Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)
II. Tanulmányok - Vadas Ferenc: A Közmunkatanács és a budapesti Dunapartok újjáépítése 1945-1948
ját emelve, a park fölött akarták felépíteni. Az átmenő forgalom korlátozását itt is tervbe vették és a Duna-parti gyorsforgalmi útra akarták terelni. A tabáni fürdőközpontot nemcsak a Gellérttel akarták parksáwal összekötni, hanem a Császár-fürdő környékével is, megszüntetve a zártsorú beépítést a Várhegy alatt, legfeljebb elszórt épületekkel. A várbazáron és a Szent Anna templomon kívül alig maradt volna meg épület. A Lukács- és Császár-fürdő környékének nyugalmát a Zsigmond utca forgalmi szerepének megszüntetésével és a járműveknek a rakpartra terelésével gondolták megoldani, sőt, a forgalom föld alá helyezése is felmerült, hogy ne vágja el a fürdőövezetet a Dunától. Ennek a megoldásnak az alternatíváját a Zsigmond utca kiszélesítésében látták. Az Irgalmasok kórházán és a Lukács-fürdőn kívül (melynek szállóját újjá akarták építeni), csak a Császár-fürdő klasszicista részét és versenyuszodáját hagyták volna meg, minden mást lebontottak volna; forgalmi okokból a Zsigmond utcai szárnyat is, melyet a folyó felőli oldalra tervezett új épületrésszel kívántak pótolni. A fürdőkomplexumot kiegészítő épületek vették volna körül. A Margitszigetre vezető drótkötélpálya ötlete is felmerült. A gyógyhelyektől északra is parkosítani akarták a Dunapartot, legfeljebb sport-klubházakat engedtek volna ide építeni. A Margitsziget kialakítása a már bemutatott terv szerint történt volna. A fürdőváros terve kétségtelenül nagyvonalú koncepció volt. Attól eltekintve, hogy az adott időszakban létrehozása anyagilag teljesen irreálisnak bizonyult, számos más problémát is felvetett. Közlekedési szempontból megkövetelte volna Buda teljes észak-déli forgalmának az alsó rakpartra terelését, a felsőt a sétány számára tartotta fenn. Számos épületet kellett volna lebontani, ami az ostrom utáni lakásínségben elfogadhatatlan áldozat lett volna. Szakmai ellenvetés is elhangzott a fürdőtelep tabáni elhelyezése ellen, 16 hivatkozva a kevés hely, a zaj és a bűz problémáira, forgalmi nehézségekre, sőt éghajlati hátrányokra is a Gellért-hegy alternatívaként felvetett déli oldalával szemben. Esztétikai jellegű kifogás is felmerülhetett a terv ellen, hiszen a Gellért tértől az Árpád-hídig terjedő parksáv eszméje a Duna menti házsorok feláldozásával járt volna, és ez néhány helyen (ahogy pl. a budai Lánchídfő kapcsán még lesz róla szó) komoly városképi veszteséget jelentett volna. A fürdőváros terve, akárcsak korábban, a megvalósításnak még csak a küszöbére sem juthatott el. A fővárosi Duna-hidak újjáépítési tervei A budapesti Duna-hidak helyreállítása egyértelműen az újjáépítés egyik legfontosabb feladata volt. Ez a munka a közlekedésügyi minisztérium hatáskörébe tartozott - a Közmunkatanács csak mint tanácsadó szerv működött benne közre. De a hídfők és környékük városképi arculatának kialakításában már az FKT-é a döntő szerep, - városrendezési ügyosztályáé a feladat. A Lánchíd és környéke - Budapest városépítészetileg talán legexponáltabb területe - az ostrom alatt súlyos károkat szenvedett. Maga a hídépítmény, noha vasszerkezetét felrobbantották, aránylag kevéssé sérült meg, a pillérek csaknem épen maradtak, a hídfők és környékük viszont annál kevésbé. A pesti oldalon a két Hild-féle épület, a Rendőrfőkapitányság (a volt Európa szálló) és a Lloyd-palota annyira tönkrement, hogy helyreállításuk komoly vitákat váltott ki. A budai hídfő környékén szinte valamennyi épület súlyosan megsérült (köztük az Ybl tervezte Budai Takarékpénztár) és helyreállíthatóságuk kérdéses volt. így természetes, hogy a Lánchíd és hídfői újjáépítése mind az illetékeseket, mind a közvéleményt komolyan foglalkoztatta. Abban mindenki egyetértett, hogy történeti és esztétikai értékei miatt a hidat eredeti formájában kell helyreállítani. A városrendezési bizottság is így foglalt állást 1945 októberében 17 , elfogadva Fischer József módosító indítványát, hogy a pillérek belső ol-
