Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)
III. Dokumentumok és visszaemlékezések - Részletek Goda Gábor visszaemlékezéseiből
zenei vonalon stb. Később azután megváltozott némiképp a helyzet. A Kultúrpolitikai ügyosztály neve Népművelési ügyosztályra változott. Ezt az elnevezést azért tartottam jobbnak, mert meg akartuk szüntetni a Népművelési Központ túlzott önállóskodását. Olyanok jöttek oda, akiknek a finoman szólva kultúrpolitikai ugrálásai Pongrácz 15 felé arra irányultak, hogy megpróbálják megkerülni az ügyosztályt. Annál én már akkor dörzsöltebb ember voltam és érzékeltem, hogy ez nem lesz jó. Egyszer csak azt mondtam, hogy jöjjenek be az ügyosztályra, és az ügyosztályon egy alosztályt csináltam. Itt már aztán olyan elemek is voltak, akiket én kulturális fontoskódoknak, irodalom körüli embereknek tartottam. Szóval elkezdett romlani ez az egész dolog. Én ezt egy kicsit Pongrácz számlájára írom, akiben mindig volt valamiféle féltékenység ez iránt a terület iránt. Nagyon jól tudta, hogy nem kell tőlem félteni a polgármesterséget, mert semmiképpen sem mentem volna el polgármesternek. Egy író életébe még belefért egy olyan városnak a kulturális ügyeivel való foglalkozás, amelyik a szülővárosa. De az, hogy polgármester legyek, az nem érdekelt engem, mert én politikai pályára sose akartam menni. Én miniszter sem akartam lenni, se ilyen, se olyan, engem ez abszolút nem vonzott. Az igen, hogy egy jó novellát írja, mert az mindenképp hosszabb ideig él. Abban az időben, - lehet,hogy azért, mert én nem csináltam jól a dolgot — úgy éreztem, hogy egy képzőművésznél a kép érdekel engem, az írónál az irodalom. Nagyon sok mindenből áll egy nagy város kulturális élete. Én soha semmiféle direkt utasítást folyóiratoknak, színházaknak, újságoknak, annak, ami az én hatáskörömbe tartozott, nem adtam. Legfeljebb elbeszélgettem egyes kérdésekben. Azért tessék arra gondolni, hogy a főváros mi mindent csinált abban az időben. Előszöris megcsinálta a Magyarok című folyóiratot. Ma sincs jobb folyóirat. Igen érett, jó folyóirat volt. A szerkesztője egy művelt, angol tanszéki professzor volt Kéry László. 16 Igen rendesen hajtotta végre azt, amit kívántunk tőle: hogy egyesítse a magyar irodalom - igen gazdag - haladó irányzatait, s ez lehet Illyés és lehet Füst Milán és lehet Nagy Lajos és lehet ez, és lehet az. Nem csak ez, vagy csak az, ezt én nem tűrtem, ennyiben beleszóltam a dologba. Kéryben egy kicsit megvolt a tanáros ember méricskélése, egy kis unalom. Ennek ellenére mindenki írt és dolgozott a Magyarokba, hiszen akkor még nem volt semmilyen más lap, folyóirat, az a Nyugat folytatása volt lényegében. De megjelentek az újhoIdasok is. Vagyis mindazok, akik a régi Újhold 17 kiváló költői voltak. A Magyarok egészen addig élt, amíg nem indult meg a Csillag. 18 Azt mondták, hogy ez lesz az új hivatalos folyóirat. Ehhez még utólag sincs semmi hozzátennivalóm, legfeljebb annyi, hogy a Magyarok megszüntetése nem volt helyes, mert a Magyarok-nak már kialakult az olvasótábora és a Csillag sose tudott egy olyan bő irodalmi társaságra szert tenni, mint a Magyarok. Az Újholdnak múltja volt nagyon jelentős, és jelentős tagjai voltak. A modernizmusnak volt a folyóirata és egy kicsit föl is tűnt az a pártközpontban, hogy én annak is szabályosan és rendszeresen juttatok pénzt. Én pedig azon a véleményen voltam, hogy azt is kell. A főváros sok ilyen folyóiratot támogatott, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy megjelentettük a Budapest 19 című folyóiratot. Én nagyon szerettem és nagyon sajnálom, hogy azon a címen, hogy túl elegáns, 1948-ban beszüntették. Én mindent elkövettem, hogy ne szüntessék be a Budapestet, voltak akik komolyan segítettek, mint ahogy például a Budapesti Pártbizottság egyik titkárhelyettese, vagy másod tit kára, Köböl József 20 segített ebben nekem, vagy próbált segíteni. Szóval ez nem ment, pedig ha ma utólag utána lapozok, mindenki dolgozott, mindenki szerepelt ebben a lapban, ami nagyon tisztességes, jó, haladó szellemű dolgot csinált, és valóban Budapestről szóló folyóirat volt. Születtek olyan dolgok, amiből aztán könyvek lettek. És hogy erre szükség volt, arra jellemző az, hogy ezt a Budapestet újra elindították, közel 20 év után Mesterházi Lajosnak 21 a vezetésével, aki engem fölkért arra, hogy én Németh Károly elvtárssal és Sarlós Istvánnal együtt hármasban egy hosszú beszélgetést folytassak, és az legyen a beve-
