Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Rainer M. János: Irodalom - politika, 1955

nyarán „meg kell tartani az írószövetség közgyűlését. A közgyűlésnek eltérően az eddigi gyakorlattól, a kérdések általános felvetésétől, két napirendi pontja legyen: a munkásosztály ábrázolásának kérdései és az ifjúsági irodalom helyzete." (A tervezetet felülvizsgálók egyike ezt az utóbbit kihúzta. Talán a fiatalsággal kapcsolatos pár hónappal azelőtti galibák okán, vagy mert komolytalannak tartotta — ki tudja?) Mint ismeretes, az írószövetség 1956-os közgyűlése mégsem tartózkodott a kérdések általános felvetésétől, a cikkkampány viszont megvalósult. A decemberi határozatot értékelő, magyarázó írások sorát Darvas József Szabad Nép-cikke: nyitotta meg, majd folytatódott az irodalmi sajtóban korábban is az ún. baloldalhoz tartozó írók és kritikusok részéről. Újat ugyan jószerével nem mondottak, de alkalmasak voltak arra, hogy az irodalmi élet önkritikus megnyilvánulásaiként értelmezhessék őket. A bizonytalanság elemei — melyek a fentebbi Javaslat" erőtlenségében is tettenérhetők - jellemző módon szűrődtek át pl. Darvas írásában: „Elismerve azt, hogy követhettünk és követtünk is el hibákat az adminisztratív intézkedések terén, el kell utasítanunk azt a demagógiát, amely az adminisztratív módszerek emlegetése ürügyén a párt és állami hányítást támadja és azt akarja likvidálni... Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, — és a Központi Vezetőség határozata is hangsúlyozza — hogy az hodalomban eszmékkel kell hányítani — s ez mindenekelőtt ideológiai nevelőmunkát, színvonalas marxista—leninista kritikai munkát jelent. Nem utolsósorban ezek gyengesége okozta hodalmi életünk mostani zavarait."

74 A bizonytalanság az adminisztratív intézkedésekben is megnyilvánult. Az újonnan kinevezett szerkesztőségek helyükön maradtak, ugyanígy az írószövetség felülről kinevezett tisztségviselői. A Központi Ellenőrző Bizottság 1955. dec. 3-i határozata megállapította, hogy „Nagy Imre olyan politikai nézeteket képviselt, amelyek éles ellentétben állanak pártunk összpolitikájával... a népi demokrácia érdekeivel." Miközben „szócsövévé" vált a különféle jobboldali irányzatoknak és nézeteknek, „politikája megvalósítása érdekében pártszerűtlen, pártellenes, sőt frakciós módszerekhez folyamodott." Miután nem gyakorolt önkritikát, Nagy Imrét kizárták a párt tagjainak sorából. Dec. 21—24. között foglalkozott a KEB a memorandum kapcsán az írók elleni pártfegyelmi vizsgálatokkal. Haraszti Sándort és Vásárhelyi Miklóst kizárták a pártból, az hók közül tizen (köztük Erdei Sándor, Déry Tibor, Benjámin László, Háy Gyula, Aczél Tamás), valamint Losonczy Géza és Szervánszky Endre különböző fokozatú fegyelmi büntetésekben részesült

75 - frakciózás vádja miatt. A széles körű ellenintézkedések sorozata közvetlen célját - az ellenzékké kovácsolódó csoport elhallgattatását — elérte. Nem túlzás azonban azt állítani, hogy az intézkedések a hatalom mély bizonytalanságát és félelmét is tükrözték. Korábban ennél jóval kisebb vétségek elkövetői sokkal drágábban fizettek meg. Erdős Péternek, a Nagy Imre baráti köréhez tartozó újsághónak (1951-54 között már volt börtönben) 1956. febr. 3-i letartóztatása azt mutatta, hogy ez a lehetőség ezúttal sem volt elméleti. Erdős letartóztatása az ÁVH utolsó akciójának bizonyult. 1956. febr. 14-én összeült Moszkvában az SZKP XX. kongresszusa. Az 1955 őszi művészi és politikai lázadás összetartó ereje és tanulságai gyökeresen megváltozott helyzetben érvényesülhettek. ** * Ahogyan láttuk, 1954—55-ben a politikai vezetés és az irodalmi élet közötti, tükrözéseken és közvetítéseken nyugvó egyensúlyi állapot megbomlott. A politikai „vezérlés" korábbi egyértelműsége érzékelhető módon megzavarodott. A hullámfutású változások látens pluralizmust eredményeztek az irodalmi életben. Amikor a pártvezetőség dogmatikus szárnyának 1955 tavaszi felülkerekedése után nem sokkal kiderült, hogy a politikai váltás ezúttal a külső körülmények téves értelmezésén alapult, a már egy ideje csikorgó hodalomhányító gépezet akadozása mind nyilvánvalóbbá vált. Az írók egy csoportja - egy tudomásulvétel jellegű rövid „hodalompolitikai" intermezzo után - önálló politikai szerepet kezdett játszani. Hogy ez így történt, abban a nemzeti hagyományoktól