Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Zinner Tibor: Adalékok az antifasiszta számonkéréshez és a népi demokrácia védelméhez, különös tekintettel a Budapesti Népbíróságra

Következtetések A magyarországi népbíráskodásra a „véreskezűség" nem jellemző. Az 1956-os ellenforradalmi lázadást követő, ún. második magyarországi népbíráskodás során több olyan háborús és népellenes bűnös került újra vagy első ízben népbírái elé, akiknek egykori bűneire, atrocitásaik nagyságára csak több mint tíz évvel a felszabadulás után derült fény.

131 A háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonása még az 1960-as évek második felében is folytatódott.

132 Az 1945-1950 közötti időszak kérdőjeleire, bevégzetlen munkájára 1956 után tettek pontot, annak ellenére, hogy a magyar nébíráskodásban az 19451950 közötti időszakot kell meghatározónak tekinteni. A népügyészségek és népbíróságok a népi demokratikus forradalom adminisztratív jogi kísérői, sok esetben alakítói voltak. Valamennyi probléma, amely működésükkel és ítéleteikkel összefügött, a kor sajátja volt: a hogyan tovább (majd a „kit kit győz le") kérdése motiválta a feljelentőt, a népügyészt, a politikai ügyészt

133

, a tanácsvezetőt és a laikus népbírákat, a jogosan vagy jogtalanul szenvedőt, valamint az ügyvédet. A népbíróságok mondtak ítéletet a kor nyelvén szólva és az ítéletek megfogalmazásai szerint - a „Horthy fasizmus" és a nyilas uralom végrehajtói felett. Az eléjük kerülő gyanúsítottak összetétele ugyan különböző volt, de valamennyien a Horthy-Magyarország legreakciósabb, legszélsőségesebb csoportjainak és rétegeinek érdekeit szolgálták. Megtalálható volt közöttük a legfelsőbb állami vezetés, a politikai és a katonai hierarchia számos tagja, a fasiszta és szélsőjobboldali pártvezérek, nyilas terroristák, SS-be lépett és más tömeggyilkosok. Bár származásuk, neveltetésük és a Horthy-rendszerben betöltött szerepük különböző volt, de a nacionalizmustól, sovinizmustól, irredentizmustól kezdve minden szélsőséges ideológiai és politikai irányzat hatása érvényesült közöttük. Tevékenységüket — azaz népellenes és háborús cselekedeteiket — alapvetően meghatározta mérhetetlen kommunistagyülöletük, szovjetellenességük, a munkásosztálytól való félelmük, mindenhol és mindenkivel szövetkezetek ezek ellen uralmuk fenntartása érdekében. E „kihívás"ra kaptak „választ" a magyar népbíróságokon, ki előbb, ki utóbb. A fasiszta maradványok felszámolására hozott intézkedések — akár rendeletek, akár törvények voltak — a korszak publicisztikai terminológiája szerint a „fasisztamentes" Magyarországot tűzték ki célul. Szinte valamennyi intézkedés keretrendelet formájában jött létre. A kezdeti időszak kormányrendeleteiben és azok végrehajtásában még a jogos számonkérés igénye húzódott meg. A későbbi módosítások

134 már a nemzetközi helyzetben kialakult hidegháborús légkör, valamint a hazai politikai és társadalmi változások függvényében keletkeztek, s magukon viselték az adott időszak osztály erőviszonyainak sajátosságait. A megalkotásukkor kitűzött elvárásoknak megfeleltek a rendeletek és a törvények. A népbírósági végrehajtás gyakorlatában azonban olyan sajátosságokkal is telítődtek, amelyek a néptömegek jogos igényeinek tévútra kerüléséhez, pártpolitikai csatározásokhoz vezettek. A kodifikált elvek realizálásának buktatói, egyfelől a baloldali pártok esetenkénti túlzó radikalizmusa, másfelől a koalíció jobboldalának és a koalíción kívül rekedt ellenzéknek ezzel ellentétes „mentő akciói" elterelték a lényegről, a fasiszta maradványok teljes felszámolásáról a figyelmet. Az antifasizmus gyakorlata és a népi demokratikus forradalom győzelméért folytatott harc ugyanis a népbíróságokon szervesen összekapcsolódott. Az 1945-ös választásokat követően a fasiszta maradványok elleni harc alapvető területe, a népbíróságok mellett a munkáspártok, mindenekelőtt az MKP a különböző jogi és közigazgatási fórumokat igyekeztek a politikai harc szférájában bevonni. Lehetőséget kerestek és találtak a ,gyűjtőpárt" és a mögötte meghúzódó erők „felszalámizására". Az antifasizmusra hivatkozva igyekeztek a jobboldal pozícióit megsemmisíteni, a baloldal térnyerését fokozni. Erre az igazságszolgáltatást nem egy esetben felhasználták. Az antifasiszta rendeletek, kormányintézkedések és törvények — négy évtized távlatából - ma már egy egységes folyamat kereteiként jelentkeznek. A népügyészégek és nép-