Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Részletek Nezvál Ferenc visszaemlékezéséből

Az együttműködésünk olyan jó volt, hogy olyant én nem mondhattam, amit ő ne csinált volna meg, személy szerint is. A V. B. ülésen, politikai vagy egyéb dolgokban, minderit velem tárgyalt meg, velem csináltatott. Csak az volt a baj, hogy a V. B. ülésen az én megítélésem szerint sokszor fogalma se volt arról, ami ott folyik, és ezért nem szólt bele. Már akkor tudtam, hogy akiket meghívott a V. B. ülésre, azok valósággal cidriztek, ahogy szokták mondani, hogy mit fogok én kérdezni a jelentésük alapján. Ën megmondom őszintén, hogy ezeket aprólékosan megnéztem, és az én munkatársaim valósággal sorba álltak ott, hogy mikor hívom őket. Mert én nélkülük nem csináltam semmit. De akkor is az volt a jellemző, mint a mostani minisztériumokra, hogy nekem rossz, vagy olyan javaslatokat, amire én ráfázhattam volna — ahogy szokták mondani - soha nem adtak. Viszont ő kapott. Azt mondják, hogy halottra vagy jót, vagy semmit. De amikor az embernek konkrétan kell válaszolni, akkor én kénytelen vagyok mindezeket elmondani. (...) A kisipar, kiskereskedelem és minden, ami ennek a körébe tartozott, akkor állami irányi tás alatt állt. A gazdasági és társadalmi élet átalakításával kapcsolatban 1949-et követően e területen is bekövetkeztek az államosítások. Született egy határozat, hogy mit kell a fővárosnak ezzel kapcsolatban csinálni, ez ugyanúgy volt, mint a házak államosítása idején, ebbe nekünk semmi beleszólásunk nem volt. Mi a város részéről mindent kifogásoltunk, amit nem találtunk helyesnek, ezt is. Ki fogja megcsinálni a rossz cipőt, vagy a rossz ruhát, vagy a hibás varrógépet? Ki fogja megcsinálni, ha a kisipar eltűnik? — kérdeztük. Erre azt mondták, majd azt ki fogjuk alakítani, ehhez maguknak semmi közük nincsen. Csinálják azt, amit a határozat magukra testál és be van fejezve. Mi kifogásoltuk, hogy a kisipart, kiskereskedelmet a fővárosban tönkreteszik, és nem lesz aki ezt pótolja. Maszek — nincs szükség rá! — válaszolták. Mondtuk, hogy ez a maszek olyan maszek, akire azelőtt is szükség volt és ezután is. Mert a nagyipar nem fog cipőt javítani, meg ruhát, meg lábast foltozni, meg más szolgáltatást végezni, ami a háztartásban szükséges. A kisipar felszámolását a PB és a kormány a mi elhatározásunk, javaslatunk ellenére úgy rendelte el, ahogy a határozat megszületett. Nem törődtek azzal, hogy mi volt az álláspontunk. Az volt a véleményük, hogy politikailag ez a helyes. Mi a fővárosnál sok argumentummal próbáltuk alátámasztani ennek az ellenkezőjét. Gyakorlatilag a kisipart és a kiskereskedelmet kizárták az életből, és senki nem törődött azzal, hogy mi lesz? Mondták, hogy majd megoldódik, majd a tanácsok tudnak erre javaslatokat tenni. Mi viszont más javaslatot nem tudtunk tenni, mint hogy időközönként egy-egy kisiparosnak meg kiskereskedőnek ad tunk iparengedélyt. Kereskedőknek később, iparosoknak előbb. A helyzet az volt, hogy akiknek volt engedélyük, anyagkiutalást azok sem kaptak. Azoknak is úgy kellett maguknak anyagot szerezni. Egyébként nem utalták ki, mert azt elvitték a nagyipar számára és egyáltalán nem törődtek azzal, hogy a kisiparnak legyen. Természetesen ezeket feketén szerezték be, amennyiért tudták, annyiért, és úgy, ahogyan tudták, úgy vállalták a munkát. Mi iparkodtunk, nekünk a városházán volt ipari osztályunk, amely ezeket a feladatokat ellátta. De amikor megszorítottuk a kisiparost, hogy legyenek alacsonyabbak az árak, azt mondta: ennyibe kerül az anyag, ennyibe kerül a magam munkája, nem tudom olcsóbban adni. Egy biztos, hogy akkor is kimutattuk a jelentésünkben, ameddig a tanácsok a minisztérium számára küldték a jelentést, hogy ezek a kisiparosok, kiskereskedők nagyon jó kiegészítői a nagynak, tehát fejleszteni kellene. De erről nem akartak hallani. A kormány meg a párt más határozatokat hozott és a tanácsok ezt nagyjából végrehajtották. Más volt a helyzet vidéken, ahol a Józsi bácsihoz meg a Dani bácsihoz azért elvitték a javítanivalót, aztán az megszögezte a bakancsot vagy a csizmát. De itt a fővárosban ilyen nem volt. Minálunk, a fővárosi ipari osztályon dolgozott Kruzslák Béla,

4 aki nekem nagyon jó barátom volt. Ö a kisiparosokat összehívta valahogy, hogy hogyan lehetne javítani a helyzeten? S akkor hallottam meg, hogy azt mondta, hogy addig él, ameddig ki nem irtja