Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

II. Visszaemlékezések - Szemelvények Suhajda József visszaemlékezéseiből

SZEMELVÉNYEK SUHAJDA JÓZSEF VISSZAEMLÉKEZÉSEIBŐL 1945 legelején, amikor egyáltalán mozdulni lehetett, a régi szaktársakkal, akikkel a bőrös szakszervezetben résztvettünk a mozgalomban, azon tanakodtunk, hogy be kellene lépni valamelyik pártba. Vagy a kommunista pártba, vagy a szociáldemokrata pártba. En a szociáldemokrata pártba léptem be, talán mert az legálisabb volt, többet hallottunk róla, meg a szakszervezeti mozgalomról. A Népszinház utcában volt a szervezet. A nyolcadik kerület egésze tulajdonképpen jan. 16-án szabadult fel és mi a következő héten a Népszinház utca 19-ben jelentkeztünk. A Szociáldemokrata Pártnak akkor ott volt a központja, később került a központ a Palace szállóba. Akkor ott szervezték a pártot, és ott léptem én be, nem az elsők között, a tagsági könyvem száma szerint a 273. belépő' voltam. (Meg van az az eredeti tagkönyvem, az első hónap kivételével a tagsági bélyegek is be vannak ragasztva.) Jan. 20-án vagy 21-én jelentkeztem. Febr. 1-én ugyanitt már igazolványt is kaptam Molnár Imre aláirásával, aki a Szociáldemokrata Párt egy kiemelkedően szerény, nagytekintélyű, nagytudású vezetője volt.

1 Az igazolvány szerint én a pártban dolgoztam és egyéb munkára engem nem lehetett felhasználni. Ennek azért volt jelentősége, mert a fasiszták nyugatra menekültek, vagy vidéken bujkáltak, az orosz katonák pedig keresték a fasisztákat. Előfordult, hogy a nem fasiszták közül is az utcán egyesek fogságba kerültek, útközben vagy kiderült, hogy ártatlanok, vagy nem. Nos ennek a kétnyelvű igazolványnak a birtokában aztán lehetett dolgozni és mozogni. Csak egyszer kellett felhasználni ezt az igazolványt. Budapesten nem kerültem olyan helyzetbe, hogy igazoltattak volna engem. Mai szemmel visszatekintve akkor a párt és az állami feladatok szinte egybefolytak, a pártok inditották meg az életet ebben az országban, a fővárosban. A pincéből ki kellett hozni az embereket, a halottakat el kellett temetni, a romokat el kellett takaritani, az életet meginditani új alapokon és mindezeket az akkor újjászervezett pártok végezték. Elsősorban a Magyar Kommunista Párt, de a nagy múlttal és tömegekkel rendelkező Szociáldemokrata Párt is, majd a Kisgazdapárt, meg a Nemzeti Parasztpárt, amit Budapesten nem tudtunk mire vélni, mivel hogy kisgazdák és parasztok nem nagyon éltek a fővárosban. A VIII. ker. 2365 lakóházából 1900, tehát 90% sérült meg. A 36 700 lakásból megsérült 20 000, 55%, Megsemmisült körülbelül 1000 lakás, lakhatatlanná vált 4898 (12%), 400 000 tető sérült meg és minden ablak ki volt esve. Ezeknek az ideiglenes helyreállítása 1948-ig, a sérült lakások helyreállítása pedig 1949-ig tartott. Először a romokat kellett eltakarítani. Elmondok pár epizódot, hogy én az újjáépítésben mi módon vettem részt. A Tavaszmező utca 6-ban az MKP székházában volt egy csomó ablaküveg, azt a Kommunista Párt szerezte valahonnan. Vagy lefoglalta, vagy találta, de tudta, hogy kell. Átszóltak nekünk a Szociáldemokrata Pártba. Mi a József krt. 46-ban voltunk akkor. Ott volt a Szociáldemokrata Párt kerületi vezetősége, ahol én az egyik alapszer-