Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Fischer József visszaemlékezéséből

Felmerült az, hogy legyen az elnökből miniszter. 1947 őszén egyszer Oltványival és Ortutayval, meg voltunk híva a Nemzeti Múzeum igazgatójához vacsorára, összesen hatan, feleségeinkkel. Közrefogtak és azt mondták, már nem tehetsz semmit, kormányhatározat, hogy te leszel az iparügyi miniszter. Mondom, nem leszek. Másnap hivatott Szakasits Árpád, és megerősítette ezt. Azt kérdeztem, mi az, tönkre akartok tenni? Én nem értek az iparügyhöz. Szakasits azt válaszolta nem baj, te jól tudsz szervezni. Mondom, igen, arra szokták azt mondani, hogy jól szervez, aki nem tud semmit, tehát nem vállalom. Úgyhogy ebben maradtunk. Az FKT 1948-as megszűnése nagyon érdekes körülmények között történt. Ugyanis a kormány bizonyos kérdések rendezése végett Moszkvába utazott. Szakasits, Rákosi és a többi, azok a személyek, akik a tanácskozáson résztvettek. Akkoriban már meglehetősen bomlóban volt a Szociáldemokrata Párt, már ez a jobboldal, baloldal a párton belül... és ezt az alkalmat, amikor nem voltak itt ezek a személyek, használta föl Vas Zoltán. Mint a Tervhivatal elnöke, az ő hatáskörébe tartozott bizonyos hivatalok megszüntetése, s ő nekem négyszemközt meg is mondta, hogy ez lesz az egyik első hivatal, amit meg fog szüntetni. Nem tudta, hogy ezzel nekem milyen szívességet tesz, én akkor már ebből ki kartam lépni, már olyan bonyolult volt a politikai helyzet, hogy én politikai szempontból nem akartam részt venni semmiben. Ën mindig hangsúlyoztam akkor és később is, hogy én mint építész szerepelek és nem mint politikus. Az, hogy ha itt kis mértékben vagy nagy mértékben diktatórikusán intézik az ügyeket és nem pedig a tárgyalások, a vélemények kialakítása útján, természetesen nem felelhet meg nekem, annál is inkább, mert én a múltban mint gyakorló építész, az építtetőknek a saját pénzén sem csináltam azt, amit akartak. Major Máté

21 azt mondta, hogy nem voltam elég rugalmas. Ha rugalmasság alatt opportunizmust lehet érteni, akkor nyilván nem voltam. 1948. február 21-én történt, hogy én azt a telefont kaptam a lakásomra, a lakásomon hívott föl reggel 1/2 8-kor Vas Zoltán. Bementem a hivatalba, fölhívtam Marosánt,

22 mert ő Pesten volt, akkor ő volt itt az egyik tótumfaktum, az úgynevezett baloldalhoz tartozott. Mi van — kérdezte — te is be vagy ... ? Mondom- nem. De én nem teszem ki a munkatársaimat annak, amivel Vas Zoltán fenyegetőzik, hogy átrendeli őket az Építésügyi Minisztériumba, hát ott maradnék egyedül és aki nem megy, azt kivágják. Ez az egyik. Felhívtam Ries Istvánt is, aki azt mondta, itt nem tehet semmit és Horváth Zoltán is azt mondta: nincs értelme rezisztálni. Ö Szakasitsnak úgynevezett szürke eminenciása volt. Úgyhogy még aznap elmentem három hónapi szabadságra. Később értesültem, hogy mikor egy óra múlva Harrer

23 megérkezett, így állított be: „Hallom, ég a ház!" Amire Helle Laci

24 azt mondta: „Már leégett". Szóval én elmentem szabadságra. A kocsit is még három hónapig meghagyták nekem, mondván: elnöki kocsi. Kifizették a telefonomat, elküldték a fizetésemet, a kiszállási pótlékot, mindent rendesen. És ez ment 11 hónapon keresztül. Amikor aztán Darvas József

25 építésügyi minisztertől kaptam egy levelet az állásom megszűnéséről. Közben történtek beszélgetések, telefonált egyszer Darvas, hogy szeretne velem beszélni. Tulajdonképpen eredménytelen volt a beszélgetés, mert megkérdezte, hogy mit akarok csinálni a minisztériumában. Nem voltam egészen tájékozott arról, hogy mit is tudnék ott csinálni. Elég az hozzá, hogy Darvas végül azt kérdezte: hát csak nem akarod azt mondani, hogy már nem akarsz dolgozni? Azt nem mondtam, — válaszoltam — csak nem mindenáron. (...) Mi a feleségemmel és egyik fiammal úgy határoztunk, hogy ki fogunk menni, tehát ebben az irányban kezdtünk orientálódni. Én kaptam egy meghívást egy kanadai egyetemtől, már ki is írták a nevemet a dékáni táblára. És a chichagói New Bauhaustól

26 effektív megbízást kaptunk, mind a feleségem, mind én, bár hozzátették, hogy nem valami nagy a honorárium, de azt tudjuk, hogy a tanári fizetések nem magasak. De más lehetőségek is kínálkoztak, így csak az útlevél megszerzéséhez kellett egy néhány lépést tenni. Major Tamást kértem meg, közvetítsen Rákosihoz, mert akkor már én nem voltam olyan viszonyban vele. 1949 márciusában kaptam a terminust, amire én pontosan megjelentem. Egy ki-