Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Varga J. János: Buda visszafoglalása és az újjáépítés kezdete

cikk-cakkban vezetett árkokkal, nehogy a bennük közlekedő katonák céltáblául szolgáljanak a falakról tüzelő janicsároknak. A vivóárkot 4-5 méter szélesre készítették, hogy négy katona is elfért benne egymás mellett, s legalább két méter mélyre, lépcsőkkel ellátva, hogy könnyen az aljára juthassanak. Helyenként cölöpökkel is megerősítették az oldalát, és mindenhol mellvédekkel, sánckosarakkal, meg földdel töltött zsákokkal rakták meg a tetejét. Az ütegeknek mélyedéseket ástak, a futóárkok között széles tereket alakítottak ki a gyülekező csapatok számára. Épült kontravalláció is, azaz olyan sáncrendszer, amely védte az ostromlók táborát és az ütegállásokat az ellenség kitöréseitől. A munkát Luigi Marsigli irányítja, aki jól ismeri Vauban francia hadmérnök tudományos alapossággal kidolgozott ostromterveit. Most felkötött karral dolgozik, mert a Víziváros elleni roham alkalmával, amikor a futóárkok és a várfal közötti távolságot méregette, kartácslövés érte. Szerencsére gyorsan felépült, aminek a fővezér örült a legjobban, mert az ostrommüveletek jelenlegi szakaszában nem nélkülözhette a nagy tapasztalattal rendelkező huszonnyolc éves hadmérnök alezredest. Sietnie kellett az ostrommüvek kiépítésével, mert július elején hir érkezett, hogy Szári (Szó'ke) Szulejmán nagyvezér Belgrádnál vonta össze a Buda fölmentésére szánt hadsereget. Károly herceg ellenintézkedésként Caprara tábornagyot rendelte lovasságával a Sárviz mellékére, hogy szemmel tartsa az ellenséges manővereket, ugyanakkor Mercy altábornagy vezetésével 3000 lovast és hat zászlóaljnyi gyalogságot küldött át a hajóhídon Pest és a margitszigeti hidfő védelmére. Onnan a temesvári és a váradi pasa érkezésére számítottak. Amint Károly herceg katonái az ostromárkok segitségével ötven lépésnyire megközelítették a falakat, bevetették az aknászokat. A földalatti munkában jártas - többnyire bányászokból álló - különítménynek legelőször az akna bejáratát kellett kiásnia, azután az aknakamrát. Ezt kideszkázták és szalmával bélelték, majd a kiszámított mennyiségű lőport hordókban vagy zsákokban behordták. (Marsigli szerint egy kétkamrás aknába 4000 font, azaz 20 métermázsa puskaport helyeztek.) Ezután deszkával és homokzsákokkal elzárták a kamra bejáratát.

22 Károly herceg júl. 10. körül három ilyen aknát mélyittetett az Esztergomi-sarokrondella, a Sziavusz és Murád pasa bástyája alá. Az első kettő hatástalanítására készített török ellenaknák eló'bb robbantak, de az oszmánok szándéka ellenére nagy kárt okoztak a védmüvekben: felrobbantásuk megingatta a Sziavusz pasa bástyáját és a szomszédos kortinát (a két szomszédos bástyát összekötő falszakaszt). A fal annyira megsérült egy darabon, hogy a tüzérség néhány lövéssel ledöntötte. Károly herceg ekkor olyan kedvezőnek ítélte a helyzetet, hogy júl. 13-ra kitűzte az első gyalogsági rohamot. A támadást három rohamoszlop hajtotta végre: az Esztergomi-rondella ellen Guido Starhemberg alezredes, a Sziavusz pasa bástyája ellen Auersperg gróf, a kortina ellen Herberstein Őrnagy vezetésével. Mindhárman 400-400 embert kaptak, akikkel be kellett magukat fészkelni a falrésekbe, hogy onnan majd kedvező alkalommal folytathassák az előnyomulást. Elől haladtak a gránátosok, a lövészek és a lándzsások, őket követték a munkások, akik az elsáncolást segítették. A legelső sorokban kaptak helyet az önkéntesek: Európa minden országából idesereglett előkelő ifjak, akik a kereszténység egyetemes ügyétől lelkesedve jöttek Buda alá, és kalandvágyó, zsákmányra éhes szerencselovagok.