Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Hegedűs József - Tosics Iván: Budapest Általános Rendezési Tervének előzményei (1932-1955)

A város társadalmi adottságainak elemzéséhez a program a következő fontosabb megállapításokból indult ki: - a népességszámfejlődés számsora ( 1869-től 1930-ig) azt mutatja, hogy a népesség növekedési üteme lealssult, „Budapest lakosságának nagy és különösen gyors növekedésére már nem számíthat"; - Budapest lakosságszaporulata kizárólag bevándorlásból adódik, és ez is csökkenőben van, a Budapest felől a környékre való kivándorlás is stagnál; - a városon belül belterületről külterületre gravitál a lakosság, hogy minél szabadabban éljen. A program szerzői nem beszélnek kifejezetten túlkoncentráltságról. megemlítik viszont, hogy a közgazdasági, szociális és honvédelmi szempontból folytatott országos decentralizációs politika biztosítéka annak, hogy Budapest ne nőjön gyorsan tovább. így a telepítési politikának nem az extenzív növekedéssel, hanem a népesség egyenetlen elhe lyezkedésével, illetve egyes területek túlnépesedésével kell foglalkoznia, erre kell megoldást adnia. A helyenként túl sűrűn lakott, ugyanakkor szétfolyóan nagy területre települt város problémáit egyrészt a beépítés intenzitásának csökkentésével, másrészt a beépíthető terület csökkentésével lehet kezelni. (Kis-Budapest területén az 1914. évi építésügyi szabályzat adta lehetőségek maximális kihasználása esetén öt és félmillió embert lehetett volna elhelyezni, ami természetesen irreálisan nagy szám volt és az 1940-es program szerzői ezzel az adattal próbálták hangsúlyozottabbá tenni a koncepciójukat.) Nézzük meg röviden, miből állt az ezekből a feltételekből kiinduló racionális telepítés politik

a

10

. A várospolitikának — a program szerzői szerint — két súlyos városszerkezeti problémát kell megoldania: az egyik a zsúfolt, modern városépítési elveknek nem megfelelő belső városrészek korszerű építészeti környezetté történő alakítása, a másik az extenzív jellegű telepítési folyamatoknak (amelyek különösen a 20-as, 30-as években váltak jellemzővé) olyan befolyásolása, hogy az alacsony sűrűségű, laza beépítésű családi házas területek kiterjedése ne növekedjen. Ennek megfelelően a feladatot a program szerzői részben abban látták, hogy az építési telkek beépítésének intenzitását (tehát zsúfoltságát) csökkentse, fellazítva a belső városrészeket, részben pedig abban, hogy a beépíthető területet korlátozva az aprótelkes családi házas beépítést közművekkel és közforgalommal már ellátott, illetve ellátatlan, de már benépesített területeken belül tartsa. Konkrétabban megfogalmazva (hangsúlyozzuk, hogy itt erőseri érvényesül a konstans népességszám feltételezése): különböző várospolitikai eszközökkel (házadómentesség, a közművesítés, illetve közlekedés fejlesztésének szigorú korlátok között tartása stb.) a belső városrészek újjáépítését támogatni kell, és a külterjes családi házas építkezéseket — bizonyos korlátok között — engedni kell. Ennek a telepítési politikának logikus következménye, hogy az agglomerációs övezet növekedésének (most a mai agglomerációról van szó) gátat kell szabni. A főváros vonzóereje miatti népességnövekedést a város területén belül kell tartani (ebben a vonatkozásban a terv Nagy-Budapestben gondolkodott) és mindenképpen korlátozni kell a város további területi növekedését. Ezt az elképzelést támasztotta alá a más európai városokkal való összehasonlítás is. Kis-Budapest bruttó népsűrűsége ugyanis akkor 50 lakos/hektár volt, míg más nagyvárosokné ennél lényegesen nagyobb (London 247, Párizs 372, Berlin 325, Bécs 148). Nagy-Budapest sűrűsége pedig megközelítőleg 30 lakos/hektár, így semmiképpen sem volt indokolt a város további extenzív fejlődése, függetlenül attól, hogy hol húzzuk meg pontosan a közigazgatási határokat.

11 Összegzésül megállapíthatjuk, hogy a program (amelyet ugyan a háborús atmoszféra miatt nem követett rendezési terv, de minden későbbi ÁRT alapjául szolgált) az adott időszak népességfejlődési tendenciáinak figyelembevételével készült és ezért nem tervezett robbanásszerű városfejlődést. Az a tény azonban, hogy kétmillió ember (az akkori népességszám duplája!) számára biztosított helyet, azt jelzi, hogy nagyváros melletti el-