Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)

Jószerivel igy az Irodalmi Ú

jság szerkesztőségi vezércikke

113 volt az egyetlen, amely az adott helyzetben a (korábbi) irodalompolitika által előirt rituálé szerint reagált. Bevezetőjében megismételte a cikk főbb pontjait (idézetekkel), majd ennek fényében önkritikusan értékelte a folyóirat (háromnegyed esztendős) munkáját. Az önkritikus hangvételt valószinüleg az a taktikai szempont is elmélyítette, hogy a Szabad Nép Írásában emiitett negativ "jelenségek" legtöbbnyire az "Irodalmi Újságban jelentek meg". Az önkritika nem egészen átélt, kényszerű jellegét mutatja azonban, hogy a szerkesztőség egyáltalán nem a vitatott müvek közlését rótta fel magának hibaként (sőt ezekről szinte szót sem ejtett), hanem az azokkal szembeni kritikát. Igy adódott a lehetőség amivel a szerkesztőség élt is - hogy a dolgokat "fejükre" állítsák: a lap erényeként értékelték, hogy szembeszálltak az e müvekben jelentkező "revíziós kísérletekkel", s azután elmarasztalták önmagukat e bírálatok türelmetlenségéért, időnkénti elvi következetlenségéért. Ez a nyakatekert logika pontosan megfelelt egyrészt a Szabad Nép-irás "kiegyensúlyozott ellentmondásosságának" (erre a szerzők gondosan ügyeltek, a megfelelő passzusokat idézetekkel támasztván alá), másrészt teljes mértékben megvalósította az ilyenkor szokásos pártszerü magatartás előírásait. Az a mód, ahogyan ez utóbbit az Irodalmi Újság tette, már önmagában a helyzet változására utalt. De, mint láttuk, ebben eléggé egyedül maradt: az irók általában a platform egyetlen vonatkozását emelték ki, figyelmen kivül hagyva a törekvéseik ellen hatókat. A platform megkísérelte, hogy az irodalmi élet mozgásterét valamelyest kibővítve megfogalmazza az irodalom helyzetét az új politikai szituációban. Igyekezett ezt úgy tenni, hogy lényeges pontokon ne tegyen elvi engedményeket - ez az ellentmondás erősen rányomta bélyegét a szövegre. Az irók törekvései mutattak némi hasonlóságot az irodalmi élet irányitói e meghasonlott állapotához. A dogmatikus irodalompolitika által nekik szánt nemzeti szerepet továbbra sem utasították el, sőt történeti érveléssel igyekeztek alátámasztani. Ugyanakkor megerősítve érezték személyes és kollektiv autonómiájukra és kritikai hivatásuk gyakorlására irányuló szándékaikat. Mindezt egyelőre még kevésbé a funkcionárius szerep teljes elutasításával, inkább e szerep etikai alapon történő újraértelmezésével. Többségük láthatóan úgy értékelte: a párt állásfoglalása módot ad arra, hogy ez a folyamat folytatódhasson. JEGYZETEK 1. Részlet a szerző doktori disszertációjából. Előzménye az a tanulmány, amely a korszakot elsősorban az Irodalmi Ú

jság történetén keresztül vizsgálta (Ld. Rainer M. János: Kulturális és ideológiai viták: az Irodalmi Újság 1953-1956. I— III. rész. Jelenlét, 10. sz., 11-12. sz., 13. sz. folytatásokban), a disszertáció egy későbbi fejezete, amely a szerepváltás legfontosabb, 1955. évi mozzanatait tárgyalta, önálló tanulmányként már megjelent (Rainer M. János: Irodalom - politika, 1955. Budapest Főváros Levéltára Közleményei 84. Bp. BFL kiad. 1985. 237-263.). 2. A teljesség igénye nélkül utalunk azokra a legfontosabb összefoglalásokra, amelyeket felhasználtunk: A magyar népi demokrácia története 1944-1962. Szerk. Balogh Sándor és Jakab Sándor, Bp. Kossuth, 1978., Pető Iván-Szakács Sándor: A hazai gazdaság négy évtizedének története I. k. Bp. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1985., Balogh S.Gergely J.-Izsák L.-Jakab S.-Pritz P. -Romsics I. : Magyarország a XX. században. Bp. Kossuth, 1985., Köpeczi Béla: A magyar kultúra harminc éve 1945-1975. Bp. Kossuth, 1975., A magyar irodalom története 1945-1Ő75. I. k. Irodalmi élet és irodalomkritika. Szerk. Béládi Miklós. Bp. Akad. Kiad. 1981., Tanulmányok a magyar népi de-