Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)

dést állította fel magával szemben, mint Kónya és Örkény: miért nem "jelzett", ha egyszer tudatában volt a hibáknak? Válasza azonban az előbbiektől eltérően nem volt mentes önfelmentő, önigazoló szándéktól: "...én tudtam, hogy a szocializmus megvalósítása elsősorban is jólképzett, harcos, lelkiismeretes káderképzést kivan, ami pedig nem történhetett meg máról holnapra. (. ..) ki kell várni, meg kell szenvedni az időt népnek, irónak, termelésnek egyaránt, ...amig időközben felnövő káderek hada... tiszta kézzel, tiszta észszel átveszi a nép, a termelés irányítását. Ez az egyik (...) A másik meg az, hogy az iró fenntartás nélkül hitt a pártban." E megállapításoknál, melyek mélységükben nem érték el a korábban emiitett önvizsgálatokat, fontosabb az, amit Szabó Pál a parasztság helyzetével kapcsolatban irt. Helyesen mutatott rá az újbirtokosok tömegének földmagántulajdonhoz való különösen erős kötődésére, s elsőnek figyelmeztet arra, hogy létezik egy olyan réteg, akik kimaradtak a földosztásból. Helyesen mutatott rá, hogy a kuláklista nyakló nélküli kiterjesztése a középparasztságra pontosan a szándékokkal ellentétes eredményre vezetett, osztályharcos indulat helyett a paraszti-emberi szolidaritást erősítette a tehetősebb rétegekkel szemben. Szabó Pál kiállt a mezőgazdaság szocialista átszervezése mellett, de hangsúlyozottan magyar módon: a kollektivizáláshoz a parasztságot csak "a saját nyelvén, saját észjárásán, saj

átos népi mivoltán keresztül lehet elvezetni". Nagy Sándor éppen ezt rosszallotta válaszában, mondván, hogy nem lehet a paraszti ösztönösségre bizni a tsz-szervezés ügyét. A kuláklista megszüntetésének szükségességét nem vonta kétségbe, de hangoztatta Rákos Mátyásnak az 1953. jul. 11-i budapesti pártaktiván elmondott beszédében szereplő "tételt": "a kulák - kulák marad, listával vagy anélkül". (Nagy Sándor még hozzátette, hogy közöttük szép számmal akadnak "titóista bérencek" is...) Az "országjárás" nyomán keletkezett irodalmi müvek áttekintését és tüzetes elemzését itt nem tekintjük feladatunknak. A novellák szereplői általában középparasztok, akiknek sorsát a tsz-szervezés gyökeresen megváltoztatta. (Sarkadi Imre: Igazság, Urbán Ernő: Pörben a világgal

45

). Számos útinapló, tájegységről szóló leirás látott napvilágot (Déry Tibor: Ormánysági jegyzetek,

46 Kónya Lajos: Űtijegyzetek

47 stb.). Az országjárás talán legmaradandóbb hozadéka az volt, hogy megindult ismét a rendszeres szociográfiai gyűjtés, itt elsősorban Márkus István munkáját kell emliteni

48

. Az emiitett irások, de több más is általában sötét színekkel ábrázolták az ország és különösen a parasztság helyzetét. Miután alaposan feltételezhető, hogy a szerkesztőségek, vagy maguk az irók is igyekeztek a közölt irások biráló élét kissé "tompítani", valószínűleg a vitaüléseken ennél is komorabb hangvétel uralkodott. Irói élményanyagát és világlátását tekintve 1953 őszéről ered a felszabadulás utáni magyar filmgyártás legjelentősebb nemzetközi sikerét hozó, két évvel később készitett filmje, a "Körhinta". Jellemző módon az országjárást követő "jelzések" közül nem a felsoroltak, hanem egy versciklus kavarta a leghevesebb vitát. Számos körülmény játszott közre abban, hogy Kuczka Péter "Nyírségi napló" cim alatt közreadott versei váltak a "pesszimista szemlélet", a "hibák eltúlzásának" archetípusává. A négy versből álló "Napló" szerzője fiatal kora ellenére (1953-ban 30 éves volt) a korai ötvenes évek egyik legtöbb sikert arató, Írószövetségi funkciókat ellátó reprezentáns költője volt. Korábbi munkáinak legfőbb jellemzője volt a lelkesedés és a hit, a "Nyírségi napló" keserűsége és vigasztalansága ezzel szöges ellentétben állott. Igy látta 1953 őszén a szabolcsi tájat a költő',