Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Horváth András: Pest városa és az 1867-es királykoronázás

törvénycikket, amely elismerte V. Ferdinánd király és Ferenc Károly főherceg 1848. dec. 2-i lemondását a magyar trónról - utóbbi fia az akkor még 18 éves - Ferenc József javára. A koronázásnak tulajdonképpen az 1867. márc. 14.-i ünnepség volt a "főpróbája". Ekkor esküdött fel Magyarország történetének második felelős minisztériuma,

6 melyet mind a nemzet mint az uralkodó törvényesnek ismert el. Andrássy kormány - az uralkodó jelenlétében. Pest városa az ünnepi esemény estéjén nagyszabású fáklyás men etet rendezett,

7 és a külön megbizott polgári választmány úgy ebben, mind az utcák, terek feldiszitésében, valamint az események szervezésében közmegelégedésre végezte munkáját.

8 Nagyjából a kormány felesketésével egyidőben kezdődött meg a koronázásra való komolyabb felkészülés is. Török János ors'zágos levéltárnok felhatalmazást kapott a kormánytól, hogy gyűjtse össze az eddigi koronázásokra vonatkozó összes levéltári anyagot.

9 Erre az események hagyományhoz hü megrendezése miatt volt szükség. A tulajdonképpeni koronázáson kivül ugyanis több ünnepélyes aktus is növelte a ceremónia fényét: a) A koronázási hitlevél kiadása és a koronázási eskü letétele (utóbbi az előbbinek kivonatos változata) melyekben a király Ígéretet tesz az ország megvédésére és arra, hogy annak jogait csorbítatlanul fenntartja és fenntartatja. Az első koronázási hitlevél és eskü egyaránt II. András nevéhez fűződik, de az eskü csak 1712. - III. Károly koronázása - óta volt mindig irásba foglalva. b) Az aranysarkantyús lovagok avatását Károly Róbert vezette be, aki gondosan ápolta a lovagkultuszt. Az emelvényt, amelyen az avatás történt, posztóval borították be, amely a ceremónia végeztével a nép "zsákmánya" lett. Ez a posztó 1608 - II. Mátyás koronázása - óta volt nemzeti szinü. c) Kardvágások a koronázási dombon a négy égtáj felé. - Ez egészen ősi szokás, már a székesfehérvári koronázásokon is ismert volt, ahol I. Ferdinánd volt az utolsó ott koronázott király - 1527-ben. Fehérváron általában a városon kivül emelték a koronázási dombot, Pozsonyban a Dunaparton. Szintén hagyomány, hogy a dombot, mely körül látemelvényeket szoktak ácsolni - az ország helyhatóságai által küldött földből emelték. A kevésbé jelentős hagyományok közül III. Károly óta volt szokás, hogy a koronázási ebéddel egyidőben a népnek ökröt sütnek és a királynak pompásan feldiszitett koronázási ajándékot adnak, a koronázási jelvények közszemlére tétele pedig Mária Terézia kora óta dívott. (Minderről bővebben irt Forray Teréz: "A magyar királyok koronázási szertartásai" Szeged, 1929.) Ferenc József 1867-es koronázását tehát igyekeztek a hagyományokhoz hűen lebonyolítani. Különösen Mária Terézia és II. Lipót pozsonyi - és I. Ferenc 1792-es budai koronázása szolgált követendő mintául. Ha kézbe vesszük a "Magyar Hírmondó" 1792.-es júniusi számait, melyek I. Ferenc budai koronázásáról számolnak be, és a "Vasárnapi Újság" 1867-es leirásait, egyértelműen láthatjuk, hogy az 1792-es budai ceremónia mintegy közvetlen előképe az utóbbinak. I. Ferencet annakidején Pilisvörösváron várta a városi küldöttség és a kisérő díszruhás katonaság. Mind az óbudai zsidó hitközség, mind Buda városa pompás "győzedelmi kapuval fogadta a királyt". A koronázó templom és az aranysarkantyús lovagok avatásának helye között "az út deszkával volt kirakva, ez pedig veres, fehér és zöld posztóval volt bevonva". Az utcákon a gyalogos katonaság és a formaruhás budai és pesti polgárság állt sorfalat. A kapucinusok vízivárosi templománál egy nemzeti színekkel borított állványon