Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

IV. Budapest Főváros Levéltára munkájáról - Hidvégi Violetta: Kalauz az építészettörténeti kutatásokhoz

Rövid áttekintés a telektörténeti forrásokról 1808 előtt Pest-Budán nem működött önálló építési hatóság. Az ezt megelőző időkből engedélyeztetésre benyújtott tervanyag a kutatás során csak esetlegesen, gyakorlatilag véletlenszerűen kerülhet elő. A korábban épült házakról többnyire csak leírások maradtak fenn, amelyek az építés- és telektörténet nélkülözhetetlen forrásai. Ezek között legfontosabbak a XVII. század végén a pesti Belváros, a budai Vár és Víziváros ingatlanairól készített leírások, az ún. Zaigerek. (Feldolgozta és kiadta ezeket Nagy Lajos; összesítő feldolgozásuk ld. Schmall: 1899.) Az építéstörténetben csak közvetett jelentősége van, de egyéb támpontok hiányában gyakran sok segítséget nyújtanak a telekfelmérési könyvek (Figuren Buch), amelyek egyegy tulajdonosváltás esetén készült telekhatárokat és méreteket feltüntető helyszínrajzokat tartalmaznak, a XVIII. század második-harmadik harmadából, egészen a budai Baucomission létrehozásáig (1810). Csak feltételezhetjük, hogy a telekhatárok megváltozásakor minden esetben készült felmérési rajz. Sajnos, e kötetek csak Budán maradtak fenn, pesti készítésükről nincs adatunk. A konkrét telek- és építéstörténet felkutatásának első fázisát a háztulajdonosok változásának regisztrálása jelenti, mivel bárminemű építésre vonatkozó dokumentum az építtető nevének ismeretében kereshető. (Ritka kivételként, főleg középületek, vagy főúri építkezések esetében előfordulhat, hogy az építtető helyett az építész adja be az engedélykérelmet, de a levéltári segédletek — általában — ezekben az esetekben is az építtető nevére utalnak.) A tulajdonosok változásának kereséséhez nagyobbrészt szükség van a helyrajzi számok, korábban házszámok változásának ismeretére. Ehhez nyújtanak nagy segítséget a már nyomtatásban megjelent topográfiák, amelyek az elmúlt közel háromszáz esztendő majd összes számváltozását tartalmazzák a budai Várra és a Krisztinavárosra, valamint a pesti Bel-, Lipót- és Terézvárosra vonatkozóan. (Sajnálatos, hogy e segédkönyvi sorozat kiadása anyagi okok miatt megszakadt, hiszen hallatlanul sok, állandóan ismétlődő mechanikus kereső munkától kíméli meg a kutatókat.) Az ismert házszámok nyomán válnak kereshetővé a háztulajdonosok a telekkönyvi anyagban, amelynek rendszere városonként változik. Azokban a városrészekben, ahol ez a feldolgozás hiányzik, az ismert számváltozási időpontok alapján a rendelkezésre álló telekösszeírásokban (Grundbuch Conscription) kereshetjük meg a mindenkori pillanatnyi tulajdonos nevét, s ennek alapján azok változását. A budai telekkönyvi adminisztráció anyagában kb. 1855 — 1871 közötti időszakból nem maradt fenn anyag, így csak a tanácsi iratokból derülhet fény esetlegesen a tulajdonosváltozásra. (Óbudán a teleknyüvántartások, s a bőségesen fennmaradt különféle összeírások szolgálnak adatokkal a tulajdonosok azonosítására.) Az egyesítés idejében a telekkönyvi hatóság szerepét folyamatosan a különböző bíróságok vették át; végül 1875-től Budán és Óbudán az I—II. (végleges nevén I—

III.) kerületi kir. járásbíróság töltötte be a telekkönyvi hatóság szerepét. A Duna bal partján a budapesti kir. törvényszék, majd 1915-től a budapesti központi kir. járásbíróság vezette a nyilvántartásokat. Ezzel egyidejűleg életbe léptették az ún. telekkönyvi betétszámokat is, számolva a telekhatárok elvi jellegével, a folyamatosan és nagy számban történő határkiigazításokkal és telekmegosztásokkal, -összevonásokkal. Ennek az új telekkönyvi nyilvántartásnak alapja nem az ingatlan egysége, hanem a tulajdonos személye, így ide már felvezették az 1850 előtt teljesen külön kezelt be- és kitáblázásokat is, s a telekkönyvi nyilvántartások ezzel elnyerték mai napig érvényes felépítésüket : 1. az ingatlan helyének, (helyrajzi szám, cím), területének meghatározása, leírása;