Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Kresalek Gábor: Adalékok a magyarországi munkaversenyek kezdetéhez 1945-1948

kapták meg a cimet. A jelvény viselését csak ünnepi alkalmakra javasolták, hogy ezzel is kidomborítsák ünnepélyes jellegét. Az OMI júliusi körleveléből kiderült, hogy élmunkás jelvényt csak a termelésben közvetlenül résztvevők kaptak. (A termelésben közvetlenül részt nem vevők, tisztviselők, kalauzok, stb. Kiváló Munkáért Jelvényt nyertek.) Az élmunkások és a többi dolgozó között nem volt minden esetben felhőtlen a viszony. Az OMI tagjainak gyárlátogatásokról szóló beszámolói, hangulatjelentései különböző atrocitásokról szólnak. Az alberttelepi bánya díjkiosztó ünnepségéről a következő jelentés készült.

1

'

2 "A hangulat jó volt. ...300-an vettek részt az ünnepségen. Azonban az élmunkás és kiválómunkások ellenes hangulat erős (sic!). Sokkal erős ebb az élmunkás- és versenyellenes hangulat, mint a verseny melletti hangulat. Melynek okát abban látom, hogy a bányaüzemben a munkaverseny következtében a kereset csak a produktiv termelőmunkásoknál emelkedik, mig az ennél nagyobb létszámú belső és külső szállító személyzetnél a dolgozók csak azt látják, hogy a verseny következtében a termelés emelkedésével több munkát kell, hogy végezzenek, viszont ez a keresetükben egy fillér emelkedést sem mutat. Ugyanígy megmutatkozott ez a díjkiosztásnál is, mert a külső és belső szállitószemélyzetből csak nagyon szórványosan kerültek a juttatottak közé. Ormospusztán a hangulat és a versenyszellem ugyanaz mint Alberttelepen" Hasonló tapasztalatokat szereztek az ellenőrök a Magyar Posztógyárban Csepelen is. Ott a rossz versenyhangulatot azzal magyarázták, hogy a gyár az első versenyben csak második lett, a maguknál rosszabb üzemnek tartott Mechanikai Szövődé mögött. Természetesen a hangulatjelentések az ellenkező végletekről is beszámoltak. A lelkes hangulatú, sokrésztvevős díjkiosztó ünnepségek inkább a második versenyszakasz jellemzői voltak. Az általános hangulati tényezőkön kívül találtunk néhány konkrét egyéni sérelmet is. A tatabányai bányászok Budapesten kapták meg élmunkásjelvényüket, amikor hazatértek, gúnyos megjegyzéseket kellett eltűrniük, "pl éh-munkás oknak" titulálták őket, sőt némelyiküket kis híján megverték.

113 Ajz újpesti szőrmegyár egy élmunkása, amikor a második versenyszakaszban nem kapott jutalmat, élmunkásjelvényét levette és azt párttagsági könyvével együtt a szomszédjának adta.

114 1948. júl. 30-án tartották az első Élmunkás Kongresszust, az OMI és az SZT szervezésében. Maga az esemény is egy volt a kísérletek közül, hogy a jelzett feszültségeket élmunkások és dolgozótársaik között oldják. Az 500 küldött személyének kiválasztási módját felvető júl. 3-i versenytitkári értekezleten a következő bejelentés hangzott el:

115 "Hogyan válasszuk ki a hozzászóló élmunkást a kongresszushoz? Nem népszerűek az élmunkások, tehát javaslom, hogy a munkások válasszák ki őket." A felszólaló az alábbi választ kapta: "Az élmunkás kiválasztását rugalmasan kell kezelni. Ott ahol a munkások öntudatosak, a mühelyértekezletek alkalmával kell kijelölni, ahol nincs igy, ott a versenybizottság jelölje ki." A munkások által készitett listákat sem fogadták el okvetlenül, hiszen az OMI minden szakmától júl. 21-ig - nyilvánvalóan ellenőrzési szándékkal - bekérte a névjegyzékeket. A kongresszus szervezői egy szempontrendszert is összeállítottak, ennek alapján kellett a hozzászólóknak felkészülniük. A 9 pontból álló tervezet a munkaverseny, annak népszerűsítése, az élmunkások és munkamódszereik, a verseny óta tapasztalható gazdasági és politikai fejlődés kérdéseit foglalta magába. A kongresszus határozatában hangsúlyozta, hogy a munkaverseny a dolgozó tömegek mozgósítása, új formája az osztály harcnak, nemcsak gazdasági, hanem poli-