Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Varga J. János: Buda visszafoglalása és az újjáépítés kezdete

Croy herceg harcosai ekkor érik el a Fehérvári-kaput, kinyitják, s beüget rajta a Savoyai Eugén vezette tartalék lovasság. Croy hadrendbe ál I it j a a Disz téren összetorlódott csapatokat, s meginditja ó'ket a palota ellen. Bent még javában tombolt a küzdelem. A vár déli oldalán Sartori és Fürstenberg ezredes vezeti a két rohamoszlopot. Az egyikben ott halad egy svéd közkatona, Nils Bielke, aki már 1684-ben is itt volt, s megírja majd mindkét ostrom történetét. De most még roppant nehéz feladat eló'tt áll társaival együtt: amint a falakhoz érnek, kó'-, bomba- és golyózápor fogadja ó'ket. Miksa Emánuel és Badeni Lajos kivont karddal küldi a tartalékot is rohamra, amikor a testó'rség parancsnokhelyettesének, Martin Pechmannak hetven ed mag ával sikerül megmásznia a falat. A többiek követik ó'ket. Már a palotán belül folyik a kézitusa, amikor megtudják, hogy északon a polgárváros elesett. Hatalmas eró'feszitéssel kivetik a romos palota területéről az ellenséget, amely a kaputorony mögötti Arzenál téren keres menedéket a polgári lakossággal együtt.

41 Amikor Csonka bég zárva találta a palota kapuját, a maga köré gyűjtött mintegy 800 várbelivel együtt megadja magát a császáriaknak. Egy kapitány maradt túszként közöttük, hogy biztositsa életüket, ahogy azt Károly herceg megígérte. Ekkor érkeznek meg a palota felől a bajor rohamoszlopok, maguk előtt hajtva a palotabeiiek

et. A kapitulációról nem tudván, azonnal rátámadnak Csonka bég embereire és a négyszögletes téren összezsúfolódott tömegre, amely most már vagy 2000 férfiből és 1000 nőből meg gyerekből áll. A bég katonái ekkor végső kétségbeesésükben újra fegyvert ragadnak. A rettenetes zűrzavarban a császári kapitányt az a veszély fenyegeti, hogy megölik, csak Csonka bég személyes közbelépése menti meg az életét. A törökökét meg Károly herceg, akinek emberei véget vetnek a vérontásnak, és elvezetik a török főtiszteket: Iszmail pasát, Csonka béget és Mehmed janicsáragát. Tárgyalás kezdődik velük, amely a törökök egyértelmű veresége ellenére, sokáig tart. A védők feltételeket szabnak, a császáriak viszont csak a feltétel nélküli megadásról hajlandók tárgyalni. Este van, mire Iszmail pasa és emberei belenyugodnak helyzetükbe: puszta életüknél egyebet nem menthetnek meg. 42 Estére lángban állt az egész polgárváros. Ma már kideríthetetlen, hogy az elkeseredett törökök vagy a vad féktel en s éggel zsákmányoló császáriak gyújtották-e föl az amúgy is rommá lőtt várost. Johann Dietz a következőket irja erről visszaemlékezéseiben: "Alig félórája voltam a városban, amikor kigyulladt. Hogy a törökök vagy a keresztények gyújtották-e föl, nem tudom, de nagy kár, hogy a szép város és az a sok értékes zsákmány, amit megőrzés végett az egész országból idehoztak, nyomorultul elpusztult." Egy Jakab nevü fogoly zsidó később arról beszélt vallomásában, hogy a tüzet a császári katonák gyújtották, mert ki akarták füstölni a házakból a keményen ellenálló törököket.

43 A győztesek utcáról-utcára, házról-házra jártak, s a pincétől a padlásig mindent átkutattak, nemcsak a rejtőzködő törökökért, hanem pénz, kincs és értékes holmik miatt is, amelyekből - az emiitett Jakab szerint - még "Konstantinápolyban sem található annyi - persze a Szeráj kivételével -, mint amennyi Budán volt". Nagyon sokan fizettek életükkel, vagyonukkal vagy szabadságukkal a hosszú ellenállásban való részvételért. "Még a magzatnak sem kegyelmeztek az anyaméhben - irja Dietz mester -. Mindenkinek, akire ráakadtak, pusztulnia kellett. Egészen elképedtem azon, ami ott végbement, hogy az emberek sokkal kegyetlenebbek tudnak lenni egymás iránt, mint a vadálla-