Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Rainer M. János: Irodalom - politika, 1955

diplomataként dolgozó Tamás Aladárt nevezték ki — az írószövetség Elnökségének megkérdezése nélkül - a szövetség főtitkárává. A kinevezés módja, az új főtitkár később saját maga által is „szerencsétlennek" minősített első lépései nyomán az írók joggal tekintették Tamás Aladárt felülről nyakukba ültetett ..adminisztrátornak."

63 Az intézkedések alapján az írók joggal juthattak arra a következtetésre, hogy nem lehetséges a konfliktus kompromisszumos megoldása. Saját eddig megszokott, bevált eszközeikkel nem értek el eredményt, de részsikereik és az indulatos reagálás nyomán meggyőződésükké vált : a helyzet most már nem teszi lehetővé a meghátrálást. A továbblépéshez szükséges segítséget, lendületet ebben a helyzetben az Irodalmi Újság ügyben összekovácsolódott hodalmi ellenzék és a Nagy Imre baráti köréhez tartozó újságírók és volt politikusok (Losonczy Géza, Haraszti Sándor, Gimes Miklós, Vásárhelyi Miklós stb.) összefogása hozta meg. 1955 őszén Nagy Imre rövidebb-hosszabb terjedelmű írásokban foglalta össze politikai nézeteit. Sem ezek részletekbe menő értékelésére, sem a vele baráti kapcsolatban álló politikusok, értelmiségiek körének pontos jellemzésére nincs itt módunk — bár a későbbi történeti eseményekben játszott kulcsfontosságú szerep ezt indokolná. Amit jelezni kell: az értékelés távolról sem megnyugtató, az 1956-os végkifejlet igen sok szempontot visszamenőleg határoz meg, politikai, és nem történeti szempontból. A rendelkezésre álló adatokból úgy tűnik, hogy Nagy Imre ekkor születő programja alapvetően az 1953 júniusi határozat szelleméhez és betűjéhez való visszatérés volt — a szocializmus alapján álló reformer programja. Annak idején a határozat megszületése nem Nagy Imre személyes érdeme volt, hanem külső és belső tényezők befolyásolta kollektív döntés.

64 Nagy Imre e politika személytelen reprezentánsából annak mélyen meggyőződéses híve lett. 1955 őszén némileg továbbfejlesztette álláspontját. Az új elemek egy része belpolitikai jellegű volt, a közélet erkölcsi-etikai helyzetéről adott elemzését pl. nyilván miniszterelnöksége és leváltása utáni tapasztalatai alapján is írta. A külpolitikaiakat, melyek homlokterében a nemzeti függetlenség állott, a nemzetközi helyzet 1955-ben széles körben hosszú távra kedvezően értékelt fejleményei motiválták. A körülötte létező baráti körről különféle minősítések hangzottak el — összeesküvéstől a frakcióig. Az ekkortájt verbuválódó körhöz csak lazán kapcsolódó Donath Ferenc véleménye szerint: „Ezeken a baráti összejöveteleken természetesen politizálás folyt, hiszen a résztvevők akkor - vagy korábban - politikusok voltak. Ugyancsak nyilvánvaló, hogy az ortodox sztálinistákkal szembenálló nézetek fogalmazódtak meg. De bolsevik értelemben vett frakciónak nem nevezhető ez a társaság. Az ehhez szükséges fegyelem, döntéshozatal teljességgel hiányzott... A beszélgetések során még az erre utaló fordulatokat is elkerülték."

65 Ami szűkebb témánk szempontjából bizonnyal megállapítható: maga Nagy Imre is figyelemmel kísérte az 1955 őszi hodalmi vitát. „Kultúra, irodalom, művészet" c. írásában általában az hodalmi vitákról megállapította, hogy azok 1953 júniusa után előrevitték a kultúra demokratizálásának ügyét. Az „öregek és fiatalok "-vitában külön megemlítette Aczél Tamás, Déry Tibor, Háy Gyula és Erdei Sándor nevét, kijelentve: „Nézeteikkel, elvi álláspontjukkal egyetértek."

66 Vele és barátaival folytatott beszélgetések nyomán született meg egyes írókban a gondolat: az elmúlt időszak valamennyi sérelmezett intézkedése ellen egyszerre, egy ún. memorandumban kellene tiltakozni. Megfogalmazásában minden bizonnyal kulcsszerepet játszottak a baráti körhöz tartozó újságírók. A szöveg 1955. okt. 18-án kelt, és nov. 10-ig, amikor Zelk Zoltán az írószövetség pártszervezetének taggyűlésén felolvasta, a magyar kulturális élet hatvannal több jeles képviselője - írók, zenészek, színészek, filmrendezők, újságírók — írták alá. Az elkeseredett hangulatban előbb különféle tervek születtek a petíció formájáról, címzettjéről (egyesek a szovjet kormányhoz, vagy az ENSZ-hez akarták küldeni) - éppenséggel Nagy Imre mérsékletet tanácsoló véleménye hatására végül az MDP Központi Vezetőségéhez címezték aláírói (valamennyien párttagok).

67