Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)

óta eltelt idó'szak tapasztalatain alapult, hogy a hibákat a cikk rövidebben, és nem rendszerezzen tárgyalta - ez a vezetés megnövekedett -biztonságérzetébe utalt. A felelősséget is csak részben és név nélkül vállalták, egy részét az irókra hárították, akiket a cikk ebben az összefüggésben alsóbb szinten elhe­lyezkedő funkcionáriusoknak tekintett. Hosszasan foglalkozott a feladatokkal és az uj politika-adta lehetőségekkel, gondosan kijelölve azok határait, ezzel megőrizve bizonyos pontokon a folytonosságot a korábbi (irodalom) politikával (az új vonások 3. része elsősorban erre utalt). Szorosan vett irodalompolitikai dokumentumként a cikk elsősorban az 1953 kora őszétől kezdődő viták tanulságaira épített, s azok lezárására töre­kedett. Középpontjában - kimondatlanul természetesen, talán nem is teljesen felismerten - az irodalom emancipációs, autonóm törekvései állottak. Az ez­zel kapcsolatos álláspont ellentmondásosnak nevezhető: mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi elvi alapokon álló irodalom, s főleg a kritika hitelét vesztheti, az ezek ellenében ható törekvések egy részét a cikk legitimálta. Ide tartoztak az irói bírálatok, a szatirák, az irodalmi élet bizonyos autonó­miája, ezt szolgálta az irodalomkritika kritikája. A "radikálisabb" (bár, mint láttuk, nem világosan artikulált) törekvéseknek .két irányból próbáltak gátat szabni: egyfelől a kontinuus irodalompolitikai elvek (szocialista realizmus, pártirányítás, pártosság) hangsúlyozásával, másfelől az "irói felelősségtudat" új elvének felállításával. Az említett komolyabb kritikai törekvések egy-egy mondatban keményebb elmarasztalásban részesültek. Összességében azonban a dokumentum, főképpen a korábbi helyzethez képest feltétlenül pozitiv lépésnek tekinthető. Az irói szabadság új irodalompolitikai elve ugyanis lehetővé tette az emancipációs törekvések folytatását. Az irodalom politikai szerepén és alá­rendeltségén nem változtatott, de bizonyos lehetőséget nyitva hagyott az önál­lóbb irói politikai véleménynyilvánítás felé. Az új irodalmi platform meghirdetésével párhuzamosan néhány gyakorla­ti-szervezeti lépés is történt az írószövetség és pártszervezete nagyobb önál­lósága irányában, A szövetség elnöke, Darvas József, aki 1953. július elejétől Révai József helyén a népművelési miniszteri tisztséget töltötte be, lemondott, s helyére - ideiglenesen - Veres Péter lépett. Az írószövetség első titkára Erdei Sándor lett, a titkárság tagjai pedig Barabás Tibor, Kónya Lajos (a volt főtitkár), Méray Tibor és Urbán ErnŐ. 97 Az MDP KV Politikai Bizottsága ha­tározatot hozott az írószövetség pártszervezetének kiemeléséről a VI. Kerüle­ti Pártbizottság hatásköréből. A pártszervezet azután közvetlenül a Budapesti Pártbizottsághoz tartozott. 98 A szervezeti kérdésekről szólva megállapította, hogy ezidáig (1954 márciusáig) gyakorlatilag a pártszervezet vezette az író­szövetséget, de ezen változtatni kell, nagyobb szerepet kell adni az Elnökség­nek, amelyen belül azonban létrehozták a vezetőségi pártcsoportot. Ez utóbbi gyakorlati változást az irányításban nemigen jelentett, 99 de a hierarchikus változás az írószövetség politikai szerepének növekedését, illetve ennek elis­merését jelezte. A platform közvetlen irói fogadtatása legjobban néhány rá reflektáló cikkből, illetve az írószövetség MDP szervezetének aktivaülése állásfoglalá­sának néhány, a sajtóban közölt részletéből mérhető le. Utóbbiról hét hozzá­szólás részleteit és Horváth Márton zárszavát ismerjük. Az általános egyet­értésen túl a legtöbb hozzászóló a korábbi irodalompolitika hibáit elemezte, és ezzel szemben az új irodalompolitika-adta nagyobb szabadságra, az irói bírálatok elmélyítésére helyezte a hangsúlyt. Kónya La j os például, mint mond-

Next

/
Thumbnails
Contents