Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Szabó Klára: A fővárosi várospolitika 1950-1954. évi történetéhez

lében a BVT eddigi beruházási keretének alakulására hivatkozva (ez 1950-ben 324,2 millió, 1951-ben 394,3 millió, 1952-ben szeptemberi adat szerint 267,4 millió - az év végére ez 315,3 millió Ft-ra emelkedett) megállapította, az árváltozásokat, a fővárosi tanács feladatainak bővülését is figyelembe véve reális a beruházásoknál évi 12-13%-os fejlesztést előirányozni, s így a BVT 1952. évi keretét 450 millió Ft-ban, az 1953. évi keretét pedig 500 millió Ft körül kellene megállapítani. Levelének mellékletében részletesen felsorolja a 219,5 millió Ft pótigényt a tanács mire kívánja fordítani. A mértéktartó igénylés jogosságát nehéz lehetett nem elismerni, de az OT végülis 67 millió Fttal emelte meg az előzetes keretet, az igényelt 500 millió helyett a BVT 1953-ban a terv szerint 288 millió Ft-ot használhatott fel beruházási célokra. Ez több mint 300 millió Ft-tal volt kevesebb mint az 1951. évi kerete, s még az 1952. évi hitelkeret is közel 30 millió Ft-tal volt több. A tanácsi gazdálkodást finanszírozási gondokon túl a bürokratikus ügyintézés is nehezítette. A hitelkeret megnyitása minden évben az év I. negyedévének utolsó hónapjában történt, vagy kezdődött meg a sohasem bőséges beruházási hitel egy részét az év utolsó hónapjaiban kapta meg a tanács, amikoris a megfelelő előkészítés hiányában már nem tudták felhasználni. Létszám, bér és anyagigénylések engedélyezésének bonyolult rendje gyakran akadályozta a feladatok teljesítését s a póthitel engedélyt is nehéz volt kivárni. A tanácsi gazdálkodás tekintetében egyet kell értenünk a BVT V. B. elnökével, aki tanácsülési beszámolójában a következőket jelentette ki: „A minisztériumok mind a tervező, mind pedig az ezzel kapcsolatos pénz- és anyaggazdálkodás terén, továbbá a létszámés bérkérdésekben korlátozták a tanácsokat azzal, hogy a feladatok végrehajtásához szükséges anyagi feltételek biztosítását és az összes fontos hatásköröket maguknak tartották fenn. A népgazdasági tervezés eddigi rendszere mellett a tárcák jogkörébe tartozott, hogy a rendelkezésükre álló anyagi eszközöket és hiteleket miként osztják szét a tanácsok között. Kezünk megkötsének a következménye volt, hogy mi is gyakran korlátoztuk a kerületi tanácsok önállóságát. A tanácsok sok feladatot kaptak, de ugyanakkor egyre inkább érvényesült a túlzott centralizmus. A sok feladat átadása nem növelte a tanácsi önállóságot, mert még a legkisebb ügyek végleges eldöntése előtt is meg kellett szerezni a felső szervek jóváhagyását."

34 Áttekintve a tanács első éveinek munkáját — ha terjedelmi okok miatt röviden is szólnunk kell arról a bizalmatlanságról is, amelynek közepette a tanácsi dolgozók munkájukat végezték. Ismeretes a felszabadulás utáni felgyorsult társadalmi mozgások, az igazolási eljárások, a ,,B" listázás hatása az államigazgatási apparátus személyi összetételére. A tanácsok megalakulásakor felelős megnyilatkozások hangoztatták: a tanácsi dolgozók társadalmi összetétele is tükrözi hivatásukat: a dolgozó nép hatalmának megvalósítását. A tanácsválasztások után azonban alig telt el pár hónap, és Rákosi Mátyás az MDP II. Kongresszusán az ötéves tervvel kapcsolatos államigazgatási feladatokról szólván megállapította: minden módon erősíteni kell az államapparátust. Fokozni kell fegyelmét, szaktudását, fokozni kell az éberséget, az ellenőrzést, a harcot az államgépezetben megbúvó ellenség, a bürokrácia, a szabotázs ellen." Erre Rákosi Mátyás szerint azért van szükség, mert a fiatal tanács vezetői közül sokan nem rendelkeznek megfelelő szaktudással, tapasztalattal, s az a veszély,hogy ha a párt nem elég éber, a tanácsok az ellenség eszközeivé válnak. „Nemcsak a veszély van meg — folytatta — de egyes tények azt mutatják, hogy az ellenségnek ez már bizonyos fokig sikerült, hogy az ellenség az új tanácsokba j

obban be van épülve, mint a tanácsok előtti közigazgatásba." (kiemelés tőlem — Sz. K.)

35 Ugy vélem, csak alapos elemzés után kísérelhető meg a kérdésre a válasz vajon a vezető politikusok ténylegesen mit vártak el a tanácstól, s ha várakozásaikban csalódtak, önmaguk számára az okokat hogyan, mivel magyarázták?