Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Részletek Nezvál Ferenc visszaemlékezéséből

1954 elejétől a város - és községgazdálkodási miniszter első helyettese lettem. Van olyan vélekedés manapság arról, hogy a főváros ekkor gyorsabb ütemben fejlődött a vidéki városokhoz és településekhez képest. Nyilvánvaló, hogy a főváros volt az ország legfejlettebb része, most is az, és mindig az lesz. Azért főváros. Ez egy olyan természetes valami, amit vitatni nem lehet. A megyék a fővároshoz viszonyítva elmaradottabbak. Pl. két helyen volt mindössze villamos, a többi megyében egyáltalán nem volt, most sincs és már nem is lesz. Víz kérdésében is hasonló volt a helyzet, csatornázásban is stb. Ezt a kérdést így föltenni nem helyes, mert ennek így semmiféle alapja nincs. Mivel akkor sem volt és még ma sem egyenlő - szerintem nem is lesz, vagy nem lehet — minden megye a fővárossal. Mert a főváros, az mindig főváros marad. Az biztos, hogy a VKG minisztérium vezetése, mint a tanácsok felügyelője, igyekezett a legnagyobb lehetőséget biztosítani a népgazdaság anyagi eszközei közül a tanácsok számára. A minisztérium feladata az volt, hogy harcolja ki a kormányzat részéről azt a legnagyobb összeget, amit ezeknek a feladatoknak az ellátásához biztosítani lehetett. Nem kétséges, hogy ameddig a VKGM létezett, addig a tanácsok fejlesztése nagyobb erővel történt, lehetőségei nagyobbak voltak, mint most. En soha nem akartam belenyugodni abba, hogy a VKGM-et megszüntessük. Esetleg javítani kellett volna a munkamódszereken, de az, hogy volt valami intézmény, vagy valaki, aki a tanácsok gazdasági életének az irányítását a kormányzatnál a többi minisztérium mellett a gazdasági élet feltételei szerint biztosította, az sokkal több volt, mint ami most van. Az Építésügyi Minisztériumban egy osztály van erre, amelyik amit tud, csinál, amit nem tud, nem csinál. Egyébként a főváros szerepe a mostani kormányzat alatt sokkal nagyobb jelentőségű, mint akkor volt. Mert akkor, a Rákosi-idő alatt, a fővárosnak csak a neve volt főváros. Anyagi és egyéb eszközeit iparkodtak nem megadni. Azért nem épültek elegendő számban a lakások, azért hanyagolták el a gazdasági berendezéseket... Minden hangsúly a nehéziparon volt. Mindent oda akartak adni, és a fővárosnál azért nem épültek se iskolák, se egészségügyi, se kulturális létesítmények, se lakóházak, se vízvezeték, se közlekedés. Amikor a tanácsok megalakultak, akkor már erőteljesebben forszíroztuk mindezt. Kérdés, hogy a VKG minisztérium milyen módon próbált meg segítséget nyújtani a főváros vagy a tanácsok számára. Itt rögtön le akarom szögezni a következőt: Pongrácz elvtárssal én személy szerint olyan viszonyban voltam, amit én a legjobbnak találok. De a VB üléseken, meg egyebeken, ahol felszólaltam, ott ő inkább nem szólt hozzá. Azt a stílust és azt az összefüggést képtelen volt utánam biztosítani, így inkább nem szólt semmit a dolgokhoz. Erre egy példát mondok. Mikor eljöttem a fővárostól, mondtam, hogy egy házi vonalat vezessünk be a minisztériumba, hogy énnekem könynyebb legyen velük érintkezni. Egy hónap múlva fel akarom venni a kagylót és az süket. Egy hónap múlva fel akarom venni a kagylót és az süket, Szólok, hogy miért süket? Hát a Pongrácz elvtárs leállította, hogy ne legyen nekem semmiféle kapcsolatom a fővárossal. Mondtam neki, hogy én ettől még minden vonatkozásban képviselni tudom a város érdekeit. Fejből nem tudok ugyan számokat és egyebeket, de a fővárosi kérdésekkel kapcsolatosan nem tudott a minisztérium nélkülem semmiféle lényeges dologban döntést hozni, mert nem ismerték a várost, — a városháza, a Fővárosi Tanács munkáját, elképzeléseit. A szakminisztériumban a megyékhez jobban értettek az ottaniak a miniszterrel együtt. Ez azt jelentette, hogy amikor a fővárosról volt szó, nem nekem kellett jelentkeznem nála, de nem volt ügy, amibe ne vontak volna be. Mert mégiscsak én ismertem a fővárost. Tehát arra a kérdésre, hogy segítettem-e, csak pozitíven tudok — legalábbis a magam elképzelése alapján — válaszolni. De Pongrácz elvtárs a problémáival meg velem is, ahogy már többször említettem, ezt csinálta. Ennek ellenére soha életemben nem tettem ellene semmit, mert én őt ismertem. Amilyen ember, olyan, amit tud csinálni, csinálja. En sok mindent lenyeltem. Egyébként a PB elé se hívták be soha. És sajnos az említett kérdésekben, amikor ezek a problémák napirenden voltak, egyetlen szót sem szólt. Hallgatott.