Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)
történeti változásaira, amelyet az irodalom és a legális forradalmi párt viszonyára épitett. Ameddig utóbbi nem létezett, funkciói egy részét előbbi kényszerült vállalni. A felszabadulás utáni helyzettel már láthatóan nem tudott mit kezdeni, hiszen a fenti gondolatból az következett volna, hogy e párt megléte és legalitása esetén az irodalom elveszti e szerepét. Ehelyett szerinte "más körülmények és formák között...az irodalomnak ma is me g van a vezető szerepe a nemzeti életben." Az aktivá zárszavát Horváth Márton tartotta"" a politikai vezetés képviseletében - bár hangsúlyozta, hogy véleménye nem tekinthető hivatalos álláspontnak. Feltehetően Horváth is érzékelte, hogy az irók, - tekintet nélkül a Szabad Nép cikk aggályosan kiegyensúlyozott voltára, határozottan az emancipációs törekvéseknek, az iró és az irodalom szabadságának irányába ható megfogalmazásokat emelik ki abból, s ugyanakkor a figyelmeztetések ellenére a kritikai tevékenység fenntartását tűzik ki programként. Logikus lett volna, ha ő erre a másik oldalra, a felelősség hivatalos értelmezésére és az elviségre helyezi a hangsúlyt, vagy legalábbis a harc kétfrontos jellegére. Nem ez történt. Elvi kérdésekkel csak röviden foglalkozott, s az teljesen egybevágott az irói értelmezés irányával: hangsúlyozta a vezetés elszántságát arra nézve, hogy szakit az adminisztratív eszközökkel, helyette fokozza az irók mozgásterét, az írószövetség függetlenségét. Ebben a kérdésben határozottabb volt, mint a márc. 15-i cikk; "A pártnak nem az a feladata, hogy a kritikusok vagy az irók feje felett, mint valami feljebbviteli fórum oldja meg az irói alkotómunka eszmei és esztétikai problémáit. A párt eszmei segitségével, tisztázó vitákon át - maguknak az elvtársaknak kell ezt kialakítaniuk." Felszólalása terjedelmesebb részében viszont - mintegy "cserében" nyomatékosítani igyekezett a platform vitákat lezáró szándékát , ezért immár annak fényében újra áttekintette a megelőző félév szinte összes vitás alkotását és részproblémáját. Ezekről - anélkül, hogy részletesen kitérnénk rájuk - meg álla pítható , hogy a korábbi állásfoglalásoknál és felvetéseknél, (lett légyen szó Szabad Nép vagy más, félhivatalosnak tekinthető megnyilatkozásokról) lényegesen pozitivabbak voltak. Nemcsak a kisebb kérdések (a Déry-értékelés, Illyés "pesszimista versek"-irása, a falusi ankét), de a legnagyobb port felverő Nyirségi Napló és Uborkafa esetében is talált előremutató mozzanatokat, bár utóbbiak esetében a kritika egyes elemeit fenntartotta. A csirájukban már jelentkező, s később tárgyalandó generációs és eszmei ellentéteket igyekezett csülapitani. Egyetlen kérdést nem érintett, s ez az önvizsgálati vita, illetve Örkény cikke volt. Valószinü, hogy az irodalompolitika irányitói is tudatában voltak annak, hogy a vitasorozat leglényegesebb és legtávolabbra mutató kérdései ebben fogalmazódtak meg. Miután a céljuk a lecsendesités volt, nem lett volna célszerű külön kitérni rá, s újra elmarasztalni. Igy inkább hallgattak róla. 111 Irói értékelésnél többnek tekinthető, a platformról Erdei Sándornak , az írószövetség első titkárának, egyszersmind az Uj Hang főszerkesztőjének irása.112 Visszatekintve a Szabad Nép cikket megelőző bő félévre, különválasztotta a valóságfeltáró alkotásokat és az azokat értelmező kritikákat, "az irói hivatás problémáit feszegető vitairatok nagyobb részét", elismerve, hogy az utóbbiak között valóban volt "torz és zavaros". Az előbbieket viszont egészében jónak, és a követendő utat jelzőnek tartotta, hangoztatva: "A világnézet helyességének a próbája sohasem a világnézet 3 hm a ga (sem annak egy része), hanem mindig a gyakorlat, az élet valósága, (kiem. eredetiben - R.M.J.)
