Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)
ta, azért örül leginkább a Szabad Nép Írásának, mert "kijelenti azt, hogy az iró a nép vezetői közé tartozik. Mert eddi g politikai se g édcsapatnak tekintették az írótársadalmat, ol y an se g édfunkcionâriusoknak" 100 (kiem. tőlem - R.M.J.). Az ajdm in is ztr at ív-bürokratikus módszerek és a ledorongoló kritika elutasítása állt Som l yó G yörgy hozzászólása középpontjában. i o i Szerinte a "több elviség" követelménye most azt jelenti, hogy "a birálat ne főként taktikai szemponto kat tartson szem előtt - mint eddigi kritikánk általában - hanem az irodalom fej lődésének, forma és tartalom világnézeti és módszerbeli problémák összefüggéseinek valósá g os kérdéseit. .." (kiem. tőlem - R.M.J.). Szerinte a felszabadulás előtti korszak irodalom provinciális volt (ami enyhén szólva igazságtalan ítélet), de a helyzet később sem változott meg, ideértve a népi demokráciák irodalmát, de még a szovjet irodalmat is: "A szovjet példa állandó ismétlése és hangoztatása csak ritkán változik át a szovjet irodalom tanulságainak valóságos, alkotó feldolgozásává. Nagyjából bürokratikus a viszonyunk hozzá. .."Az irói önállóság, "nagykorúsodás" állt Királ y István 1 02 felszólalása és Háy Gyula irása 103 középpontjában. Há y szerint a "több felelősséggel" mindenekelőtt a "kultúrbürokrácia" "kiskorusitó" törekvéseivel szemben kell fellépni. Sarkadi Imre 104 a cikk és a korábbi irodalompolitika, ill. kritika szembenállására hivta fel a figyelmet, a Nyirségi Napló és az Uborkafa kritikai fogadtatása kapcsán. Urbán Ernő 105 a valóság kendőzés nélküli, nem "nevelőnős példázatokba" ágyazott feltárásáról beszélt. Cikkében Cseres Tibor . 106 a falusi politika hibáiról szólott, amelyek, irta "engem is megállítottak mondanivalóm kibontakozásában, s ami ezzel jár, művészi eszközeim fejlesztésében. Fokozták meghökkenésemet némely irodalmi tisztségviselők, akik egyre az idillikus ábrázolás mezsgyéjére igyekeztek szorítani... Néma és halk elégtétel számomra is, hogy a párt állásfoglalása igazat ád nékem." Veres Péternek , az írószövetség űj elnökének hozzászólása 107 foglalkozott a legszélesebb értelemben az irodalom helyzetével. Történeti hagyományokra visszatekintve megállapította, hogy a reformkori "nemzeti fórum" szerepét elvesztve az irodalom "légüres térben" mozog, s hogy e szerepét azóta és most sem nyerte vissza, annak oka nem az irodalompolitika hibáiban keresendő. Csak a népi irók felszabadulás előtti befolyása közelitett szerinte e szerephez - nem nélkülözte e megállapítás az urbánus-népi ellentét kiélezésének lehetőségét. Az irodalompolitika hibája Veres Péter szerint éppen abban rejlett, hogy "többre tartották (az irodalmat), mint amire képes volt", ti. "a nemzeti élet egyik fontos mozgósító tényezőjének". Mivel azonban ez nem áll fenn, az ilyen platformokkal szemben egyetlen követelményt vetett fel, nevezetesen: "hagy-e élni, hagy-e irni?" Ennek pedig a Szabad Nép cikke szerinte megfelelt. Veres Péter hosszas fejtegetései kétségkívül tartalmaztak fontos felismeréseket az ötvenes évek eleji-közepi irodalmi helyzetre vonatkozóan. Kimondatlanul benne volt, hogy az irodalom nemzeti-tradicionális nevelő és mozgósító szerepe nem organikus, hanem a politika által tételezetten, felülről jött létre, holott e funkciókat éppen a szerep szerves kifejlődése által láthatja el az irodalom. Hozzá kell tenni, hogy e politikai szerep org anikus kialakulását éppen a hazai politikai kultúra torz fejlődése hozta magával. 108 Igyekezett elkerülni az irodalompolitika bárminő bírálatát, helyzetelemzése mégis egy később lehetséges kritika legfontosabb felismerését tartalmazta. A pártaktíva ismert felszólalói közül egyedül Pándi Pál 109 igyekezett érzékeltetni a platform lehetőségei mellett annak korlátozó jellegét, összetettségét is. O is kitért az irodalom nemzeti életben vitt politikai szerepének
