Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Hegedűs József - Tosics Iván: Budapest Általános Rendezési Tervének előzményei (1932-1955)

tett mást, mint a főváros fejlesztési tervével kapcsolatos döntési jogkörök elvételét a fővárostól és az OT, illetve ËM mellett az MT szintjére helyezését. Az előbb idézett népgazdasági tanácsi határozat átadta az 1950-ben megalakított Budapesti Városépítési Intézetnek az ÁRT készítésének feladatát. A megváltozott körülmények között az ÁRT munkálatok nehézségei tovább növekedtek. Most már nemcsak az okozott problémát, hogy nem voltak a város egészére nézve megfelelő részletességű adatok, nem voltak elkészítve a szükséges vizsgálatok, hanem az is, hogy nem volt semmifajta információ arról, hogy a különböző tárcák, ágazatok milyen fejlesztési elképzelésekkel rendelkeznek a fővárosban. Továbbá nem volt tisztázva az ÁRT időtávlata sem. Elméletileg az ÁRT-nek nem kell konkrét időtávlatra vonatkoznia, egy perspektivikus állapotot, fejlesztési lehetőségeket, fejlődési irányokat kell fölvázolnia, amelyeknek időbeli ütemezése egy más tervfajtának a feladata lenne. A gazdasági tervezés azonban meghatározott időtávlatokban gondolkodott, a leghosszabb ezek közül az 5 év volt, míg a legfontosabb szerepet valójában az operatív egyéves tervek játszották. A politikai vezetés elképzelése az volt, hogy az ÁRT-nek valamilyen módon kapcsolódnia kell a gazdaság más területein folyó 5 éves periodikus tervezéshez. Mivel az ÁRT egy hosszabb időszakra szóló tervfajta, így alakulhatott ki az az elképzelés, hogy a tervnek 10 éves időintervallumra kell vonatkoznia. összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az 1950-es évek elejére a várostervezés helye a társadalmi-gazdasági-ökológiai folyamatokba beavatkozó intézményrendszeren belül alapvetően megváltozott. A korábbi időszakot az jellemezte, hogy a főváros viszonylagos autonómiával rendelkezett az országos államigazgatási intézményekkel (mint pl. az egyes minisztériumok és általában a költségvetés), illetve a területén működő gazdasági szervekkel szemben. Azzal a kérdéssel, hogy ez az autonómia milyen mértékű volt, milyen döntési szinteket jelentett, és hogy pontosan milyen területeken jelentkezett, nem foglalkozunk e tanulmány keretében. Az mindenesetre állítható, hogy a főváros önálló érdekeinek képviselete (mégha ezek mögött meghatározott partikuláris érdekek húzódtak meg) nem volt diszfunkcionális ebben az intézményi struktúrában. Az 1950. utáni változások lényege éppen ebben ragadható meg: az új szituációban a várostervezés a gazdaságirányítás „szerves részeként" jelenik meg, annak területi aspektusaként. A főváros mint önálló politikaigazdasági faktor elveszti jelentőségét,

34 pontosabban fogalmazva, a főváros önálló érdekeinek képviselete diszfunkcionális elemévé válik a rendszernek, ezeket csak közvetetten, általánosabb koncepciókban elrejtve lehetett érvényesíteni. Ez azonban nem csupán formai változás — a területi szervek politikai súlya ugyanis az ágazati és országos szintű döntéshozó szervekkel szemben lényegesen csökken és ez a tárgyalt időszak egészére nézve jellemző marad. (Változás ebben a tekintetben csak a 60-as években következik be.) Az ÁRT körüli viták az 1950-es években 1. Az 1951 -1952-es ÁR T elképzelések

35 Különböző előkészítő tárgyalások után 1952 áprilisában készült el a részletes programtervezet. Ez gyakorlatilag már tartalmazza azokat a szempontokat, amelyeket az MDP Politikai Bizottsága 1951. november 1 -én kijelölt az ÁRT számára. A program a népességszám maximálisan 20 százalékos növekedésének lehetőségével számol hosszú távon, a megvalósítás első ütemében pedig max. 120 000 fős lélekszámnövekedést tart számításba vehetőnek. Ez az első ütem körülbelül 10—15 évre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a program az első időszakban évi 8 —12 000 főt tart elfogadható növekedési ütemnek, amelyet „az ipari fejlődés munkaerőszükséglete is indokolttá tesz."

36 A program hosszú távon azonban gyakorlatilag a népességszám stagnálását tarta-