Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’88 (Budapest, 1988)

I. Tanulmányok - Herczeg Etelka: A fővárosi alkalmazottak betegbiztosítása és a Segítőalap története 1885-1949

nélkül, továbbra is kötelezett tagjai maradtak a részükre felállított betegbiztos itásiiintézetek valamelyikének (Országos Munkásbiztos it ó Intézet, 1929. jan. 1-től OTI, ill. Budapesti Kereskedelmi Betegségi Biztosító Intézet, 1929. jan. 1-tŐl MABI). A törvény 7. §-ában foglalt rendelkezés a székesfőváros alkalmazottainak tekintélyes részét kizárta a kötelező betegbiztosítás alól, mert a főváros alkalmazottainak nagy része betegsége esetén 6 hónapig részesült illetményben. A törvény 1. és 7. §-a között mutatkozó ellentmondást a 92. §-hoz fűzött népjóléti és munkaügyi miniszteri indokolás magyarázza, mely szerint az állami és egyéb közszolgálati alkalmazottaknak az "általános betegségi biztosítás keretébe való beillesztése célszerűtlennek mutatkozik egyfelől a közszolgálatban mellőzhetetlen fegyelmi érdekek miatt, amelyek megóvása végett kerülni óhajtom a közszolgálati alkalmazottak összességének oly széles körű önkormányzatba való bevonását, mint amelynek alapján az általános munkásbiztositást szükségképen felépitenem kellett. Emellett számolni kell azokkal a nehézségekkel is, amelyekkel egy egységes szervezetnél a szóbanlévő társadalmi osztályok elütő segélyezési igényei következtében járnak." A törvény szellemére jellemző a következőkben idézett indokolás is: "A közszolgálati alkalmazottak segélyezési igénye a gyógykezelési szolgáltatásoknak minél tökéletesebb és bizonyos mértékig magasabb rendű kielégítésében csúcsosodik ki. Mindezekre tekintettel a közszolgálati és az ezekhez közelálló alkalmazottak betegségi biztosításának ellátására célszerűbbnek tartom az ő különleges igényeik kielégítésére berendezett és az igények egyneműsége következtében a terheket is egyenletesebben megosztó intézmények létesítését."

68 Az 1927:XXI.tc. tehát nem adott lehetőséget olyan fővárosi betegbiztosító intézet létrehozására, mely a betegség esetén 6 hónapig fizetésben részesülő közigazgatási és közoktatási tiszti és altiszti alkalmazottakon kivül az összes üzemi és intézeti tisztviselőket és altiszteket egy közös szervezetbe tömöritette volna. Ezért a főváros csak azon közigazgatási és közoktatási alkalmazottak betegbiztosító intézetbe való tömörítésére tett javaslatot, akik a hivatkozott törvény 7. §-ának hatálya alá nem estek. Az igy tervbevett betegbiztosító intézet létrehozására a főváros célszerűnek látta, hogy az alkalmazottak hiteligényeinek kielégítésére az 1885-ben létesült Székesfővárosi Alkalmazottak Segélyalapját használja fel. A 406/1916.kgy. sz. szabályrendelet alapján működő Segitő Alap feladatkörének kibővítésével, illetőleg az idézett szabályrendelet módosításával kívánt a fenti alkalmazottak betegbiztosításáról gondoskodni. 69 Az újonnan készitett szabályrendeletet 1928. jan. 1-ével kívánták életbeléptetni, azonban annak a közgyűlés által való tárgyalása késett. Ezért a főváros tanácsa a szabályrendelet-tervezet egyes intézkedéseit köztük a járulékok levonását, utólagos jóváhagyás reményében 1928. jan. 1-től életbeléptette. A legfontosabb volt ugyanis a segitoalap működéséhez szükséges jövedelem biztosítása, ami ezzel meg is történt. A szabályrendeletet csak az 1928. júl. 4-i és 5-i közgyűlésen tárgyalta le és fogadta el a törvényhatósági bizottság. 70 A Székesfővárosi Alkalmazottak Segítőalapja betegbiztosító intézetként való létrehozása és működése A Székesfővárosi Alkalmazottak Segitőalapjáról szóló 969/1928.kgy. sz. szabályrendelettel kezdte meg a Segitoalap, mint betegbiztosító intézet a működését. Azonban mint kedvezményt fenntartotta a pénzkölcsönök folyósítását, annak ellenére, hogy cz a kedvezmény betegjóléti intézmény keretei közé nehezen volt beilleszthető. Az újjászervezett Segitoalap működése során a nagyobb súlyt tagjai betegellátására helyezte.