Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Hegedűs József - Tosics Iván: Budapest Általános Rendezési Tervének előzményei (1932-1955)

Míg a felszabadulás előtti időszakot érdekellentétek, éles polémiák jellemezték. 1945 után az erőviszonyok átrendeződése miatt a Nagy-Budapest létrehozása melletti álláspont fokozatosan fölénybe került. A baloldali pártok az egyesítés mellett álltak, és politikai állásfoglalásként vehető számba az is, hogy az MKP kezdettől fogva nagy-budapesti méretekben szervezkedett.

30 A törvényhatósági választások világosan kimutatták az erőviszonyokat: a Dolgozók Egységfrontja 42,8 százalékot, a Kisgazdapárt 50,5 százalékot kapott Kis-Budapesten, míg a környéken az arány pont ellenkező: 55,6 százalék, illetve 42.2 százalék! Nagy-Budapest megvalósítása egyre jobban érlelődött a jobboldali pártok visszavonulásával, az adórendszer reformjával. A pénzügyi és az igazgatási kérdésekben fennmaradó ellentétek a megváltozott politikai légkörben már nem jutottak kifejezésre és végül 1949-ben törvény született az azonnali és teljes bekebelezésről. A történeket erős leegyszerűsítéssel úgy szokás értékelni, hogy: „Népi demokráciánk létrehozta azt a NagyBudapestet, amelyért a peremkerületek lakosai évtizedeken át küzdöttek."

3I A főváros és környékének egyesítése tehát végülis politikai úton, és az összes funk cióra kiterjedően, egy lépésben valósult meg. Ez egy olyan - sok szempontból ellentmondásos — döntés volt, amely nem volt idegen az adott időszak politikai gyakorlatától. A régebbi tervekhez képest az átcsatolt terület valamiivei kisebb volt (Vecsés és Budakeszit kihagyták), de még így is tartalmazott néhány, később vitatott falusias jellegű települést. (A város népsűrűsége 40 százalékkal csökkent, és Kis-Budapest 1893-as szintjének felélt meg.) Sokkal lényegesebb eltérés volt a korábbi elképzelésekhez képest a becsatolt települések önállóságának teljes megszűnése. A korábbi viták során az egyesítés mellett kiálló szakértők többsége is egyetértett abban, hogy a teljes bekebelezés helyett a törvényhatósági egyesítés — a csatolandó települések egyébkénti relatív önállóságának megtartása mellett - a helyes megoldás. Nagy-Budapest létrehozásának történetével foglalkozó rövid áttekintésünk lezárásaként néhány szavas értékelést adni a történtekről (tehát hogy .Jielyes' vagy „helytelen" volt Budapest határait kiterjeszteni) nem lehet, hiszen láttuk, hogy a probléma rendkívül bonyolult, pro és kontra is rengeteg érv felsorakoztatható. Sőt az ellenérvek annyira erősek voltak, hogy az 1950-es évek második felében többször is napirendre kerül az 1949-es döntés felülvizsgálatának, egyes kerületek Pest megyéhez való „visszacsatolásának" kérdése.

32 A dolog lényege számunkra mindenesetre az, hogy az egyesítés véghezvitelével Budapest városépítési problémái átrendeződtek, az eddigiekhez képest új problémák jelentkeztek (területi aránytalanságok, a népsűrűség lecsökkenése a gazdaságos közművesíthetőség határa alá stb.), amelyek megoldása csak más célok háttérbe szorításával volt elképzelhető. Az 1948/49-es változások az ART munkálatokat is teljesen más megvilágításba helyezték. Bár a módosított városfejlesztési programot a főváros közgyűlése 1948-ban elfogadta és az FKT megszüntetése után az ETI-ben (Építéstudományi Intézetben) megkezdődött az ÁRT Nagy-Budapestre történő kidolgozása, a tárcaközi tárgyalások mégis megszakadtak. Az ÁRT-koncepciót 1949-ben a párt és a kormányzat időszerűtlennek tartotta és nem hagyta jóvá. Nyilvánvalóvá vált, hogy az időközben bekövetkezett politikai változások lényegesen módosították az ÁRT szerepét s annak poli tikai megítélését. A korábbi elképzelések hibájául elsősorban azt rótták fel, hogy a terv „sem a gazdasági tervezés, a népgazdasági tervek szempontjait; sem pedig a Szovjetunió, valamint a népi demokráciák ide vonatkozó tapasztalatait nem vette figyelembe" 33 Az 1950-ben érvénybe lépő tanácstörvény, a gazdaságirányítás intézményi változásai és a politikai változások teljesen új feltételeket teremtettek a várostervezés számára. Ez fogalmazódott meg a Népgazdasági Tanács 384/20/1949. sz. határozatában, amely kimondta, hogy „Budapest kialakítása az egész nép ügye, ezért a Népköztársaság Minisztertanácsának kell dönteni abban a kérdésben, hogy: a) szükségesnek tartja-e a főváros ilyen nagyobb perspektívájú városrendezési tervének kialakítását, b) milyen időre szóljon és c) milyen alapvető szempontokat kell követni kidolgozásában". Ez gyakorlatilag nem jelen-