. Én akkor a nagypolitikát nem nagyon értettem, de az alapkérdést igen, hogy egyesíteni kell a két pártot. Amikor aztán élezó'dtek a dolgok, az egyesités eló'tt megindult egy folyamat. Éles rivalizálás folyt a pártok között, aminek következtében a Szociáldemokrata Pártból sokan, ha úgy tetszik tömegesen kezdtek átlépni az egyesülés eló'tt, a Magyar Kommunista Pártba. De korántsem volt ez egy sima út! Egyes kommunista párttagok ugyanis a baloldali szociáldemokratákat is lebecsülték. Nem sokkal korábban hangzott el Szakasits Árpád részéró'l, akit én egy humán értelmiségi, jószándékú embernek tartok, hogy széles az út, elférünk rajta ketten is. Hogy ez jogos volt-e részéró'l vagy nem, azt én nem tudom. De az én tudatomban rossz érzést keltett. Mert hiszen ellene szólt annak, amit^ minden józan ember tudott, hogy a munkásosztálynak egy pártja legyen, ne kettő. Ne legyen megosztva. Elhangzottak olyan megjegyzések, hogy mint a patkányok a süllyedő' hajót, úgy hagyják el a pártot azok, akik átléptek. Én magamat és sokan ott magunkat tisztességes embereknek tartottuk és mi úgy véltük, hogy tisztességgel kell átvinni azokat a tömegeket, akik megmaradtak az egyesülésig a pártban. Nos ezzel kapcsolatban voltak problémák. Az éles pártharcok idején az is megadta számomra mondjuk a döntő lökést - hogy ti. nincs más út -, hogy egyszer egy elég népes felsó'bb testület is lejött a VIII. kerületbe. Én is résztvettem mint csendes kis megfigyelő', az alapszervi ülésen. Bizony nagyon rosszul esett, amikor az egyesülés előtt talán egy vagy két hónappal, pontosan már nem emlékszem, elhangzott ott az egyik azóta elhalt elvtárs részéről (akit végül is leszavaztak): már pedig ha igy lesz az egyesülés, akkor meg kell gondolnunk, mert több út van: vagy önállónak maradni, vagy egyesülni, de van még egy harmadik út is. Valamilyen angolszász útról volt szó, amit én akkor nem értettem. De azt értettem, hogy itt megint olyan szó hangzott el, hogy ne legyen egyesülés. Engem ezek a dolgok arra sarkalltak, nem csak engem, hanem mindenkit, aki ott-tisztességesen akart valamit, hogy annál inkább elő kell segiteni a két párt egyesülését. E nagy feladatban elévülhetetlenül sokat tett Marosán György,

15 aki a VIII. ker,-i baloldali mozgalmat személyesen segitette szilárd, szines egyéniségével. Az egyesülés előtt felül kellett vizsgálni a Kommunista Pártban is, a Szociáldemokrata Pártban is a párttagságot, hogy kiket veszünk át. Történtek kizárások is. Pártalapszervezetenként alakultak meg a felülvizsgáló bizottságok, hogy kiket vesznek át, kiket nem. Akik valamilyen kárt okoztak, vagy könnyűnek találtattak, nem dolgoztak tisztességesen, azoknak egy részét az alapszervezetek zárták ki, de egy bizonyos felsőbb réteget, mondjuk pártvezetőségi tagokat, alapszervi titkárokat stb. egy magasabb bizottság. Annak én voltam a tagja, meg Lakatos Imre. Hát ebből volt Is valamilyen galiba, mert mi úgy vélekedtünk, abból az elvből indultunk ki, hogy tisztességesen kell az egyesülést végigcsinálni és a szociáldemokrata érdekeket meg kell védeni. Én ezt mindig úgy értettem és ma is úgy értem, hogy a tisztességes érdekeket kell megvédeni. Előfordult bizony olyasmi, hogy mi úgy döntöttünk, hogy a Szociáldemokrata Pártból néhány embert, akik kompromitálták magukat, nem viszünk át. Például az egyik a párttagdij bevétellel elfelejtett elszámolni. O alapszervi titkár volt, a nevére nem emlékszem, de az esetre