Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Részletek Goda Gábor visszaemlékezéseiből

szedet mondok, s te átveszed a főváros nevében azt a könyvtárat. Mot mindegy, hogy hogy csináltuk, hát persze, hogy nem voltak a könyvek a könyvtári szabályok szerinti sorrendben, de behordottuk, kipofoztuk, amit lehetett, rendbetettük. Mindenki, mint az őrült dolgozott. S ha kellett nekem 100 ember hozzá, akkor volt 100 ember. Az utcáról megkértem, hogy ugyan, öregem jöjjön már be, segítsen a könyvtárat rendbehozni. Csütörtök 11 órakor minden készen állt a megnyitásra. Kesztyűben játszott a zenekar, Mozartot játszotta, nagyon hideg volt. Vas mondott egy beszédet, hogy mit jelentett neki a börtönben az irodalom, Major elmondta a verset, én pár szóval a főváros nevében átvettem a könyvtárat. Egy fél év sem telt el és már újból rendszeresen jártak be az olvasók. A könyvtárba, aki jelentkezett nálam, azt felvettem. Nagyon érdekes volna átnézni azoknak a listáját, hogy kiket vettem fel, és kik dolgoztak ott ezekben az években. Az első dolgom volt pl., hogy Török Sophiet odavegyem. A legfontosabb az volt, hogy mindenkinek legyen valami kis helye, ahol dolgozik, ahol ellátást kap. Jött Karinthy Cini, nem is tudom, hogy a könyvtárba, vagy a Népművelési Központba került, Kiss Ferencet, a költőt is elhelyeztem. Keszthelyi Zoltán, Zelk Zoltán,

11 mindenki az ég világon, aki följött és azt mondta, hogy te Gabi nekem nincs kenyerem se, vagy egy meleg leves, — ugye, akkor ezek nagy dolgok voltak — és természetes, hogy nekem ezeken az embereken segíteni kellett. En nem mondhattam Karinthy Frigyes két fiának, hogy nem mehetnek pl. a Népművelési Központba, én nem mondhattam a sokáig halottnak hitt Hegedűs Gézának, hogy nem tudom elhelyezni. Vas Zoltán maga is, még a legelső időben néha azt mondta, te meg vagy őrülve, hát mi ez, egy írószövetséget gyűjtesz össze a könyvtárban? Mondom, nézd, ezek nem fognak bejárni, mert ha bejárnak, zavart fognak csinálni. Most e pillanatban helyezzük el őket, majd aztán valami kialakul körülöttük. Valóban úgy volt, hogy főként olyan emberek váltrk be, mint az öreg újságírók, pl. Szöllősi

12 és mások, akik rendkívül precízen végezték a könyvtári munkát. Azután a másik dolog az volt, hogy voltak olyan nagy műveltségű emberek, mint Keszthelyi Zoltán, Tolnai Gábor sógora, aki bolondos fiú volt. Kitűnő költő, remek angol fordító, de mégis bolondos gyerek. Keszthelyi miatt gyakran azért telefonoztak, hogy nem jár be. Mondom örüljetek neki, nem azért tettük oda. Amikor elkezdett bejárni a Népművelési Központba, akkor Faludi János

13 felhívott telefonon és azt mondta: Kérlek szépen, mi megőrülünk, egy deputációval jövünk át, fogadj bennünket fél tizenkettőkor a Keszthelyi-ügyben. Mondom gyertek minden esetre át, itt van teasütemény, megkínállak benneteket. Átjöttek és azt mondták, hogy vagy mi, vagy Keszthelyi. Akkor fölemeltem a Keszthelyi fizetését és megkértem, hogy ne járjon be a Népművelési Központba. Hát voltak ilyen látszólag lezser dolgok, amelyek az első időben elkerülhetetlenek voltak,mert kellett valami kenyeret adni, kellett valahová betenni őket. Ezek mind ott dolgoztak, ott működtek. A Népművelési Központ előadásairól hétről-hétre megjelentek a füzetek, s ha valaki fáradságot vesz és megnézi, hogy milyen tenger előadást tartottak és hány helyen, akkor világossá válik, hogy az intézmény egy óriási szervezetté nőtt. A Szép utcában volt a székhelye. Az előadások százait és százait rendezték meg és a hallgatók átlagos létszáma az 50 és 100 között alakult. S ez nem kevés. A Kultúrpolitikai ügyosztály népművelési részlege a Szép utcában székelt. A már említett Faludi János vezette. Jól dolozott, rettentő sokat dolgozott, mert hiszen egész kötet-sorozatok vannak az előadásokról, minden tárgyban, és abban részt vett az akadémikusoktól az egyetemi professzorokon keresztül mindenki, aki valamit érő szakember volt. Azok a szabadegyetemek, amelyek később kifejlődtek, ezekből fejlődtek ki, sőt a népi kollégiumoknak a vezetői is mind innen való emberek. A Derkovits kollégiumban Pogány ö. Gábor

14 volt az igazgató. Amellett, hogy megmaradt képtári főigazgatónak. Hajnal János is a Derkovits kollégiumban volt, most a pápának egyik ,,udvari festője", Rómában él. És sorolhatnék egy csomó nevet, akik mind-mind segítettek képzőművészeti vonalon,