Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Részletek Perczel Károly visszaemlékezéseiből

zsefnek, akkor több lakást építhet, és ezzel szemben egyrészt a műemlékek védelmét megengedi nekünk, másrészt pedig, hogy a Duna-partok tervezését a mi felügyeletünk alá helyezi, mert ott olyan tervek születtek, amelyek tönkretették volna. Magas toronyházakat akartak a Vízivárosba építeni, a Várba is, szóval teljesen elrontották volna a városképet. A Duna-parti városkép védelme érdekében sikerült elérnem, hogy Trautmann különböző lakásépítési és építőanyag kedvezményeket adjon Veres Józsefnek. Ez volt az egyik kapcsolatom a budapesti várostervezéssel. A másik pedig az volt, hogy fontosnak tartottam a minisztérium részéről, hogy rábeszéljem a Fővárosi Tanácsot, hogy az olyan fontos közlekedési csomópontokat, mint Kálvin tér, Moszkva tér, Marx tér, Baross tér valahogyan hozzák rendbe, a megnőtt közlekedésnek megfelelő rendezést kapjanak. Ebben rendkívül nagy viták voltak, mert mindig azt mondták, hogy a jó megoldások túl drágák, és így végül egyedül a Marx téren sikerült az akkori elképzeléseknek megfelelően a legjobbat megcsinálni, de az is csak mostanra fejeződött be. A Kálvin tér, a Moszkva tér és a Baross tér csak félig sikerült, de meg kell mondanom, hogy a minisztérium ellenállásába ütközött ez a mostani félmegoldás is. Tehát voltak viták és a viták egy része arról is folyt, hogy a városrendezésnek a belső városrekonstrukcióra nagyobb súlyt kell helyezni. De nemcsak a Főváros, hanem a Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium is akadályozta a belső rekonstrukciót. Nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudtuk keresztülvinni. Egyedül a VIII. kerületben, ott sem teljesen úgy, ahogy mi elképzeltük, hanem úgy, hogy előbb mindent lebontottak. Az óbudai lakótelep épült ebben az időben, akkor megint ellentétbe kerültünk Veres Józseffel, mert én és a főosztály egyáltalán nem néztük jó szemmel ezt a fajta „nagyfal" építést, amit ott végeztek az egyik legszebb kilátást nyújtó fővárosi területen. Ilyen ellentétek voltak. Ebből az is látszik, hogy általában a fővárosi álláspont kerekedett felül, hogy a fővárosnak egy külön saját sikeres fejlesztéspolitikája volt, amely ellentétben állt az akkori országos fejlesztéspolitikánkkal. összekötő kapocs a tervezésben volt ugyan, de nehezen volt keresztülvihető. Megpróbáltam egy szervezeti formát kialakítani, a főváros és a minisztérium közt, amely abból állt, hogy hónaponként találkoztunk az illetékes elnökhelyettessel és főépítészszel. Nagyon jól tudtam együttműködni Bondor József

13 elnökhelyettessel. Vele mindig egyetértésre tudtam jutni, az egyetlen volt a Fővárosi Tanácsnál, aki megértette a dolgokat, pedig furcsa módon nem is volt diplomája. Ennek ellenére, vele lehetett még a legjobban dolgozni. Perényivel is sikerült bizonyos mértékig, amennyiben nem jutott ellentétbe a fővárosi tanácstagságával, vagyis avval, amit megszavazott, mint fővárosi tanácstag, vagy végrehajtóbizottsági tag, annyiban egyetértett velünk. Később a minisztériumban volt miniszterhelyettes, ott jól működtünk együtt. Szilágyi Lajossal

14 már nehezebben lehetett együttműködni. Általában az volt a módszerünk, hogy hónaponként találkoztunk a főépítésszel, súlyosabb esetekben az elnökhelyettes jelenlétében és ott tárgyaltuk meg ezeket a gyakori ellentéteket. Meg kell mondanom, nem egyszer kiabáltunk is egymással. Vitát váltott ki a főváros extenzív fejlődése, tehát csak külső lakótelepek építése, miközben alig jutott valami a belső városrészek rehabilitációjára vagy rekonstrukciójára. Ebben a kérdésben Perényi Imrével voltunk közös nevezőn. Aztán a Duna-parti beépítések mindig problémát okoztak, ezekben gyakran sikerült eredményt elérni, sőt azt hiszem ez az egyetlen, amiben eredményt értünk el. A főútvonalak és a közlekedési tervek összhangba hozatala a lakásépítési és a városrészközpont tervekkel gyakran szintén a viták középpontjába került. A közlekedési igazgatósággal is voltak ellentéteink, ezeket is rendezni kellett. Ezek a közlekedési csomópontokat képező főbb terekkel voltak kapcsolatban. Elvem volt, hogy mindig csak a legfontosabb dolgokba akartunk beavatkozni, semmiféle részletkérdésbe nem mentünk bele. Tudtam, hogy a főváros nincs alávetve az állami intézményeknek, mint ahogy azt hiszem most sincs, így rábeszéléssel lehetett csak hatni, vagy pedig olyan megegyezésekkel, hogy adtunk is valamit, kaptunk is. Az ipar kitele-