Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Benda Gyula: Budapest társadalma 1945-1970

a falvakban maradt és a földnélküli és kisbirtokos rétegekből sajátos agrárszegénység alakult ki. A birtokos és birtoktalan parasztság egészének állapotát a rendi helyzet, a társadalmi alávetettség jellemezte. A nagybirtokosság, ha vesztett is gazdasági jelentőségéből, politikai hatalmát és társadalmi vezetőszerepét megőrizte. A politikai és közigazgatási elit a „történeti osztályokból" toborzódott. A nagytőkések megőrizték különállásukat, mind a nagybirtokosoktól, mind pedig a hatalmi elittől minden összefonódás ellenére élesen elkülönültek. A tőkés fejlődés kitermelte vékony középrétegek (középpolgárság, kispolgárság, alkalmazottak és polgári értelmiség) életmódjukban és társadalmi jellemzőikben elkülönültek a „történeti középosztálytól", a dzsentroid hivatalnokságtól. A munkásságot a budapesti nagyipar, néhány ipari város és a bányavidékek formálták. Az ipari és városi munkásság és a falusi földmunkásság nem képzett egységes társadalmi osztályt, jóllehet szélső pólusait számos átmeneti társadalmi réteg kapcsolta össze. Budapest a társadalom modern elemeit koncentrálta, a főváros társadalmának meghatározó csoportjait a polgári középrétegek, a kispolgárság és elsősorban a munkásság alkotta. A város népességének mintegy két százalékára tehető a felső uralkodó réteg létszáma, nyolc százalékát tette ki a középpolgárság, egynegyedét a kispolgárság és hatvanöt százalékát a proletariátus. A felső réteghez a nagybirtokosok, nagytőkések mellett a politikai és gazdasági elit tagjai sorolhatók. A középpolgárság sokszínű társadalmi alakulatához az önálló iparosok és kereskedők tehetősebb rétegei mellett magasabb fizetésű hivatalnokok és értelmiségiek is tartoznak. Hasonlóan a kispolgárság sajátos arcú csoportjait alkotják a kisiparosok és kiskereskedők mellett a szellemi foglalkozásúak alsóbb rétegei. Mindezek nem egységes körvonalú osztályok, rétegek, hanem egymástól életmódban, eredetben, társadalmi állásban elkülönülő csoportok, amelyek a város történeti kialakulásának megfelelően térben is szétválnak. A legnépesebb társadalmi osztály, a munkásság maga is tagolt: az első világháborút megelőző iparosodás kitermelte szakmunkásság, a 20-as, 30-as évek betanított munkásai, a frissen bevándorolt napszámos, segédmunkás réteg, a házicselédek csoportjai mellett a vasutasok, az állami gyárak alkalmazottai, a kis- és kézműipari munkásság, a kereskedelemben dolgozók csoportjai sokszor a város térszerkezetében is szétváltak, politikai arculatuk, életmódjuk, öntudatuk eltérő volt.

48 A második világháború évei nemcsak felduzzasztottak a város népességét, elsősorban az ipari munkásság számát, hanem társadalmi mozgásokat is hoztak. A rendszer fokozatos fasizálódása bizonytalanságot teremtett a jelentős részében zsidó vallású közép- és kispolgárságban, majd effektív státuszvesztést hozott számukra, más rétegeket viszont felemelt a konjunktúra és politika. Az 1945 utáni radikális társadalmi átalakulás legelőször a nagybirtokosságot számolta fel, majd a bankok, bányák ipari üzemek államosítása, a nagy- és középpolgárságot szüntette meg. Velük együtt hatalmát vesztette a korábbi politikai elit. A budapesti társadalom felső és középső vékony rétege eltűnt, tagjainak egy része 1944 és 1948 között elhagyta az országot is, további részét 1951-ben kitelepítették Budapestről. A kispolgárság száma nagymértékben lecsökkent, töredék csoporttá lett. Mindezek a változások erősen érintették nemcsak a termelőerőket birtoklókat, hanem a társadalmilag, jövedelmileg velük azonos szinten élő hivatalnoki, értelmiségi, szellemi dolgozó rétegeket is. A munkásság helyzetét és társadalmi összetételét elsősorban az 1949 után meginduló iparfejlesztés változtatta meg: a falvakból több hullámban újabb emberek vándoroltak fel Budapestre és helyezkedtek el az iparban, építőiparban; a nők munkavállalása gyakoribbá, majd általánossá vált. A mennyiségi változásokat aztán a 60-as években felváltották a minőségi változások.