Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Rainer M. János: A szolgálattól az elkötelezett kritikáig (Irodalom és politika 1953-54-ben)

Rainer M. János A SZOLGALATTÓL AZ ELKÖTELEZETT KRITIKÁIG (Irodalom és politika 1953-54-ben) Az alább következő tanulmány egy hosszabb terjedelmű munka első fejezeteit tartalmazza. E munka témáját - a magyar irodalmi élet 1953-56-os politikai szerepváltásának folyamatát - tekintve, az itt közölt irás ugyancsak kezdet: a változások folyamatának első lépéseiről tudósít. Ez a változás a cimben jelzett szolgálattól az autón óm és strukturális bírálatig, az önálló politikai cselekvésig jutott el.

1 E néhány mondatos bevezetőnek terjedelmi okokból nem lehetett feladata, hogy a szerepváltást megelőző politikai, gazdasági, kulturális körülményeket, és ez utóbbin belül a szorosan vett irodalmi helyzetet részletezően tárgyalja. Az utóbbi évtizedben több összefoglaló mii és számos résztanulmány foglalkozott az 1947-48-as fordulat nyomán kialakult politikai-gazdasági intézményrendszerrel és annak működésével.

2 Az irodalmi élet politikai és ideológiai szerepének felfogása, annak intézményrendszere sajátos móáon, de a legszorosabban kapcsolódott a fenti fordulat nyomán létrejött politikai változásokhoz, azokat követte. Az irodalom szerepéről szóló dogmatikus felfogás hegemóniája - szovjet példák nyomán - itthon az 1949-50-es un. Lukács-vita nyomán alakult ki. (Magának a Lukács-vitának fo politikai kérdései jóval túlmutattak az irodalom területén.) Ez a felfogás az irodalmat az immár partnerek és vetélytársak nélkül vezető párt agitációs és propagandamunkája egy területének tekintette. Feladatát a hosszabb és rövidebb távú politikai-ideológiai döntések ás tételek tudatosításában, az ezekre való tömegmozgósitásban, az eredmények illusztrálásában látta. E fő feladatnak való megfelelés és mindennapi megvalósítása, az irói munka mühelykérdéseitől és az irodalmi élet működésének kereteiig egy rendszeresen ugyan nem "kodifikált", de szigorúan érvényesített n

orma rendszerré állt össze. Ezt összefoglaló néven az irodalom pártossá

g

ának nevezték, azok az alkotóknak, akik "nem állottak a pártosság talaján" - vagyis nem azonosultak demonstrative müveikben az MDP politikájával (netán egyáltalán semmiféle politikával nem akartak azonosulni, mert már a művészet funkciójáról is más volt a felfogásuk) - ezeknek nem volt helyük többé az irodalmi nyilvánosságban. A normarendszer meghatározta a születő alkotások tartalmát, tematikáját, mégpedig nagyjából a szocialista épités, a tervteljesités, és a történeti múlt dicső harcai körében. Normatívvá tette a 19. századi romantika és a kritikai vonásaitól megfosztott realizmus alapjaira épito szocialista realista stílust. A normatívák érvényesítésére ügyelt az irodalom párt- és állami irányítása

, amely az irodalmi élet hagyományos autonóm szervezeteit és fórumait a párhuzamosan felépülő centralizált párt- és állami