Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)
II. Tanulmányok - Rainer M. János: Irodalom - politika, 1955
írói hitvallás az adott helyzetben általánosabb érvényű emberi és politikai magatartás megfogalmazását jelentette, azt nemcsak az írók látták meg. V. Az „öregek és fiatalok'-vita során az Irodalmi Újság köré csoportosuló írók erőteljes fellépése a kultúrpolitikai vezetést váratlanul érhette, mert viszonylag sokáig vártak az ellenintézkedésekkel. Az irodalmi élet más fórumai a vitát ellentmondásosan fogadták: a - legalábbis publicisztikai vonatkozásban — ekkor mérsékelten baloldali Csillag elutasítóan reagált. Hermann István még a legfontosabb cikkek megjelenése előtt felismerte, hogy a nemzedéki vita „politika és hodalom viszonyáról folyik...'Résztvevőit már ekkor elvtelen összefogással, a marxizmus útjáról való letéréssel vádolta. 54 Az Üj Hang cikkírója, Illés Lajos a lap új formátummal és szerkesztőséggel induló szeptemberi számában viszont üdvözölte a kibontakozó vitát. Érdemben nem foglalkozott a felmerülő kérdésekkel, hanem a megújult folyóirat alkotás-központú szemléletéhez híven az „Emberavatás" antológia elemzése kapcsán fejtette ki véleményét a fiatal magyar prózairodalom gondjairól. 5 5 A vita fentebb ismertetett végkifejlete a kultúrpolitika hányítóit radikálisabb lépésekre késztette: az Irodalmi Újság szept. 17-i, már kinyomtatott számát elkobozták mindenekelőtt Benjámin László „Handabasa" c. epigrammgyűjteményének közlééséért. 56 1955. okt. 2-án a párt központi lapja Szecsődi László tollából cikket közölt, amely így ítélte meg a kialakult helyzetet: „Ha hodalmi folyóhatainkban - különösen az Irodalmi Újság legutóbbi számaiban megjelent költeményeket, vitacikkeket olvassuk, tapasztalhatjuk, hogy íróink egy része még ma sem lábolt ki a perspektívátlanság okozta ideológiai és művészeti zűrzavarból." A cikkíró szerint e zűrzavar alapvető oka az 1953. júniusi határozat „Nagy Imre elvtárs általi eítorzítása." 57 Korábban az effajta intézkedések és állásfoglalások, — sőt enyhébbek is - eredményre vezettek, ahogyan azt 1954/55 fordulóján már láttuk. Az akkori helyzetben ráadásul az országos politika némely ellentmondásai támogatni látszottak az írók művészetipolitikai reformmozgalmát. Ennek ezúttal nyoma sem volt. Az írók ellenállására március óta sok apró jel utalt, s ez az Irodalmi Újság vitájában demonstratív egység formájában mutatkozott meg. Arra viszont, hogy az hodalompolitikai rosszallást nyomatékosító állami beavatkozással szemben nyílt ellenállásra kerüljön sor, korábban nem volt példa. Az Irodalmi Újságban vége szakadt az „öregek és fiatalok "-vitának s a lap szerkesztősége minden elvi megnyilatkozást elkerült. Az Új Hang októberi számában a szerkesztőség „időszerű megjegyzései" szerint az Irodalmi Újság vitájában „elhalványul vagy csaknem egészen el is tűnik az írói felelősség gondolata". Benjámin epigrammáhól megjegyezték: „sokan a költő szándékaitól is eltérően kitűnő alkalomnak találják ezeket a verseket, hogy saját, régóta elfojtott elégedetlenségüket, sokszor elég zűrzavaros nézeteiket hangoztathassák..." 5 * A színfalak mögött az írók valóban elégedetlenségüknek és tiltakozásuknak adtak hangot, követelték az Irodalmi Ujság-ügy részleteinek megbeszélését. Ez azonban halasztódott, ráadásul a párt Tudományos és Kulturális osztálya elhatározta Hámos György felelős szerkesztő leváltását. 59 Válaszul az írószövetség elnökségi pártcsoportjának hat tagja (Aczél Tamás, Benjámin László, Kónya Lajos, Kuczka Péter, Déry Tibor és Zelk Zoltán) valamint Vészi Endre titkár lemondottak tisztségeikről. Visszakozásukat feltételekhez kötötték, melyek között az Irodalmi Újság elkobzásának hivatalos visszavonása, a felelősök megbüntetése és az egész kérdés közös (kultúrpolitikai vezetők és írók) megvitatása szerepelt. 60 A Tudományos és Kulturális osztály - valószínűleg az indulatok levezetésének szándékával - 1955 október közepére össze is hívta az írószövetség elnökségi pártcsoportját
