Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Szabó Klára: A fővárosi várospolitika 1950-1954. évi történetéhez

csak az 1950-ben megszervezett társadalmi ellenőrzésben 1952-ben már 2200. 1953-ban 3200 fő vett részt. Az apparátus tagjai ellenőrző munkájuk során az üzletek előtti sorba állásokat is figyelemmel kísérték, s az elégedetlenkedő hangot ellenséges hangnak minősítve, intézkedtek. Hálátlan munkájukért kevés elismerést kaptak. Általános vélekedést tolmácsolt az 1952. febr. 15-i fővárosi tanácsülés egyik felszólalója, amikor kijelentette: ,,Az ÁB (Kereskedelmi ÁB — Sz. K.) legdöntőbb tömegbázisa a társadalmi ellenőrhálózat. Jelenleg Budapest területén 2200 társadalmi ellenőr működik, akik már eddig is jó munkát végeztek, de az ellenség következetes leleplezésében még nem elég szívósak és a minőségi ellenőrzésre nincsenek eléggé felkészülve."

21 (kiemelés tőlem — Sz. K.) A tanács maga sem végezhette eredményesen közellátási munkáját. 1950-ben a V. B. hetenként tárgyalt ugyan az élelmezési helyzetről, értekezleteket és megbeszéléseket tartott a kereskedelmi munkát irányítók, valamint az ellenőrzésben résztvevők számára, munkájába bevonta a rendőrséget és más szerveket, a sorba állások azonban nem szűntek meg. 1953 első felében a tanács az MDP PB számára készített jelentést végzett munkájáról, s ebben önkritikus hangon számolt be kereskedelmi tevékenységéről. A jelentés előzetes vitáján az MDP KV jelen levő képviselője a többi között mégis arról szólt, hogy a párt a közellátás kapcsán arra vár választ : van-e panaszuk a dolgozóknak, s ha igen, a tanács intézkedett-e, ha arra volt szükség leváltott-e, lecsukatott-e valakit, tehát hogy a hibák ostorozásában harcos-e a tanács? A kérdésben egyértelműen a tanáccsal szembeni elégedetlenség, bizalmatlanság fogalmazódott meg, pedig a párt vezetői is jól tudták, hogy az áruhiányt nem jól végrehajtott adminisztratív intézkedésekkel, de több áruval lehetett volna megszűntetni. Az eddigiekben felsoroltak mellett a tanács egyéb szakigazgatási feladatai is jelentékenyen kiszélesedtek, illetve módosultak. Ez vonatkozik az általános igazgatási tevékenységre éppen úgy, mint a pénzügyi, építési és a közlekedési szakigazgatási tevékenységre. S csak utalni szeretnék arra, hogy a főváros mai egészségügyi-szociális intézményeinek rendszere lényegében ezekben az években alakult ki. Az oktatási intézmények, az általános és középiskolák száma negnőtt, új oktatási-képzési formák jelentek meg: dolgozók esti iskolája, szakérettségis tanfolyamok, s tanácsi hatáskörbe került a szakmunkásokat képző ipari-tanuló iskolák irányítása is. A város tekintélyes, nagy múlttal rendelkező kulturális intézményei: a fővárosi múzeumok, a Levéltár és a Fővárosi Képtár ugyan minisztériumi felügyelet alá került, az alapvetően megváltozott jellegű népművelési munka jelentősége azonban a kultúrforradalom éveiben érthetően növekedett meg. A tanács hármas funkciója: az államhatalmi, az államigazgatási és a tömegszervezeti funkciója közül az első kettő kapcsolódott szorosan a hagyományos városigazgatási tevékenységhez. Amint azt korábban már említettem, a tanácsnak mint szocialista városigazgatási szervezetnek legsajátosabb, megkülönböztető funkcióját a tömegszervezeti feladatok megoldása jelentette. Ezen feladatok lényegében nem kevesebbet tűztek ki célul, minthogy a tanács tömegszervezetként mozgósítsa a tömegeket az állami és pártfeladatok végrehajtására. A tanácsülések, az állandó bizottságok, az albizottságok és ezek aktívahálózata, a tanácstagi fogadóórák, a ház és tömbmegbízott testület, illetve a lakóbizottságok, a ház- és utcafelelősök tevékenységére vonatkozó források tanúsága szerint azonban a látszateredmények ellenére a tanács e területen tudott a legkevésbé megfelelni a vele szemben támasztott - úgy vélem sok szempontból illuzórikus - elvárásoknak. Mert igaz ugyan, hogy a korabeli dokumentumok a tömegkapcsolatok állandó javulásáról számolnak be, s ezeket a nagy energiával szervezett tanácstagi beszámolók, fogadóórák, társadalmi akciók résztvevőinek növekvő létszámával igazolták. De igaz az is, hogy a felsőbb szervek - a tanácsi munkáról szólván - elsősorban a tömegszervezeti munka javítására hívták fel a figyelmet, s a tanács maga is az eredmények elismerése mellett, minden alkalommal szükségesnek tartotta hangoztatni a tömegkapcsolatok további fejlesztésének fontosságát. Végül szólni kell arról is, hogy az előzőekben jelzett anyagok