Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

II. Visszaemlékezések - Szemelvények Suhajda József visszaemlékezéseiből

igen. Azt például nem vittük át, ő pedig panaszra rohant valahova. Akkor en­gem bizony a saját pártom, hadd ne mondjak most neveket, behivattak, hogy ha a szociáldemokrata érdekeket eláruljátok, akkor nem tudunk dolgozni és akkor neked keresünk mi másik munkát. Megmondtam, én nem árulom el a szociál­demokrata érdekeket, hanem tisztességgel akarom az egyesülést. Akik a párt pénzét elsikkasztották, azoknak nincs helyük, még ha alapszervi titkárok is vol­tak. Vita volt, heves és keserű. Azt hiszem, igazunk volt. En rettenetesen fel­háborodtam, hogy nekem másik állást ajánlanak fel. Emlékszem a saját szava­imra, hogy "köszönöm az állást, van nekem tisztességes szakmám, én bőr­ipari szakmunkás voltam. Visszamegyek a szakmámba. Ne ajánljatok fel nekem állást, én tisztességes ember vagyok." Ilyen konfliktusok is voltak. 1948. jún.-ban volt az egyesülési kongresszus. Azon én is résztvettem. Utána a Vin. kerületi egyesitett MDP-nek lettem a szervező titkára, Farkas László volt a titkár. Páldául engem biztak meg az értelmiségi területtel való kapcsolatfelvétellel. Akkor került sor a Tudomány egyetemen a TTK-n, a taná­rok és a diákok közti konfliktusra. Anarchista szellem volt a fiataloknál, meg­tagadták a tanulást, mondván, hogy a régi professzoroktól nem tanulnak. A ré­gi professzorok pedig ott voltak, majdnem mindnyájan nagytudású emberek, nem volt mástól tanulni. De miért ne tanultak volna? Kiküldtek engem, Suhi menj ki, mert valamit rendezni kell! Na, mit tegyek? Először a professzorokat hall­gattam meg, elmondták, mi van, hogy a fiúk tőlük nem akarnak tanulni. A fiúk is elmondták, hogy nem akarnak tanulni. Mit tudok mondani? Megvolt a tisztes­ségem, a becsületem, a tenni akarásom, az addigi tapasztalataim alapján, meg az ösztönös igazságérzetemtől vezérelve azt mondtam a fiúknak: "Ide figyel­jetek! En rendezem a ti dolgotokat, mert titeket nem akarnak a professzorok elismerni, nehezen veszik tudomásul hogy van ifjúsági szervezet és annak bi­zottsága. Ezzel számolniuk kell. De ti vigyázzatok, ti meg tanuljatok, mert nem tudtok mástól tanulni, a tudományt át kell venni! És ezek szeretik a munkáju­kat, tőlük kell tanulni, igy becsüljétek meg őket!" A professzoroknak meg meg­mondtam hogy kérem szépen, tudomásul kell venni valamit. Én nagyon tisztelem Önöket, Önök adják a tudást. De itt új rend van, változás van, az ifjúságnak megalakult a saját szervezete, azt tudomásul kell venni. A vége az lett, hogy a professzorok azt mondták: "Titkár Űr! Amit nekünk hosszú hónapokig nem si­került megoldani, azt maga megoldotta és mi tovább tudunk dolgozni. Köszön­jük." Nekem ennél nagyobb elismerés nem is kellett, ez egy jó próbatétel is volt, benne volt már ezekben a munkákban az eddigi tanfolyamok eredménye, mert aztán az embert az élet nagyon nehéz területekre állitotta. Majd - lehet, hogy ennek sikere alapján - megbiztak azzal, hogy az akkori Pázmány Péter Tudományegyetemen, a mai Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, fel kell venni a kapcsolatot azokkal az értelmiségiekkel, akikre számitani lehetett. Ilyen volt Dr. Babits Antal az urológus professzor, Dr. Gegesi Kiss Pál és mások... 16 1948 szeptemberétől decemberéig három hónapra a debreceni pártiskolára kerültem. Meruk Vilmos volt az iskolavezető. Ez óriási jelentőségű volt a szá­momra, három hónapig csak tanulni a kommunizmust, a tudományos szocializ­must. Meruk Vilmoson kivül Rózsa Lászlóné, férje, Rózsa László, Kukk György aki most a televizió hiradójának az egyik szerkesztője és Laczkó Miklós taní­tottak ott. 17 Ezeknek az embereknek a jelentős része tudományos pályára ke­rült, egyszóval jó tanáraim voltak, és ha úgy tetszik, más emberként jöttem ki a tudományos szocializmus ismeretében. Miután a Szociáldemokrata Párt a

Next

/
Thumbnails
Contents