Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Rainer M. János: Irodalom - politika, 1955

valósulást. Az írók kötelessége a szabad irodalmat megteremteni és ami már megvan belőle, azt megvédeni." A szabadság célja Háy szerint nem más, mint hogy az hó „szabadabban alkalmazhassa írói eszközeit a teljes igazsá

g termékeny, haladást segítő feltárása érdekében." S hogy a szabadság korlátai miatt se legyenek félreértések, hozzátette: „az irodalom szabadságáért létrejött hodalmi egység nem jelenti egyben az irodalmi célok egységét is... És mégis, a szocialista irodalom léte vagy nemléte fordul meg azon, hogy az hodalom szabadságáért — pontosabban a szabad írói alkotást zavaró, elavult, a párt és a népi demokrácia szellemével ellenkező bürokratikus adminisztratív akadályok megszüntetéséért — létrejött egységes törekvés eredményt érjen el." Háy a szabadságot különösen szükségesnek ítélte azon kommunista írók számára, akik a közvetlen politizálásban is aktívan résztvesznek — tehát a párttagok számára. Észrevette a merev pártfegyelem és az alkotói természet összeférhetetlenségét, az — akkori értelemben vett — párthodalom eleve ellentmondásos voltát. Míg a párttal politikai distanciát tartó író „szinte pátenst élvez, hogy hó módjára kereshesse mondanivalója legjobb kifejezését", addig a „marxista filozófiai alapon álló írónak minden szavára baráti árgusszemek vigyáznak, nincs-e benne, akár hangulati formában valami, amiért nem lehet állami szinten vállalni a felelősséget. Ezek a baráti árgusszemek sajnos gyakran már magának az írónak a lelkében is ott találhatók és jéghideg pillantásukkal beléfagyasztanak az hóba mindent, ami költői, ami egyéni."

49 Háy Gyula cikkének jelentősége indokolja a szokatlanul hosszas citátumot: olyan írói magatartás és közéleti program megfogalmazása, amelyik a következő események során vezérfonalként szolgált. A szabadság és igazság értékeihez való viszony és ragaszkodásjelentősége nyilvánvalóan túlmutat az irodalmon. A vita szövegkörnyezetében megjelent egyik-másik hodalmi mű is állásfoglalással ért fel. 1955. szept. 3-án írta Benjámin László

1 „Jóvátenni a jóvátehetetlent" c. versét (a Haraszti Sándornak ajánlott mű kézhatában terjedt értelmiségi körökben) arról a lelkiismereti válságról, amelyet a törvénysértések részleteinek kitudódása váltott ki („Bűnös vagyok, elhittem bűnödet").

50 A vita közben jelent meg „Ne szégyenkezz, ne legénykedj,, c. verse — fogadalma, hogy ami megtörtént, többé nem történhet meg: „Festhetek napot magamnak —/ kedvre nem derít / föl nem melegít./ Nincsen mód, hogy meg ne fagyjak/járván a mindennapoknak/ sarkvidékeit .//De míg sorsom élnem enged,/ érzékeimen/ dajkálom hitem./ Hiszek a szívnek, a szemnek/ immár őket kérdezem megy Mi igaz mi nem?"

51 Tamási Lajos szinte folytatja, kiegészíti e lelkiállapot, meghasonlás, útkeresés rajzát Benjámin Lászlóhoz írott versében : „Mint a vihar, röpítve vitt a drága/ sodrsá, a fölfelé-futás/ s oly egyszerű volt sorsunk logikája / hogy becsület vagy hitvány árulás/ hogy tűz vagy víz, hogy halál vagy élet/ de most ezer gomolygás összefut / töprengve zúg föl mély húron a lélek/ s hátad mögött is fölkérdez az út./ S jó a rosszban fölszáll keveredve/ értelmüket váltják a szavak/ ha kérdezel, várhatsz feleletre/ s gondjaiddal is magadra vagy/... Nehéz vagy könnyű? — Beleroskadsz?/ Csak annyit érek, amennyit vállalok/ Nem a múltat, a jövőt hordozom/ és alkuba már nem bocsájtkozom,/... Uton vagyok s magamnak panaszlom/ most küzdöm végig elmulasztott harcom./"

52 Az „öregek és fiatalok"-vita utolsó hozzászólója, Erdei Sándor többek között ezekre a művekre gondolt, amikor a vita mérlegét megvonva, követelményül állította az hodalom elé, hogy „... bátran, a nemzetté váló nép sorsáért érzett felelősséggel folytassa, amit újabban kezdett: a mai élet köznapi dolgainak, bensőbb emberi ügyeinek kutatását. ... Az biztos: a köznapi dolgok [Benjámin programadó versére való utalás] nemcsak arról beszélnek, hogy mindenütt csírázik az új, hanem mindig jelzik, ha az elv és a program a végrehajtásban valahol dogmává, skolasztikává, bürokráciává fajul."

53 Az irodalom szabadsága az igazmondásra, az hodalompolitikai „iránymutatásoktól" független, nemzetért való felelősségtudat kialakítása — az autonóm művészi alkotásra való igény - ennek adtak hangot az utolsó hodalmi vita egyetértő résztvevői. Hogy ez az