Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Szabó Klára: A fővárosi várospolitika 1950-1954. évi történetéhez

hasznos és szükséges tevékenységének pótlását. Döntően erre vállalkozott a tanácsi helyi ipar, s ebből következnek nehézségei is. Mennyiségi mutatókra figyelve lendületes fejlődésük nyilvánvaló.. 1950-ben 18 helyi ipari vállalatnál 2100 fő dolgozott, a vállalatok száma már a következő évben 100 fölé emelkedett, s többszörös átszervezések után 1954 végén 163 helyi ipari vállalat már 30 000 főt foglalkoztatott. Helyzetük jellemzéséül talán elegendő, ha azt megemlítem, hogy néhány kivételtől eltekintve nyersanyagként az állami vállalatok hulladékanyagát kapták meg, hogy az itt dolgozók jelentékeny része csökkent munkaképességű, valamint szakképzetlen női munkaerő volt, s hogy a munkabérek itt alacsonyabbak voltak, ami érthetően okozott az irányított munkaerőgazdálkodás mellett is gyakran létszámgondokat. A magyar gazdaságban a negyvenes évek végéig oly jelentős kisipar feladatait a helyi ipari vállalatok mellett a kisipari termelőszövetkezetek (továbbiakban: KTSZ) vették át. Tanácsi felügyeletük 1950 őszétől kezdődött, s ez, különösen az első években a ktsz-ek alapításának kezdeményezését, valamint szigorúan vett hányító és ellenőrző munkát jelentett. S bár a vizsgált időszakban a lakosság szolgáltatási igényeinek kielégítése kapcsán gyakran esik szó a hiányosságokról, a javító-hálózat elégtelenségéről, a különböző kisipari szövetkezetekben foglalkoztatottak száma évről évre nőtt. 1950-ben 179 ktsz-ben 7800 fő, 1954-ben már 325 fővárosi ktsz-ben 53 800 fő dolgozott. A helyi iparral szembeni jogos lakossági elégedetlenség egyik fő oka az általános gazdaságpolitikai okokon túl, hogy bár feladata a helyi szükségletek kielégítése volt, valójában az állami ipar tartalékává vált. Az 1953. júniusi határozat előtt a helyi ipari vállalatok termelésének csak 51,8%-a volt lakossági igényeket kielégítő árucikk. A folyamatot a tanács jól érzékelte, jelentéseiben rámutatott a helyi ipari feladatok, valamint a helyi ipari tevékenységet meghatározó minisztériumi rendeletek és utasítások ellentmondásaira, amelynek feloldása csak felsőbb szinten volt lehetséges. A tanácsi felügyelet lényegében a vállalati tervek - minisztériumi keretszámok, illetve mérőszámok alapján történő — összeállítására, e tervek végrehajtásának ellenőrzésére szorítkozott. (Itt említem meg, hogy a tanács legjelentősebb vállalatai továbbra is a főváros korábbi közüzemei voltak, melyek közül a Fővárosi Elektromos Műveket már 1950 előtt államosították, a Fővárosi Gázművek a tanács megalakulása után került rövid időre minisztériumi kezelésbe, a BSZKRT-ból pedig több tanácsi közlekedési vállalat alakult.) A választott néphatalmi szerv, a tanács választóival a mindennapi életben leggyakrabban az adóügyek, illetve a lakásügyek intézése során került kapcsolatba. A fővárosi lakáshelyzet következtében ez utóbbi feladat a tanácsi szervezet belső ellentmondásait talán a legélesebben hozta felszínre. A főváros nehézségeinek jelzéseként utalok arra, hogy a helyreállítások, az új építkezések ellenére a különböző hivatalok helyiség igényének kielégítése következtében 1949-ben az összes lakások száma még nem érte el az 1944. évit. A már említett fővárosellenes szemléletnek is megfelelően a felsőbb állami szervek nem tervezték Budapest fejlesztését. Más állami, gazdasági tervek, az iparfejlesztés kedvező fővárosi adottságai alapján megszületett új ipari és egyéb létesítmények munkaerőszükségletét azonban a város maga nem tudta biztosítani, elkerülhetetlen volt tehát a vidékről bevándoroltak befogadása. S bár már 1951. ápr. 17-től csak engedély bhtokában lehetett a fővárosban letelepedni, 1950-től 1954-ig több mint 200 000 fővel gyarapodott a város népessége. Ugyanezen öt év alatt az új lakások építését, a romos lakások helyreállítását, a lakásmegosztásokat, átalakításokat, valamint a megszűnt lakásokat is figyelembe véve összesen 13 702vel nőtt a lakások száma.

16 A belső arányok érzékeltetésére figyeljünk meg két év, az 1952;, 1953. év adatait. Az épített lakások száma összesen 2585, illetve 2438 volt, ebből új építés: 603, illetve 583, romlakás helyreállítás: 728, illetve 645, az átalakítás, megosztás: 1254, illetve 1210, megszüntettek 709, illetve 671 lakást, ily módon a tiszta szaporu-