Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Takáts Rózsa: A fővárosi utcanévadás elveinek és gyakorlatának alakulása napjainkig

tásban, hanem a mindennapok gyakorlatában is fontos ismereteket közöl a település korábbi beépültségére, lakosságának összetételére stb. vonatkozóan. Mint Eperjessy írja: e nevek vizsgálata elsősorban nyelvészeti probléma, de fontos és nélkülözhetetlen segédtudománya a történeti földrajznak, a település-, a társadalom- és gazdaságtörténetnek is."

2 Az utcanévadás már akkor megkezdődött, amikor egy-egy település több-utcássá vált. Legkorábbi szakasza a spontán (lakosok által történő) utcaelnevezés (Pesten és Budán a 19. sz. elejéig), közbülső fázis a nevek írásban rögzítésekor egy-egy közterület elnevezése a hatóság által (a 19. sz. elejétől közepéig)

3

. Ezt követi az intézményesedett, elvekkel szabályozott hivatalos utcanévadás (19. sz. II. felétől). A természetes utcanévadás jellemzője, hogy a név közösségi eredetű. A település vezetősége csak tudomásul veszi a közösségben kialakult utcaneveket. Az elnevezés nem tudatos, hanem ösztönös, a közösség megkülönböztetés végett jelöli meg valamely tulajdonságával az illető településrészt, a névvé válás már másodlagos fejlemény. E név mindig kapcsolatban áll a tájjal (a Hosszú utca valóban hosszú, az Uj utca új településrész, a Halpiacon halat árulnak stb.).

4 A települések arculatának változásával a megjelölések gyakran nemzedékek váltása során megszűntek, módosultak, miután írásmódjuk nem volt rögzített. A történelem folyamán a megnevezés is az utca új jellegéhez igazodott. (Pl. a török uralom végére megjelentek Pesten a török nevek: „Ulama-pasa-mahalle;Defterdár-mahalle", vagy a várbeli Bizánci utca stb.).

5 Máskor viszont a „szájr ól-szájra szálló" elnevezések meglepően sokáig megőriztek egy már rég letűnt, funkciót vagy jellemzőt (pl. egy dűlő korábbi művelési módját, vagy egy régi építmény helyét). A közbenső fázis — az alkalmankénti hivatalos utcanévadás — az adó- és népességösszeírási munkálatok idején volt jellemző. Érdekes adat, hogy pl. Tótkovácsházán (a mai Végegyháza) a 19. sz. közepén, a telekkönyvi felmérés előkészítésekor történ meg az utcaelnevezés: „... éppen csak egy utcája vagyon, így tökéllette el a falusi lakosság magát, hogy Mátyás utcájának neveztessék".

6 Nagyobb településeken ez természetesen korábban elkezdődött, így Pesten 1777-es és 1790-es területelnevezésre van adatunk. Az intézményes utcanévadásra jellemző, hogy a név nem közösségi, hanem egyéni (testületi) eredetű, tehát nem ösztönös, hanem tudatos. Az elnevező tulajdonnevet akar adni, mely rendszerint semmiféle kapcsolatban nem áll a tájjal.

7 A legkorábbi nevek az utcák fekvését, hányat, alakját tüntetik fel (alsó, szép, külső, szűk stb.). Eredhet az utca neve a benne álló középületről, vagy cégéres, jellegzetes épületről, szoborról (kígyó, kék golyó, vármegye, harmincad stb.), erődítménnyel rendelkező helység esetén a védelemmel kapcsolatos fogalmakról, építményekről (bástya, roham, sánc stb.), a határrészekről, folyóról, tóról (Városmajor, Szemlőhegy, Vizafogó, Rákos patak, Kőérberek stb.). A növekedéssel megjelennek az irányt jelölő, szomszédos falvakba, városokba mutató nevek (Váci, Kecskeméti, Hatvani utca stb.). Az utcában lakók nemzetiségéről (német, szerb, horvát stb.), foglalkozásáról (Uri u., csapláros, kéményseprő, molnár, pintér stb.) tanúskodó utcanevek mellett a mezőgazdaság jellegét kifejezők is megtalálhatók (kert, rét, hársfa, mező, epreskert stb.). A helynevek alakulásával ellentétben

8 az utcanévadásban a személynevek viszonylag sokára jelennek meg : legkorábban az uralkodók nevei, ezeket követik a városi elöljárók vagy az utca területét átengedő birtokosok nevei (pl. Rumbach, Szvetenay, Podmaniczky, Haris család stb.). A Budapesten 1975-ben előforduló utcanevek bő elemzésekor Hajdú Mihály a következő jelentésköröket különböztette meg a nevek előtagjában. a) személyek nevei ( 1759—25,7%) b) földrajzi nevek (1852-26,7%) c) az emberrel közvetlen kapcsolatot jelentő szavak (testrészek, keresztnevek, külső és belső jellemvonások nevei, az emberek egymás közötti viszonyára utaló szavak; rokonságnevek, társadalmi viszonyulások, rangok, címek stb.) (663-9,7%)