Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)

képzelet mily szabad szárnyalása fogant ebből az alázatból, hogy szolgálok, szabad akaratomból szolgálom a történelem legnagyobb ügyét. Egykor, miről az imént szóltam, szabad voltam, ágy voltam szabad, mint a viz szinén táncoló dugó. Most iró lettem, - részese annak a munkának, mely új medret szab afolyóknak." A politikai mozgalommal való romantikus azonosulás (amely teljes azonosulást, alárendelődést jelent) inditéka: érzelmi viszony, eredménye: pátosz. Örkény esszéje csak röviden jelzi, de annál figyelemreméltóbban: ez a teljes alárendelőd és, a nemzeti (és egyéni) összeomlásból, a liberális, baloldali polgár és zsidó identitás totális válságából újjászületést igérő erőnek szólt, s még igy sem a vívódás, tiltakozás és "latolgatás* nélkül. Az igért harmónia azonban nem tartott sokáig. "Idők jártával egyre több és több kérdőjellel találtam magam szemközt. .. Ezt írod? (...) mit fog szólni hozzá az ellenség? (...) Szolgálja ez az ötéves tervet? (...) Bírálni akarod a pártot? (...) Ezeket a kérdéseket eleinte mások rajzolták kézirataim margójára. Én azonban, minthogy igazat adtam minden kérdésnek és minden kérdezőnek, minthogy hittem és vallottam, ho

gy csak ezen az úton, ezen a módon, ezen az áron lehet a szocializmust Mag

yarorszá

g

on me

g

teremten

i, (Kiem. tőlem - R.M.J.) - utóbb már meg sem vártam az idegenek tollát. Felébresztettem vén cenzoromat. .. már magam írtam oda a kérdőjelet...". Az első konfliktus tehát az irodalompolitikával (és a politikával) a romantikus hiten alapuló viszony hétköznapjai során, a politikai hasznosságot képviselő vezetés és a szolgáló, de még létező autonóm személyiség között következik be. A kérdőjeleket először a vitákban, szerkesztőségekben kapja meg (sot, még magasabbról, még közvetlenebb módon, hiszen a Felelet-vita során Révai József a legélesebb támadások egyikét Örkény István ellen intézte, nevezetes "Lila tinta" c. novellája, a "meztelen szexualitásban való turkálás" miatt.

41

) Az elkötelezettség azonban, amelynek egyszerűségében ritka találó megfogalmazását adja Örkény, a konfliktust belsővé teszi: kialakul az irói öncenzúra, amely más koroktól eltérően nem felfogott külső kényszerek eredője, hanem még a belső hit, a szolgálat logikájából fakad. De ennek súlyos következményei vannak. Az első az irói technika, eszköztár elgépiesedése, elszürkülése ("savanyodni kezdtem, mint a káposzta"), azután a szempontok, a kérdőjelek meghatározta látásmód és a valósá

g konfliktusa. Erre az iró egy sztálinvárosi riportútja, az ottani embertelen körülmények, egy erről szóló beszélgetés során (még 1953 nyara előtt) jött rá: "A szemem is tudta már, várost építeni áldozatvállalás. Ne kényeskedjünk. Ne finnyáskodjunk. (...) Hősiesség - ezt tudta a szemem. A hősiessé

g

et akarta látni: mást nem is volt ha

j

landó látni

, csak azt." (Kiem. tőlem - R.M.J.). Ez az élmény és nem sokkal később a kormányprogram, amely megerősítette az irót a "vaksága" természetét illetően, indítja arra Örkényt, hogy megkísérelje összefoglalni az irói hivatást és feladatot az új helyzetben. Természetesen nem lép - nem léphet - fel programadás igényével, ám megállapításai súlyával tisztában volt, utalt is erre cikke vége felé: ("Rettentő súlyt emelünk a vállunkra, életismeretünk nem lehet kevesebb, tudásunk, ideológiai felkészültségünk nem lehet felületesebb, mint egy országot kormányzó államférfié.")