Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Rainer M. János: Irodalom - politika, 1955

és a pártszervezet vezetőségét. Az írók álláspontját Erdei Sándor, a szövetség főtitkára készítette el írásban (Tamási Lajos párttitkár jóváhagyásával) a már hivatkozott „Tézisek" formájában. Ebben rögtön leszögezte, a Jelenlegi megrekedést" az Irodalmi Újság elkobzása és Hámos leváltása idézte elő. „Az írószövetség Titkársága és Pártszervezetének vezetősége... úgy vélekedik, hogy a lap bevonása indokolatlan és káros intézkedés volt, és így a szerkesztő leváltása sem indokolt." A szerkesztési munkát értékelve a referátum megállapította, hogy ebben valóban előfordultak hibák. így pl. „a szerkesztőség nem válogatott alaposabb megfontolással Benjámin László epigrammái közül" és ,akeveset tudott tenni annak érdekében, hogy a lapban több olyan írás jelenjék meg, amely országunk életének közügyeivel foglalkozik." Ennek egyik oka viszont az, hogy „az aktuális politikai kérdésekben való megfelelő tájékoztatás hiányzott a szerkesztőségnek, s ebben a Pártközpont kulturális osztályának felelősségét is hangsúlyoznunk kell." Az öregek és fiatalok vitáról Erdei megállapította, hogy „fontos értéke ennek a vitának az, hogy az írói szabadság sokat hangoztatott, de általánosan fogalmazott követelését végre konkrétabbá tudta tenni és a megoldás módjaira is rá tudott mutatni. Ebből a szempontból különösen Kuczka Péter és Háy Gyula cikke jelentős." Kiállt a vitatott új szellemű versek, novellák közlésének folytatásáért (sőt mindjárt szót is emelt Benjámin egy újabb versének betiltása ellen!). Az elnökségi tagok lemondásával kapcsolatosan a „Tézisek" leszögezte: a lépés pártszerűtlen, de „

az okokat kell megvizsgálni, amelyek az említett elvtársak lemondásához vezettek. A lemondott elvtársak ugyanazokat az adminisztratív intézkedéseket helytelenítik, amiket mi itt együttesen is helytelenítünk. Joggal követelték az említett elvtársak, hogy mielőtt bármiféle párthatározat születne az Irodalmi Újság ügyében, üljön össze az elnökségi pártcsoport a pártszervezet vezetőségével együtt és alaposan vitassák meg az aktuális problémákat. Az elnökségi pártcsoportnak ez az összehívása sokáig késett, és ez az indokolatlan késés is nyomós oka volt annak, hogy az elvtársak a lemondásra szánták el magukat."

61 Erdei Sándor ugyan kifejezte reményét, hogy az ülésen a Központi Vezetőség tagjainak jelenlétében mód kínálkozik tisztázni a problémákat, utóbbiak azonban más módszerekkel kívánták lezárni a lassan kínossá váló hodalmi botrányt. Hámos Györgyöt végleg leváltották felelős szerkesztői tisztségéből, s nemsokára újabb kínos személyi ügy kerekedett - ezúttal is az Irodalmi Újság körül. A hazai elvi-elméleti viták elnémítása ismét a Szovjetunióban folyó, a dogmatizmus felszámolásához kapcsolódó hodalmi vitákra terelte a figyelmet. A „Literaturnaja Gazeta" egyik közleményét akarta az Irodalmi Újság közölni, amikor a pártközpont kulturális osztálya ezt megtiltotta. Az ügyben közbelépő Erdei Sándornak Andics Erzsébet, majd maga Rákosi Mátyás indokolta meg az intézkedést, mondván „nálunk mások a viszonyok, mint a Szovjetunióban, nem tartják időszerűnek az ilyen írások közlését", jóllehet „nálunk is nagyon fontosnak tartják a demokratizálást". Az írószövetség főtitkára erre lemondott tisztségéről.

62 A Szabad Nép 1955. okt. 23-án szerkesztőségi cikkben („Utak és — zsákutcák. Az hodalmi vitákhoz") intézett támadást az Irodalmi Újság vitájának résztvevői ellen. Több mint egy hónappal lévén a vita lezáródása után, joggal feltételezhető, hogy a cikk a vitában kialakult és az azt követő hodalmi ellenállás során érj vényesített magatartás ellen irányult. A szerkesztőség kijelentette: „ha a vitatkozók nyíltan és pontosan akarták volna kifejezni amit gondoltak, találóbb lett volna azt írniok a vita homlokzatára: politika és hodalom." Ingerülten visszautasították az írók támadásait az hodalompolitika ellen, fellépésüket a kísérletezés jogáért (ti. az „sokszor nem egyéb irodalmi kísértetjárásnál"), s különösen a köznapi dolgokról szóló irodalmi alkotások programját, amely távlatvesztésből, a hit hiányából fakad és leleplező kritikai realizmusra vezet. A kultúrpolitikai vezetés következő, személyi lépése olajat öntött a tűzre: Erdei Sándor helyébe az hodalmi életben akkor részt nem vevő, pártfunkcionáriusként és