Budapest Főváros Levéltára Közleményei ’84 (Budapest, 1985)

II. Tanulmányok - Hegedűs József - Tosics Iván: Budapest Általános Rendezési Tervének előzményei (1932-1955)

képzelésről van szó, amely a központi részektől fokozatosan kifelé haladó, a város-rekonstrukciót előtérbe helyező politika mellett foglalt állást. A nagyváros jövőjének, a fejlesztés irányainak megítélésében természetesen egészen más elképzelések is voltak, ezek azonban a felszabadulás előtt még nem nyertek hivatalos elismerést. Jórészt a nagy városellenes kritika talaján alakult ki az az álláspont, hogy Budapest népessége (ami 1941-ben 1,7 millió, illetve Kis-Budapesté 1,2 millió volt) túlságosan nagy, és kívánatos lenne a város népességnövekedésének megállítása. Ezt részben azzal indokolták, hogy a főváros aránytalanul nagy súlyt képvisel az ország gazdasági, társadalmi és szellemi életében, részben pedig azzal, hogy a nagyvárosi környezet a lakosságot gazdaságilag és morálisan „tönkreteszi". Következésképpen — érvelnek az álláspont szélsőségesebb hívei

12 — „Budapestet vissza kell fejleszteni, és ennek érdekében a valóságban jelentkező lakásszükségletet nem szabad kielégíteni." Kétségtelen, hogy ez a nagyvárosellenesség radikális megnyilvánulása, ahol a lakásépítési politikát (ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni) alárendelik annak a célnak, hogy a népesség ne növekedjen, amit úgy vélnek elérhetőnek, hogy a lakáshelyzetet nem javítják. Látni fogjuk, hogy önmagában a lakásviszonyok stagnálása nem elegendő a népesség beáramlásának nagyobb mérvű megfékezésére és így eléggé kétséges, hogy az ilymódon esetleg kissé mérséklődő népességnövekedéssel járó politikai előnyök kompenzálják-e a lakáshelyzet abszolút romlásával járó politikai hátrányokat. Ugyanebben az időszakban egy Budapest városfejlesztési problémáival foglalkozó tanulmány

13 egészen más következtetésekre jut, a nagyfokú lakásínség feltételezéséből kiindulva. Az 1940-es városfejlesztési programmal szemben elveti a belső városrészek fokozatos átépíthetőségének időszerűségét: „Minthogy a belső elavult városrészek megújítása (szanálása) szükségképpen bontással, tehát ha átmenetszerűen is, de elkerülhetetlenül a lakásszám csökkentésével jár, a mostani nagyfokú lakásszükség pillanata nem alkalmas nagyobb arányú szanálási tervek kezdeményezésére". Ezen városépítési stratégia alkalmazása ellen szól a nagy tőkeigény is, „amely tőkék csak igen ritkán térülnek vissza teljes egészükben". A szaporodó lakásigények miatt módosul a települési politika, és elsősorban - mondja a szerző - a biztos létalapú középrétegek korszerű lakásigényének kielégítéséről kell gondoskodnia, ami legcélszerűbben és leggazdaságosabban nagyobb, összefüggőbb, többemeletes, mindamellett laza beépítésű és kertes környezetű házcsoportokkal oldható meg. Ez tehát a lakótelepek iránti igény korai és mérsékelt megfogalmazása. Nyilván ebben a gondolatmenetben a családi házas építkezés (annak korszerű formája is) háttérbe szorul, mint a sürgős lakásigények kielégítésének nem gazdaságos módja, és ezzel elveszti létjogosultságát az a gondolat is, hogy az agglomerálódási folyamat fékezése érdekében, az elsőgenerációs városlakók lakásigényeinek megfelelő családi házas telepeket kell létrehozni a városon belül. összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az 1940. évi fejlesztési program és az ehhez kapcsolódó alternatív lakásépítési és városfejlesztési stratégiák alapvetően különböztek egymástól abban, hogy Budapest és az agglomerációs gyűrű népességfejlődését, és ebből következően a lakásigényeket hogyan ítélték meg. További különbségeket okozott az a tény, hogy a konstans vagy a növekvő lakásigények kielégítését milyen lakásformákkal (bérház, társasház, családi ház. illetve annak korszerű formái) és milyen telepítési módokkal (lakótelepek, belső városrészek újjáépítése stb.) képzelték el. A különböző lakásépítési politikákat első megközelítésben úgy értelmezhetjük, mint a várható lakásigények „kihívására" adott - az előbb ismertetett elemek kombinációjából álló — eltérő .,válaszokat . Láttuk, hogy mennyiségileg stagnáló (minőségileg viszont dinamikus) lakásigények a felújításos-családi házas stratégiának kedveztek, a lakásigények háború alatti dinamizálódása viszont már a lakótelepi építkezésekhez hasonló alternatívát erősítették, és a korábbi két elem háttérbe szorult.