Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)
I. Tanulmányok - Kresalek Gábor: Adalékok a magyarországi munkaversenyek kezdetéhez 1945-1948
vasban, hogy a felajánlások összehangoltak, ne egymást túllicitálok, hanem a reakció elleni harcnak legyenek a részeivé. A felhívás márc. 27-i közzététele után az SZN április közepéig nap mint nap közölte a mozgalomba kapcsolódók versenyprogramjait. A vállalások meglehetősen egyformák, általánosak voltak, zömükben nélkülözték a konkrétumokat. Kivételnek számítottak azók a tervezetek, ahol feltüntették az adott munka célját és a ráfordítandó időt. Ezek közé tartozott a Weiss Manfréd Acél és Fémmüvek (továbbiakban WM) programja, ahol azt is meghatározták, hogy tekintve a nappali áramhiányt, naponta tizenhárom és fél órás éjszakai műszakot fognak tartani. Ilyen volt az MKP józsefvárosi bizottságáé, akik vállalták egy 30 ágyas csecsemőotthon felállítását. Ha nem is a konkrét munkafeladat megjelölésével, de több helyen is előfordult a rohammunkákban való részvétel szándéka. Találkozhatunk meglehetősen súlytalan és szélsőséges vállalásokkal is. Példa erre a kőbányaiak tervezete, melyben faliújságok készítését vállalták, valamint a kispestieké, akik egy volt nyilasokból álló munkásszázadot akartak felállítani. 8 Az ápr. 13-i SZN-ben Mód Aladár 9 már a "Májusi verseny" elindulása után nem sokkal annak hibáiról irt. Nehezményezte, hogy: "nincsenek pontosan konkretizálva a célok, igy azok nem is teljesíthetők, illetve nem számonkérhetők." Névreszólóan rákérdezett, hogy a kispestiek hogyan bántak el a reakcióval, a rákospalotaiak hogyan állnak a hiddal, mit tettek a budaiak a kiskert programért. Leszögezte azonban, hogy bizonyos eredmények máris láthatók: erősödött a párt, tapasztalhatók termelési eredmények. Közölte, hogy a lap ezután nem foglalkozik már a felajánlások közlésével, de az elért eredményekről továbbra is tudósítani fog. 1945. ápr. 15-én bekapcsolódott a versenybe a főváros mellé a vidék is. Vidéki városok hívták ki egymást termelési, politikai versenyre, elsőként Kiskunhalas Kiskunfélegyházát. Mód Aladár ígérete szerint megjelentek az első beszámolók az eredményekről. Megtudhatjuk, hogy a WM dolgozói közül a tisztviselők is résztvettek a romeltakarításban, a Láng Gépgyár dolgozói kihúztak egy traktort a Dunából és azt megjavították. 10 Apr. 20-án Szőnyi Tibor 11 is a munkaverseny hibáiról irt az SZN-ban. Nehezményezte, hogy az új jelentések csak a termelés fokozásáról szólnak, háttérbe szorul a többi, elsősorban politikai jellegű vállalás. Attól tartott, hogy igy a verseny nem lesz átfogó, elsekélyesedik. Felhívta a figyelmet, hogy a hátralévő időben ezt még pótolni kell. A következő napok munkaverseny hírei a konkrét eredményekről számolnak be. 12 Május elsején Mód Aladár vezércikkben értékelte a májusi verseny eredményeit. Nézete szerint a fő célt, vagyis, hogy a termelés meginduljon, teljesítették. Kiemelkedő sikereket ott lehetett elérni, ahol a munkásságot politikailag is képesek voltak megnyerni. Összegezve, a májusi verseny méltó nyitánya volt az új, demokratikus Magyarország újjáépítési munkájának. Közölt néhány számszerű eredményt is. Igy például a WM Konzervgyár tésztaüzemében (ahol a Vörös Hadsereg számára termeltek) 2 00%-kal fokozták a termelést. A VI. ker. kommunista pártszervezete felásott 2000 négyszögöl területet mintakonyhakertnek, és a termést a Nemzeti Segélynek ajánlották fel. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége súlyosan sebesült orosz katonákat részesített ingyenes ápolásban. Mód Aladáron kivül Köböl József 13 összegezte a májusi verseny eredményeit. A győztes Csepel, a VI. ker. és Kőbánya lett. "Az MKP első izben