Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Részletek Perczel Károly visszaemlékezéseiből

kel teli és a jövő építésével foglalkozó társadalom volt, még azokat is hozzászámítom, akik nem is voltak baloldaliak. Mikor kijöttem, akkor egy alapjában véve mindenből kiábrándult társadalommal találkoztam, ez volt a fő változás, amit észrevettem. Senkinek nem volt semmiféle reménye, koncepciója, mindenki sértve érezte magát és rosszabb volt a helyzetük, mint azelőtt, de ezt megint csak általánosságban mondhatom, mert nem is találkoztam másfajta beállítottságú emberekkel. Én optimistább voltam akkor, mint azok, akikkel akkor találkoztam. Csak éppen jobban ismertem a dolgok politikai hátterét, miután nekem egész világosan megmondták, hogy a vádpontokat, és az én kötelező vallomásomat, amelyet egyébként nem tettem meg, azt Rákosi elvtárs már jóváhagyta, magyarán mondva ő készíttette el. Előttem egész világos volt akkor a helyzet, és érdekes volt, hogy több börtöntársam nem akarta ezt nekem elhinni, holott nekem az ÁVH-sok ezt egész világosan elmondták. Úgyhogy gondoltam, ahol ilyen politikai dolgok előfordulhattak, ott nem csoda, hogyha a gazdasági ügyek is rosszul mennek. És gondoltam, hogy ez nem fog nagyon jól végződni. Amikor Nagy Imre helyett megint Rákosi tört fel, Nagy Imre megbukott, akkor én megmondom őszintén, Nagy Imrében bíztam, és az ő csoportjához is csatlakoztam. Azok a volt Eötvös kollégiumi ismerőseim, barátaim, akik 1932 -33-ban a diákmozgalmak vezetői voltak, azok mind Nagy Imre oldalán álltak. (...) Kikerülésem után persze mint építész is szétnéztem Budapesten. Elsősorban az ötlött a szemembe, ami talán nekem feltűnőbb volt, mint másoknak, hogy rendkívül leromlott a város meglevő állaga, az összelőtt házak továbbra is összelőttek maradtak még 1956 előtt is. Tatarozások nem voltak, új lakótelep is lényegében csak egy épült, a Béke utcai telep és csupán néhány új középület épült, színházak és a Népstadion. Meglehetősen gyérnek találtam Budapest fejlődését és fejlesztését. Azon közlekedési fővonalakból, amelyekre elképzeléseinket alapoztuk, azokból semmi sem valósult meg. Az ipar fejlődött erősen, de azt is leállították 1953-ban, a Nagy Imre-kormány alatt, azt hiszem, hogy nem alaptalanul. Tehát nagyon szomorú képet kaptam. (...) 1955—57 közt az Országos Építésügyi Hivatal csoportvezetője voltam, Trautmann Rezső

10 elnök és Benkhard elnökhelyettes mellett. Innét datálódik jó együttműködésem Dercsényi Dezsővel, a műemléki vonalon. 1957-től aztán újra kapcsolatom lett a várostervezéssel. A főváros tervezése fölött szakmailag akkor az Építésügyi Minisztérium Településfejlesztési Főosztálya gyakorolta a szakmai ellenőrzést. Engem neveztek ki főosztályvezetőnek. Akkor éppen Veres József

11 lett a Főváros tanácselnöke, akivel együtt ültem, aki a gyűjtőfogház kazánjának a fűtője volt, amikor én is ott benn voltam. Ö is a Rajk-ügy vádlottja volt és így aztán, mint kazánfűtővel a fűtés ellenőrzések alkalmával bent többször találkoztunk. Egyébként Aczél Györggyel

12 is együtt voltam a börtönben. Az utolsó börtönévekben felállított fegyházi tervező irodának volt a raktárosa. Ö egy kivitelező építési vállalat igazgatója lett. így jó kapcsolataim voltak. A Fővárosi Tanács elnökeként találkoztam Veres Józseffel. Nekem több vitám is volt vele, bár egy sor kérdésben egyetértettünk. Erős ellentétbe kerültem vele például a műemlékek miatt. A műemlékvédelem is hozzám tartozott többek között, Veres József pedig mindent megtett, hogy a megmaradt, de még romos műemlékeket el lehessen pusztítani, nem nevezhetem másképp idevágó elképzeléseit, koncepcióit. Emiatt állandó ellentéteink voltak. Engem röviden csak a „müemlékes"-nek titulált. Inkább „üzletet", kompromisszumot kötöttem vele, mint hogy jó irányba terelhettem volna. Megbeszéltem Trautmann Rezsővel, aki építésügyi miniszter lett, hogy különböző építőanyag és lakásépítési ügyekben segítségére lesz Veres Jó-